„A táj festői, az életkörülmények pokoliak” – így jellemzi saját faluját a tanulmányban Ivády Gábor, a mindössze 400 fős Ivád polgármestere, aki novemberben azzal haragított magára kormányzati illetékeseket, hogy huszonhetüket nem kívánatos személynek nyilvánított Ivádon.

A polgármester indulatát egy olyan ügy gerjesztette, ami eredetileg sikernek látszott. 2008 folyamán a hagyományosan pénzszűkében szenvedő hevesi kistelepülés uniós pénzt nyert egy falubusz vásárlására. Ám mivel a brüsszeli támogatások utófinanszírozási rendszerben érkeznek, a falunak kölcsönt kellett felvennie a vásárláshoz. A busz beszerzésével kapcsolatos bürokratikus intézkedések (leginkább a közbeszerzési eljárás lebonyolítása) egészen 2009 elejéig elhúzódtak. S mivel az év első napján az ivádi önkormányzat számláján ott parkolt a kölcsönkapott tízmillió forint, a település elesett legfőbb bevételi forrásától, a működésképtelen önkormányzatoknak járó minisztériumi támogatástól. Hiába járt a polgármester osztályról osztályra a különböző felettes szerveknél, nem tudta elfogadtatni, hogy a kölcsönpénzt ne számítsák hozzá az önkormányzat vagyonához. Vagyis amit Ivád nyert az uniótól, elvette tőle a magyar kormány. Ekkor döntött az ivádi közgyűlés a politikusok kizárásáról. S polgármestere elhatározta: összegyűjti, hogy az elmúlt években milyen szempontok alapján osztották az állami támogatásokat.

Csődben a kétharmad

A 25 oldalas, minisztériumi adatokra támaszkodó tanulmány mindenekelőtt az állami mankótól függő önkormányzatok számának drasztikus növekedéséről számol be. Az úgynevezett önhikire, vagyis az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került települések támogatására azok a falvak pályázhatnak, amelyek bevételeiből a kötelező önkormányzati feladatok finanszírozására sem telik. Vagyis nem tudnak béreket, számlákat, segélyeket sem fizetni. A rendkívüli forrást 1993-ban alig 200-an igényelték. 1995-ben az önhikis falvak és városok száma már meghaladta a 800-at, 1999-ben elérte az 1200-at, 2002-ben átlépte az 1800-at, s napjainkra számuk 2000 fölött stabilizálódott. Míg önhikisnek lenni a kilencvenes évek első felében szégyen volt, ma már a legtöbb településen természetes állapot. A számok azt bizonyítják: a 3200 magyarországi önkormányzat kétharmada a működésképtelenség határán billeg.

Az önhikit igénylők számának meredek növekedését a kormány – az önkormányzatok helyzetének rendezése helyett – 2008-ban a feltételek szigorításával próbálta megállítani. Csökkentették az eladósodott, az oktatási normatívát vagy egészségügyi támogatást kapó települések által igényelhető összegeket. S valóban, sikerült megtörni a 15 éve emelkedő trendet. Az önhikire jogosult települések száma mintegy kétszázzal csökkent.

Csakhogy az önkormányzatok helyzete ettől jottányit sem javult. A bajba jutott falvak és kisvárosok egy másik állami mankóban, a Működésképtelen Önkormányzatok Egyéb Támogatásában leltek támaszra. Lényegét tekintve a két támogatás alig különbözik egymástól: mindkettőt a bevételeikből gazdálkodni képtelen települések igényelhetik. Egyetlen különbség talán az, hogy az előbbit a Pénzügyminisztérium, utóbbit pedig jó darabig a Belügyminisztérium, napjainkban az Önkormányzati Minisztérium adja. Az önkormányzati szlengben „BM-önhikinek” is nevezett támogatásformát 2000-ben indították útjára, hivatalosan azoknak a településeknek, amelyeknek semmilyen bevételük nincs. S miközben az önhikiben részesülő települések száma valóban némi csökkenést mutat az utóbbi években, a működésképtelen települések száma 2000 óta folyamatosan emelkedik. A kezdeti 250-ről 2007-re számuk 1100-ra, 2008-ra 1300-ra nőtt. Vagyis a magyarországi önkormányzatok 40 százaléka már nemcsak a működésképtelenség határán billeg, de bevallottan működésképtelen. Ez utóbbi támogatásforma szétosztásánál fedezett fel megengedhetetlen aránytalanságokat az ivádi polgármester.

Szocialistáknak többet

Mind az önhibájukon kívül forráshiányos, mind a működésképtelen önkormányzatok támogatásainak odaítélésénél jócskán teret kaphatnak a szubjektív szempontok.

Rendkívüli segélyről lévén szó, semmilyen mércével nem lehet ugyanis meghatározni, hogy egy-egy település mekkora összeget kaphat. Épp ezért a Működésképtelen Önkormányzatok Támogatását – a BM-önhiki mellett – más, beszédesebb gúnynévvel is ellátta a polgármesteri szleng. Nevezik pofapénznek, vagy az épp aktuális miniszter nevéhez kötve Lamperth-forintnak, Bajnai-fillérnek, legújabban pedig Varga-petáknak.

Korábbi vizsgálatában az Állami Számvevőszék meg is állapította: a Belügyminisztérium nem törekedett a települések likviditási helyzetének valós megítélésére, s számos esetben nem támogatandó célokra is pénzeket nyújtott önkormányzatoknak.

Az ivádi önkormányzat honlapján olvasható adatsorokból világosan kiderül: a szubjektív elbírálás lehetőségével jócskán visszaélt az elmúlt nyolc évben a kormányzat.

Az ivádi polgármester az egyes településeknek juttatott pénzeket ugyanis összevetette a polgármesterek pártszimpátiájával, és kiderítette: az MSZP-s vezetésű falvak és városok átlagosan háromszor annyi pénzt kaptak, mint azok a települések, ahol fideszes vagy független volt a polgármester. S azoknak a településeknek, ahol az SZDSZ adta a vezért, szintén többet, átlagosan dupla annyit ítéltek. Vagyis – vonja le a következtetést a polgármester – egy olyan ember, aki MSZP-vezetésű településen él, a kormány szerint háromszor annyit ér, mint a többiek.

A tanulmány pontos számokkal érvel. Eszerint 2003-ban az MSZP-vezetésű települések átlag 10,6 millió, az SZDSZ-esek pontosan 5 millió, az egyéb falvak és városok pedig 2,8 millió forintot kaptak. 2008-ban pedig – amikor már kétszer annyi önkormányzat kapott támogatást – a szocialista településeknek átlag 17 millió, a szabad demokratáknak 10 millió, az egyéb önkormányzatoknak pedig 5,7 millió forint jutott.

A tanulmány azt is vizsgálja: mi történt azokon a településeken, ahol a 2006-os választások során változott a polgármester pártkötődése. Emlékezetes: 2006-ban a 2002-esnél is nagyobb győzelmet aratott a Fidesz az önkormányzati választásokon, több szocialista és szabad demokrata fellegvár is elesett. A grafikonok tanúsága szerint a hatalomváltás után az esetek kétharmad részében meredeken zuhant a támogatások összege. Egész pontosan: 2006-ban 55 településen voltak kénytelenek átadni a szocialisták a vezetést fideszes vagy független polgármestereknek. A hatalom átadását követően 39 esetben jelentősen csökkent a településnek megítélt minisztériumi pénzek összege. Öt esetben változatlan támogatást mutatnak a számok. S 11 esetben a fideszes vagy független jelöltek a korábbinál több pénzt tudtak kiharcolni településüknek.

Az aránytalanságok többször egészen kirívóak. Salgótarján például a szocialista Puszta Béla vezetése alatt 140 millió forintot érdemelt, a fideszes Székyné Sztrémi Melinda viszont már csupán 60 millió forintra volt érdemes. Balassagyarmat támogatása 60 millióról 30 millióra esett. Fonyódé 47 millióról 16 millióra, Cibakházáé 37 millióról 15 millióra.

A legkirívóbb azonban Cered vagy Sonkád, ahol mintegy 40 millióról zuhant a támogatás összege 3 millió forintra.

Bár a táblázatok 11 olyan esetet is mutatnak, ahol a 2006-os hatalomváltás után a szocialistánál több pénzt tudott kiharcolni a település új polgármestere, valójában még tovább kell árnyalni a képet. Három esetben például kiderül: az új, immár „független” polgármester ugyanaz, mint aki korábban szocialista színekben indult.

Egy negyedik esetben – Heves városánál – valóban a Fidesz vette át a hatalmat, ám megválasztása után a jobboldali polgármestert kizárták a pártból.

Az utolsó bástyák

Még inkább vörösben játszik a megyei önkormányzatok támogatását részletező grafikon. 2002-ben mindössze három megyében tudott nyerni a Fidesz: a következő négy évben Győr-Moson, Vas, Veszprém megyék nem is kaptak semmiféle támogatást. Ám a 2006-os választások után már nem lehetett semmibe venni a jobboldalt, hisz a 19 megyéből 18-ban a Fidesz jelöltjei kaptak többséget. Egyetlen bástyaként csupán a Heves megyei közgyűlés maradt szocialista vezetés alatt. S mit mutatnak a statisztikák? Hirtelen megtízszereződött a Heves megyének utalt önkormányzati támogatások összege. Míg 2005–2006-ban a megye csupán évi 5 millió forint körüli állami támogatásban részesült, 2007-re ez 60 millióra ugrott, s 2008–2009-ben is 50-50 millió forint maradt. Nem mellékesen: ezzel hirtelen Heves lett a legtámogatottabb megye. A fideszes Borsod csak évi 30 millió körül kapott, Csongrádnak pedig meg kellett elégednie 10 millió forinttal.

Bár fideszes megye, a pénzek területi eloszlását vizsgálva 2008–2009-ben feltűnő lett a Somogy megyei települések dominanciája. Nem véletlenül: ekkor ült a pénzt osztó önkormányzati miniszteri székbe Gyenesei István, aki a nyolcvanas évektől 2006-ig a somogyi szocialistáknál, valamint a somogyi közgyűlésben töltött be felelősségteljes posztokat (többek között a megyei tanács, illetve a megyei közgyűlés elnöke is volt).

A grafikonok azt mutatják, hogy ebben az időszakban egy főre vetítve minden egyes Somogy megyei település 12 ezer forintot kapott – messze a legtöbbet a megyék közül. A köztudottan legelmaradottabb három megye közül a nógrádiaknak be kellett érniük 10, a szabolcsiaknak 8, s a borsodiaknak 7 ezer forinttal. A többi megye településein pedig 4 ezer forint alatt maradt az átlag. 2009 áprilisában azonban Gyeneseinek mennie kellett. Mielőtt azonban elhagyta a minisztériumot, külön elbírálással még megítélt 300 millió forint rendkívüli támogatást. Jellemző, hogy ennek kétharmada, 192 millió Somogy megyei településnek jutott.

„Jogi következménye persze nincs annak, hogy az elmúlt években így osztották a pénzeket” – fogalmaz az önkormányzat honlapján olvasható jelentés. „Azonban a szégyen, ha még van ilyen a politikában, örökre megmarad”.