Komoly veszteségek érték tavaly a bankrendszert. A korábbi években minimum évi 200 milliárd forintos nyereséget bezsebelő szektor a 2010-es nullszaldó körüli eredmény után 2011-ben 93 milliárdos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

A veszteség alapvetően három tényezőből: a rossz hitelek leírásából, a bankadóból, valamint a devizahitelek végtörlesztéséből keletkezett. Utóbbit sokat támadták a bankok, ám hosszabb távon – a kormány egyéb devizahitel-mentesítő lépéseivel együtt – épp a pénzügyi rendszer stabilizálásának irányába hat.

Ennek legújabb jele, hogy a 2008-as 163 százalékról 140 százalék alá csökkent a bankok által nyújtott hitelek, és a náluk elhelyezett betétek aránya. A bankrendszer tehát kevésbé kockázatos, mint néhány évvel ezelőtt – bár még rögös út vezet a valóban kiegyensúlyozott állapotig.

Parttalan hitelezés

2014 végére el kell érni, hogy a világ bankjai által nyújtott hitelek mindössze 10 százalékkal múlhatják felül a begyűjtött betétek állományát, vagyis a hitel/betét mutató nem lehet magasabb 110 százaléknál. A G-20 országai által tavalyelőtt elfogadott, Bazel III.-nak is nevezett döntés arra hivatkozik, hogy a bankrendszer az ezredforduló utáni években „túlterjeszkedett likviditásának ésszerű határain”, vagyis a parttalan hitelnyújtással erős kockázatot vállalt. E kockázat egyik kirívó példájaként említhették volna Magyarországot, ahol 2008-ra a hitelek a betétállomány 162 százalékára emelkedtek. Térségünkben ez a legmagasabb szintet jelentette, de hogy a felelőtlen osztogatásban élen jártak a nagy nyugati pénzintézetek közép-európai leányvállalatai, mutatja, hogy a szomszédos Romániában szintén 130 százalék fölött tetőzött a hitel/betét arány. Klasszikusan működő bankrendszert feltételezve természetes, hogy a hitel/betét mutató nem mehet 100 százalék fölé. Hisz a bankok alapvetően a betétesek pénzét fektetik be újra, vagyis nem tudnak többet hitelezni, mint amennyi betétet gyűjtöttek.

Napjaink sokszínű és bonyolult pénzpiaci konstrukciói azonban ezt az alapigazságot is megkérdőjelezték. A több országban is fiókokat működtető bankok az egyik államban begyűjtött betéteiket a másik országban is befektethetik, kötvénykibocsátással szerezhetnek pótlólagos tőkét, nem is beszélve a devizahiteleknél megismert, úgynevezett swap konstrukciókról. Ennek lényege, hogy a devizahitelt nyújtó pénzintézet a törlesztőrészletként fizetett forintot cseréli a szabadpiacon elérhető devizára – a konstrukció kockázatai 2008 után derültek ki, amikor a válság miatt hirtelen kiszáradtak a nemzetközi devizapiacok, s csak nagy felár mellett lehetett erős valutákhoz jutni, jelentősen drágítva az ügyfeleknek kiszámlázott „banki forrásköltségeket”.

E lehetőségekkel élve a hazánkban erős túlsúllyal rendelkező külföldi pénzintézetek uniós csatlakozásunk után nagyot robbantottak a hitelpiacokon. Az életszínvonal gyors javulásában bízó lakosság partner volt az egyre könnyebb feltételekkel elérhető kölcsönökben, így 2003-2008 között évről évre mintegy 20 százalékkal nőtt a pénzintézetek összesített hitelállománya. Mivel a költekezés általánossá vált, a betétgyűjtési kedv lényegesen visszafogottabb volt: a megtakarítások állománya csupán évi 10 százalékkal gyarapodott. Mindezek eredményeként egyre szélesebbre nyílt az olló a betétek és a hitelek állománya között.

A magyarországi bankrendszer valójában mindig hitelezési többlettel dolgozott, ám míg a kilencvenes évekig a lakosságtól begyűjtött betétekből finanszírozták a vállalati szektornak nyújtott hiteleket, 2004-től egyre nyomasztóbb lett a hitelek túlterjeszkedése, s rövidesen a háztartások is a kölcsönfelvevői oldalra kerültek. 2003-ban 7300 milliárdnyi betétre 8100 milliárd hitel esett. 2006-ban 10 000 milliárdnyi betét már 13 400 milliárdnyi hitellel járt. S 2008-ban, az utolsó nagy megugrás után 12 200 milliárd forintnyi betétállományra már 19 900 milliárdnyi hitel jutott. Vagyis a hitel/betét mutató a 2003-as (a G 20 által is ideálisnak tartott) 112 százalékról 2006-ra 135 százalékra, 2007-re 153 százalékra, 2008-ra pedig 163 százalékra romlott. S ami veszélyre senki sem ˜figyelt fel: 2008-ra 40 százalékra nőtt a bankrendszer hitelállományában az idegen források aránya.

A kiszáradás évei

A válság óta a bankrendszer lassan mozdulni kezdett a normális működés felé. Mindez furcsán hangzik, hisz első ránézésre úgy tűnik: a 2008-as nemzetközi események a magyar bankrendszerben is válságot okoztak (sőt, ha jobban meggondoljuk, nemzetközi szinten épp a pénzintézetek túlzó hitelezése okozta a válságot). A válságjelek részeként a pénzintézetek nyeresége meredeken esni kezdett, hitelállományuk 22 százaléka lejártnak minősül (ráadásul ennek mintegy fele kilencven napnál hosszabb késedelmet takar), a szektor három év alatt négyezer alkalmazottat bocsátott el, és több bankfiókot bezárt.

A pénzintézetek aktivitását kifejező mérlegfőösszeg (saját tőke, betétek, céltartalékok, hitelezésre begyűjtött egyéb források) a 2008-as csúcspont óta szinte folyamatosan zsugorodik.

A mérlegfőösszeg csökkenését elsősorban a hitelezés visszaesése okozza. A bankok összesített hitelállománya a 2008-as 19 875 milliárdról 2009-re 18 194 milliárdra, 2011 végére pedig 17 582 milliárd forintra esett. Mivel a betétek értéke ezalatt lényegében stagnált (egész pontosan 2009-ben és 2010-ben minimálisan, 300-300 milliárd forinttal esett, majd 2011-ben ismét a 2008-as szintre emelkedett), a hitel/betét mutató 2009-ben 153, majd 2011 végére 143 százalékra javult.

2009-ben a banki elbírálási eljárások szigorítása okozta a hitelállomány hirtelen esését. A korábbi felelőtlen hitelezés a rossz adósok számának meredek növekedésében ütött vissza, a nyolc magyarországi nagybankból öt külföldi tulajdonosa volt kénytelen tőkét emelni. A pénzintézetek emeltek a hiteleknél elvárt fedezet arányán, újra figyelni kezdték a hitelfelvevők jövedelmi helyzetét, a svájcifrank-tartozásokba beleragadó háztartásoknak pedig egyébként is elment a kedvük a kölcsönfelvételtől.

2009 során kevesebb mint feleannyi új hitelt helyezett ki a bankrendszer, mint 2008-ban, 2010-ben pedig további 27 százalékkal esett a hitelezés. Az összesített hitelállomány persze nem csökkent ilyen mértékben, hisz abba a korábban felvett kölcsönök is beleszámítanak.

A megemelt fedezeti elvárások következtében a kisvállalkozások hitelezése gyakorlatilag befagyott. A hitelezésben további féket jelentett az osztrák bankfelügyelet határozata, amely az osztrák tulajdonú bankok külföldi érdekeltségei számára már 2012 végére kötelezővé tette a Bazel III. előírásait, vagyis hogy a hitel/betét mutató nem haladhatja meg a 110 százalékot. A gyakorlatban ez a betétek fokozott gyűjtésére, s a hitelezés szűkítésére ösztönzi az Erste és a Raiffeisen magyarországi hálózatát.

A hitelállomány újabb jelentős esését a végtörlesztés okozta. Ennek eredményeként 2011 végén és 2012 elején összesen 1315 milliárd forint összegű devizahiteltől szabadultak meg a háztartások. Igaz, ehhez 298 milliárd forint kiváltó forintkölcsönt volt kénytelen felvenni a lakosság, azonban a lehetőség még így is ezermilliárd forinttal csökkentette a hitelállományt.

Érdekes, hogy a végtörlesztés időszakában a lakossági betétek nem apadtak számottevően, mindössze 23 milliárd forinttal. Így február végére hajszállal 140 százalék alá eshetett a magyar bankrendszer hitel/betét mutatója.

Visszaütnek a hitelek

A magyar pénzintézeti szektor azonban még ezzel a szinttel is kirívóan kockázatosnak számít Európában. Igaz, van néhány fejlett ország, ahol még ennél is sokkal magasabb arányt mérnek (Dániában 300, Svédországban 270 százalék a hitel/betét arány), a statisztikák szerint azonban általában a pénzpiaci nehézségekkel küzdő országokat sújtja még mélyebbre a lakosság túlzott eladósodása. Olaszországban tehát 135, Görögországban 132 százalék a hitel/betét arány, Romániában 125 százalék. Ausztriában ellenben csak 104, Nagy-Britanniában 102, Németországban 88, Belgiumban pedig mindössze 55 százalék. Bár a nyugat-európai országok 100 százalék alatti szintje nyilván összefügg azzal is, hogy anyabankjaik onnan hozták például a kelet-európai térségbe a hiteleket.

De a hazainál jóval kedvezőbb a hitel/betét mutató a többi „visegrádi” tagállamban is: Lengyelországban 104, Szlovákiában 95, Csehországban 80 százalék. Általában ugyanakkor elmondható: az elmúlt években a válság mindenhol jócskán visszafogta a hitelezési aktivitást, vagyis egységesen javult a mutató.

A hitelezés magyarországi elszaladásáért ugyanakkor különböző felelősség terheli az egyes bankokat. A nyolc magyarországi nagybank közül öt (jellemzően mind külföldi tulajdonú) súlyos egyensúlytalansággal terhelt. A csúcsot az osztrák Erste jelenti, amely a válság kirobbanásáig kétszer annyi hitelt helyezett ki, mint amennyi betétje volt, és hitel/betét aránya a tavalyi év végén is 192 százalékon állt. A túlzó hitelezés kellemetlen következményeivel most szembesül az Erste: tavalyi évi vesztesége 158 milliárd forint volt, ami rekordot jelent a magyarországi banktörténelemben. Ennek 40 százalékát a végtörlesztés, további 40 százalékát pedig a rossz devizahitelek miatti kötelező tartalékképzési kötelezettségek adták. Az Erste egyébként nemcsak Magyarországon van bajban: a hitelek osztogatásának időszakában Horvátországban 150, Romániában 140 százalékra sikerült feltornászniuk ottani leánybankjaik hitelállományát.

Szintén súlyos, 97 milliárd forintos mínusszal zárta a tavalyi évet a másik osztrák, a Raiffeisen, amelynek hitel/betét mutatója 125 százalék. S hogy szoros összefüggés van a túlzó hitelezés, valamint a banki veszteségek között, igazolja, hogy a 148 százalékos hitel/betét mutatóval rendelkező CIB szintén több tízmilliárdos veszteséggel zárta a tavalyi évet.

A megfontoltabb üzletpolitikát folytató pénzintézetek ugyanakkor a tavalyi évben is képesek voltak megőrizni nyereségességüket. Az OTP Bank, amelynek betétállománya mintegy 10 százalékkal múlja fölül hiteleit, a tavalyi évben is 114 milliárd forintos nyereség elérésére volt képes. S szintén folyamatosan nyereséges a komoly betéti többlettel rendelkező Budapest Bank is. S hogy a 110 százalék körüli hitel/betét mutató sem veszélyes, igazolja, hogy az ekkora hitelezési többlettel dolgozó olasz Unicredit is nyereséget tudott felmutatni az elmúlt két évben.

Ha fájdalmasan is, de az egyensúly felé korrigál a magyarországi bankrendszer. Azok az intézmények, amelyek a korábbi években kockázatos üzletpolitikával termeltek extraprofitot, most fájdalmas veszteségekkel kénytelenek meg˜fizetni ennek árát. A devizahitelek kormányzati visszaszorításával, valamint a hitel/betét mutató leszorításával ugyanakkor egyre csökken a kockázati szint a rendszerben, ami nemcsak a lakosságnak jó, de a pénzintézetek számára is egy nyereségesebb jövőt vetít előre.

Kárász Andor