Francia Üzleti Szövetség – nyitóbeszéd

Francia Üzleti Szövetség – nyitóbeszéd

Posted by Szijjártó Péter on Thursday, February 4, 2021
Hirdetés

Elmondta, a kormány közölte tavaly a Magyarországon beruházó külföldi cégekkel, hogy kész kifizetni beruházási értékeiknek akár a felét, ha nem bocsátanak el alkalmazottat. Ennek következtében olyan sok beruházás érkezet azóta Magyarországra, amire korábban nem volt példa, és ma már többen dolgoznak az országban, mint a válságot megelőzően. A programban 1435 vállalat vesz részt, összesen 4,8 milliárd euró értékű beruházással. Ezzel megmentettek 270 ezer munkahelyet, és megteremtettek 13 ezer újat – mondta Szijjártó Péter.

A Fidesz-KDNP vezette kormány gazdasági célja 2010-es hivatalba lépése óta az, hogy az európai gazdasági növekedési átlagot mindig legalább két százalékponttal meghaladja az ország. És ezt el is érte, a legutóbbi „normális” évben például, amely 2019 volt, 4,6 százalékos növekedést produkált – tette hozzá.

Korábban írtuk

Kifejtette: sikerült a munkanélküliséget is 3,4 százalékra leszorítani, ami egyes szakkönyvek szerint megközelíti a teljes foglalkoztatást. A magyar gazdaság rendkívül nyitott, tehát az export és a hazai beruházások értéke határozzák meg a teljesítményét. Ezeknek az értéke 2014 óta minden évben meghaladta az előző évit. Az elmúlt hét évben 22 milliárd euró összértékben 590 beruházást hajtottak végre külföldi befektetők az országban a kormány stratégiájának köszönhetően, és ezek a beruházások 99 ezer új munkahelyet teremtettek. Részben ennek révén 2010 óta az ország 70 százalékkal növelte ipari teljesítményét – hívta fel a figyelmet.

Szijjártó Péter előadásában beszámolt arról: az ellenzéki pártok a járvány okozta válság miatt tavaly nyomást gyakoroltak a kormányra annak érdekében, hogy szociális alapon támogassa a társadalom erre rászoruló tagjait, osszon pénzt segély formájában, és hogy hosszabbítsa meg a munkanélküliségi segély folyósításának időszakát.

„Azonban mi a 2010 előtti időszakból azt a következtetést vontuk le, hogy a segély védhetetlen helyzetbe hozza az országot, nem biztosít kiszámítható jövőt. Kiszámítható jövőt a munka biztosít. Tehát ahelyett, hogy finanszíroztuk volna a munkanélküliséget, mi inkább a munkanélküliség és az ebből fakadó problémák elleni küzdelmet támogattuk anyagilag” – szögezte le a miniszter.

Három francia vállalat 20 milliárd forintnyi beruházást hajt végre az elkövetkező hónapokban Magyarországon a mérnöki szolgáltatások, az autóipari beszállítás és az egészségipar területén – mondta csütörtökön az MTI-nek Párizsban Szijjártó Péter, az érintett cégek vezetőivel folytatott megbeszéléseit követően.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: a befektetésekkel több száz új munkahely jön létre Bonyhádon, Dorogon, Hatvanban, Monoron és Budapesten.

„Ezek a beruházások segítenek abban, hogy a magyar gazdaság az idei esztendőben visszatérjen a világjárvány előtti növekedési pályára” – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a francia vállalatok a negyedik legjelentősebb beruházók Magyarországon: 520 francia cég több mint 40 ezer embernek biztosít munkát.

A világjárvány miatt a miniszter szerint új világgazdasági korszak kezdődött, amelyben „rendkívül éles verseny folyik a beruházásokért, hiszen most jóval kevesebb beruházás történik, mint békeidőben”, és a magyar gazdaság növekedése a jövőben nagy mértékben függ attól, hogy milyen mértékben sikerül meggyőzni a nemzetközi vállalatokat a további beruházásokról.