Hirdetés

Varga Mihály úgy fogalmazott: „összesen 6528 milliárd forinttal borítanák fel a költségvetést, ebből közel 3200 milliárd forint adóemelést jelentene”. Hozzátette: a baloldali pártok javaslatai a vállalkozásokat sújtanák a legerősebben, a társasági adót például 9-ről 25 százalékra emelnék, amely többezer milliárd forintos terhet jelentene a cégeknek.

Bár a legtöbb módosító javaslatban még csak forrást sem jelöltek meg a baloldali pártok azok finanszírozására, a költségvetés 200 milliárd forintos tartalékát nyolcszor költenék el. A költségvetési hiányt ezzel 2,9 százalékról 10 százalék fölé növelnék.

A jövő évi költségvetés a védelem költségvetése: háborús időkben is garantálja az ország biztonságát, megvédi a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést. „A költségvetés lehetővé teszi, hogy tovább csökkentsük a költségvetés hiányát és az államadósságot. A megalapozatlan, átgondolatlan, pusztán mindenre több pénzt költeni akaró javaslatok veszélyeztetik az elért eredményeket. Ezért a költségvetés tervezésekor csak a felelős, átgondolt javaslatokat tudjuk támogatni” – közölte a pénzügyminiszter.

Korábban írtuk