Hirdetés

Miután a koronavírus már nem uralja annyira a közbeszédet, mint márciustól a nyár elejéig, a két nagy politikai tábor támogatottsága is kezd visszarendeződni. Bár jelentősen csökkent a különbség a Fidesz és az „egyesült ellenzék” között július elejéhez képest, a kormánypártok még most is magabiztosan vezetnek. A közömbösök aránya 29 százalék volt.

Korábban írtuk