Fontos dátum, felemelően nemes ünnep március 23-a, e barátság szentté avatott napja. A magyar Országgyűlés 2007. március 12-én, a Szejm pedig négy nappal később, március 26-án szavazott róla.

Hirdetés

Még 2006-ban, Lech Kaczynski akkori lengyel államfő, és Sólyom László köztársasági elnök magyarországi találkozóján született megállapodás a barátság napjáról. Ekkor avatta fel a két közjogi méltóság a lengyel-magyar barátság emlékművét is Győrben.


Érdemes emlékezni rá, hogy Gyurcsány Ferenc akkori magyar miniszterelnök „nem ért rá” találkozni a lengyel államfővel, ezt Gyurcsány sajtóirodája közölte a nyilvánossággal.


Andrzej Wajda 2008-ban készítette Tatarak – a kálmos illata című filmjét a lengyel író, költő, drámaíró, Jaroslaw Iwaszkiewicz műve alapján. A film érdekessége, hogy Wajda Máray Sándor munkáiból is beépített bizonyos elemeket az alkotásba.

Tatarak – A kálmos illata

Március 23-án, 21:00-tól az M5 műsorán!

Marta, a gyönyörű középkorú hölgy egy munkamániás orvos felesége, sokat van egyedül. Bár a külvilág számára kiegyensúlyozottnak látszik, súlyos, feldolgozatlan traumája egész életét befolyásolja. A II. Világháború alatt férjével elvesztették két, nagykamasz fiúkat, és ez megváltoztatta egész további sorsukat. Marta rossz közérzetről panaszkodik és a férje megvizsgálva azzal szembesül, hogy felesége súlyos beteg, menthetetlen. Az asszonyt régi barátnője látogatja meg, és Marta a folyóparton felfigyel egy fiatal fiúra, Bogusra és annak barátnőjére. Akár az ő valamelyik fia is lehetne Bogus, és talán ezért is vonzódik hozzá az asszony. Későbbi találkozásaik alkalmával is ez a kettősség alakul ki Martába, a nő, aki örül egy fiatal fiú hódolatának, és saját gyermekei hiánya. Miközben egyre derűsebbé és falszabadultabbá válik, Marta öntudatlanul sodródik valami végzetes felé… (mediaklikk.hu)

Korábban írtuk