Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Hirdetés

2019-ben nyílt meg a Millenáris Parkban a Nemzeti Táncszínház épülete, amely a volt Ganz Villamossági Művek egykori ipari csarnokából Zoboki Gábor építész tervei alapján lényegült át a hazai táncszakma kortárs épületévé. Az üvegfalaival, lendületes vonalaival légies látványt nyújtó épület érdekes építészeti megoldásai – a hatalmas üvegfelületek mentén kanyarodó lépcsősor vagy az előcsarnok fölé csonkakúp-szerűen belógó, emeleti kisterem – és a belső tér mozgalmassága már önmagában sejteti a rendeltetését. Mindez nem csupán rendhagyó forma, hanem a mélyebb, a közönség szeme elől javarészt rejtve maradt tartalmat szolgálja: minden innovatív megoldás a táncművészetért született, legyen az klasszikus balett, néptánc, flamenco vagy kortárs. Ahogyan az intézmény igazgatója fogalmaz: a szakma javaslatait mindvégig szem előtt tartották az épület tervezői, hiszen a Táncszínháznak nemcsak a jelen, hanem a jövő táncosainak, koreográfusainak kreatív igényeit is ki kell tudnia szolgálni.

Fényjáték a szurokfeketében

A pavilonszerű előcsarnokban, a kvázi nézőtérként is funkcionáló széles lépcsősoron üldögélünk, előttünk tágas tér, amely performanszok, előadások megtartására is alkalmas. Ha patetikusan akarnánk fogalmazni, olyan inspiráló a közeg, ami segít a nézőnek elemelkedni a hétköznapitól, átlépni a művészet dimenziójába.

A Juronics Tamás vezette Szegedi Kortárs Balett fontos szereplője a Nemzeti Táncszínház repertoárjának: látogatásunk napján a nagy sikerű Carmina Burana előadással léptek fel az intézményben. Juronics Tamás Ertl Péterrel, a Nemzeti Táncszínház igazgatójával közösen tart bejárást; rendhagyó épületsétánk az intézmény hátsó traktusából, a díszletraktárból indul. Minden színházra igaz, így a Táncszínházra is: a fogadótérben az esztétikumra, míg a hátsó, technikai, logisztikai helyiségek kialakításánál a praktikumra és a funkcionalitásra helyezték a hangsúlyt.

– Befogadó színházként működünk, mindennap más társulat lép fel, így a díszlet mindennap változik. A műszak reggel nyolctól építi fel az esti előadás díszletét, beállítja a produkcióhoz szükséges színpadi világítást, hangot. Az előkészített színpadi térben a táncosok lepróbálják a darabot, a produkció pedig este hét órára készen áll a nézők fogadására – magyarázza Ertl Péter, miközben a díszletesek útját követve sétálunk a zegzugos folyosókon a hollófekete háttérrel és táncpadlóval borított színpad hátsó bejáratáig. Innen, a kulisszából úgy tűnik, szinte egymás felett sorakoznak a nézőtéri széksorok, ami persze fordítva is igaz: a nézőtérről egyáltalán nem érzékelhető a színpadi tér valódi mélysége.

Korábban írtuk

– Színházépületeink többsége Monarchia korabeli, a Fellner–Helmer-építészpárosnak köszönhetjük többek közt a Vígszínházat, a kecskeméti Katona József Színházat vagy a Szegedi Nemzeti Színházat is. A régiek épített színpadot alkalmaztak, a nézők szemmagasságában, ám a Táncszínházban egész más a perspektíva, a nézők felülről látják a színpadi teret – magyarázza Juronics Tamás. A nézőtér merész szögben emelkedik, így bármely pontjáról kifogástalanul áttekinthetjük a színpadot, ami a mozgásra épülő előadásokban kulcsfontosságú.

A táncelőadásokban a fénynek különleges szerep jut. A színház modern lámpaparkjának minden egyes fényforrása külön irányítható. A színpadon állva kipróbálhatjuk például, mennyire nehéz az úgynevezett utcafényben mozogni: az oldalról világító lámpák több sávot vetnek a színpadon, ami segít ugyan a táncosoknak tájékozódni a térformában, a talajt azonban nehezebb érzékelni. Egyébként mára rengeteget fejlődött a technika: húsz évvel ezelőtt ha egy előadásban színes fényre volt szükség, a világosító kolléga egyenként vágta ki a színes műanyag fóliát és helyezte a lámpatestre – ma elég a professzionális fényvezérlő pult tucatnyi gombja és kallantyúja között eligazodni. Persze ez nem jelenti azt, hogy kevesebb háttérdolgozóra lenne szükség. A Táncszínházban a hat világosító és a három hangosító mellett hatan foglalkoznak a díszlettel és a színpad berendezésével.

A fény mellett sok más egyéb más színpadtechnikai eszközt is alkalmaznak, például a háttér vetítésére vagy átvilágításra alkalmas operafóliát. Az úgynevezett trégereknek, a lámpasorral felszerelt díszlettartóknak pedig egyre több feladat jut: mivel a kortárs táncelőadásokban egyre nagyobb szerepet kapnak a cirkusz világából kölcsönzött eszközök, ezeket e nagy teherbírású állványzatra függesztik fel.

Narcisszusz mosolyog

Az emeleti terekben javarészt a gyakorló balett-termek kaptak helyet, amelyeket nemcsak a fellépők, hanem a próbahellyel nem rendelkező társulatok is használhatnak – ottjártunkkor Feledi János társulata, a Feledi Project táncosai próbálták a Csehov műve alapján készülő Sirály című előadásukat, melynek február 7-én lesz a premierje a Táncszínház nagytermében.

Egy üres próbateremben mi is körbejárhatunk, elképzelve azt a kitartást, amely a hosszú éveken át tartó napi többórás gyakorláshoz, megfeszített munkához szükségeltetik. A test karbantartása a táncosok esetében hatványozottan fontos, hiszen ez a munkaeszközük. A speciális orosz borovi fenyőből készült ruganyos padló védi a táncosok ízületeit – ezeket nemcsak a színpadon, hanem a gyakorlótermekben is használják. Nézelődés közben szóba kerül a táncosok hosszú évek alatt kifejlődő testtudatossága és persze a falakat borító tükrök funkciója – ezeknek komoly szerepük van a mozdulatok kontrollálásában. Ahogyan Juronics Tamás mosolyogva megjegyzi, ha egy táncos túlságosan belefeledkezne saját szépségébe – némi narcizmus e szakmában elkerülhetetlen –, akkor a tükör elé függönyt húznak, hogy a figyelem ismét az előadás belső dinamikájára irányuljon. Ertl Péter mesél arról is, hogy a videó elterjedése óta a szakma elsősorban tudományos célokra használja a kinetográfiát, a táncjelírást, amely a kottához hasonlóan rögzíti a mozdulatokat, a táncosok lépéseit. Az egyébként a magyar származású Lábán Rudolf által kifejlesztett módszer elsőként oldotta meg a mozdulat tér- és időbeliségének egységes megjelenítését. Érdekessége, hogy mivel a test anatómiai törvényeire épül, minden emberi mozgás lejegyzésére alkalmas, így nincs táncstílushoz kötve.

Második aranykor

A Táncszínház idén húszéves fennállását ünnepli. A színház elődintézménye Galambos Tibor vezette Táncfórum volt, amelynek még nem volt saját épülete.

– 2001-ben emelkedett az akkor Török Jolán vezette Táncszínház kőszínházi rangra, így egész évre szervezhető műsorrendet vezethettünk be, szem előtt tartva a különböző korosztályok igényeit, a műfaji változatosságot. Mindezt megfelelő intézményi és anyagi háttérrel, ami rendkívüli segítséget és előrelépést jelentett a táncszakma számára. A 2014-ig terjedő időszakot a magyar táncművészet egyik aranykoraként éltük meg. Aztán következett öt év színházépület nélkül, amiben már volt kellő rutinunk. 2019-ben költöztünk a Millenáris Parkba, és ezzel új perspektíva nyílt előttünk. Olyan lehetőségei vannak ennek a kortárs épületnek, amelyről mindig is álmodtunk – mesél Ertl Péter az intézmény húszéves múltjáról. Bár a Nemzeti Táncszínház a világ minden részéről hív előadásokat, elsődleges feladatuknak mégis a magyar táncművészet széles palettájának bemutatását tartják.

– Találkozási pont vagyunk – hangsúlyozza Ertl Péter, kifejtve, hogy közel ötven együttessel dolgoznak rendszeresen. Nemcsak a fővárosi kőszínházban nyújtanak lehetőséget a társulatoknak arra, hogy találkozzanak a közönséggel, hanem a vidéki városokba is igyekeznek eljuttatni a fővárosi vagy más vidéki nagyvárosokban alkotó együttesek produkcióit.

– A Lázár Ervin-program keretén belül hozzánk érkező iskolások nagy része nem látott még táncelőadást – fűzi hozzá az igazgató. A kezdeményezés hiánypótló, ám a gyerekközönség mellett a felnőtteket is megcélozták. Hiszen az egyik legfontosabb küldetésük, hogy azt a szépséget, energiát, tudást, amely a Táncszínház színpadán megvalósuló előadásokban rejlik, mindenkivel megismertethessék.

Jubileum egész évadban

A magyar táncművészet két évtizedét egy egész évadon át ünnepli a Nemzeti Táncszínház: a jubileumi események alkalmával szinte mindenki szerephez jut, aki 2001. december elseje óta részese az intézmény életének. Az ünnep december elsején, az alapítás szimbolikus napján kezdődött, ekkor mutatták be A tánc nyelvén beszélünk című dokumentumfilmet, amely a Nemzeti Táncszínház falai között készült a hazai táncegyüttesek közreműködésével, a Táncszínház szellemiségét meghatározó szakemberek tolmácsolásában. A film a Nemzeti Táncszínházban is rendszeresen látható az évfordulós évad idején. Nem marad a közönség ünnepi előadás nélkül: havi egy NTSZ 20 program kerül műsorra. Ezeken az estéken több társulat lép majd egymás után színpadra, és olyan előadásokat láthat majd a közönség, amelyek kapcsolódnak az intézményhez, hozzájárultak annak sikeréhez. A következőre Mindenünk a tánc címmel január 28-án kerül sor, az azt követő hónapokban pedig a Szabad egy táncra és Let’s Dance című produkciót láthatja a közönség – e formájukban csak egyetlen este.