Neked énekelek

Egy egész ország tapsolt azokért a hősökért, akik életüket kockáztatva nap mint nap segítenek a bajbajutottakon. ❤️👏🏻 Köszönünk mindent‼️#nekedenekelek▪️ #jotekonysag▪️ #tv2További tartalmak ➡️ https://tv2.hu/musoraink/neked_enekelekMég több tartalom a TV2 oldalán!

Gepostet von TV2 am Sonntag, 19. April 2020
Hirdetés

Az Ördög Nóra és Till Attila vezette Neked énekelekben – a hagyományos telefonos felajánlások mellett – a nézők Demjén Ferenc sáljára is licitálhattak, amely 280 ezer forintért talált gazdára.

A műsorban közel 25 millió forintot sikerült összegyűjteni, ez pedig még nem a végleges összeg. Hétfőtől lehet Leslie Mandoki gitárjára is licitálni, így újabb esélyt adva arra, hogy segítsünk azoknak, akiknek most igazán nagy szüksége van a támogatásunkra – írja a tv2.hu.

A műsorban számos énekes szerepelt, akik vadonatúj vagy már jól ismert dalokkal jelentkeztek. Ákos és Janicsák Veca kilenc év után ismét közösen énekelték ezt a mindkettejük számára ikonikus dalt:

De olyanok is voltak, akiknek más a szakterületük, most mégis énekléssel segítették a gyűjtést. Ilyenek voltak például a sportolók, vagy éppen a Tények, a Mokka és az Időjárás-jelentés házigazdái, akik az Európa című dal 2020-as feldolgozását adták elő:

Charlie, Frenreisz Károly és Pataky Attila produkcióját Orbán Viktor miniszterelnök is megosztotta közösségi oldalán, a járvánnyal kapcsolatos bejegyzéssorozatának részeként.

Negyvenedik nap. Csak együtt sikerülhet 👏https://tv2.hu/musoraink/neked_enekelek/329603_charlie-frenreisz-karoly-es-pata.html

Gepostet von Orbán Viktor am Sonntag, 19. April 2020

A teljes műsor hat részletben itt nézhető vissza.