– A Mancs-film ötlete igen régre nyúlik vissza, összefoglalná néhány mondatban az elmúlt hat év történéseit?

– Az alapötlet Köbli Norberttől származik, aki Kántor László producerhez fordult elképzelésével, végül ő keresett fel engem. Rögtön elkezdett érdekelni ez a kutya–gazda barátsági viszony a történetben, ahogyan egymás segítésével kikerülnek a társadalmilag hátrányos helyzetükből. Alaposan átdolgoztuk a forgatókönyvet, majd az MMA-tól kaptunk rá százmillió forintos támogatást, illetve elkezdtünk keresni produkciós partnereket. Szóba került az is, hogy koprodukcióban készítsük el, de végül úgy gondoltuk, hogy jobb, ha egy teljes mértékben magyar filmet készítünk, magyar színészekkel, hiszen így hiteles ez a téma és nem, mondjuk, Jean Reno főszereplésével. Amikor azonban végre megkezdődtek volna az előkészületek, megváltozott a finanszírozási rendszer, visszaosztották a pénzeket, így jegelnünk kellett a projektet. Később a TV2 is beszállt ötvenmillió forinttal, majd a filmalaptól is kaptunk támogatást, mi pedig Szy Katalin segítségével ismét teljesen átgyúrtuk a forgatókönyvet, végül egy hamisítatlan családi fi lm irányába indultunk el.

– Miért érezték fontosnak, hogy családi filmként dolgozzák fel a történetet?

– Elég közel áll ehhez a műfajhoz a téma. Mégsem lehet túlzottan sötét vagy akciódús feldolgozást készíteni belőle, ugyanakkor csakis úgy válhat működőképessé, ha egyéni hangvételt kap, gondoljunk csak a számtalan hasonló alkotásra, kezdve a Rex felügyelővel. Nekem viszont nem elég egy ilyen szimpla „a gazda és a kutya felveszi a harcot a bűnözőkkel” történet, fontos volt, hogy az állat szemszögéből is bemutassuk az eseményeket: így jött az ötlet, hogy az animációs betéteken keresztül olykor betekintést nyújtsunk a kutya belső világába. Nem csupán egy szűk réteget, hanem szélesebb közönséget szeretnénk megszólaltatni, bár számomra nem létezik olyan fogalom, hogy konvencionális vagy nem konvencionális film, csupán jó és rossz filmek vannak.

– Ahogyan említette, sok filmet láthattunk már, aminek a középpontjában egy kutya áll. Ön melyikkel rokonítaná leginkább a Mancsot?

– Nem igazán tudnám egyikhez sem hasonlítani, szerintem egészen egyéni lesz a világa és a stílusa. Ez mese egy mentőkutyáról, egy igazi legendás állatról: mi legalábbis ilyen oldalról igyekszünk megközelíteni a történetet.

– A 2006-ban elpusztult Mancs eredeti gazdája ugyanakkor nem igazán rajong azért, amiért eltérnek a valóságtól, jogi lépéseket is tervez. Mi az önök álláspontja ezzel kapcsolatban?

– Egy fiktív történetet írtunk, és elég hamar kiderült, hogy ez nem tetszik neki. Nagyon ragaszkodik a tényekhez, az egészen apró részletekig bezárólag, mi pedig ezt nem tudtuk volna teljesíteni, hiszen egy filmnek megvan a saját szabályrendszere, még ha nem is adja vissza teljes mértékben a valóságot. De nyilvánvalóan Lehoczki László jobban örült volna, ha minden szempontból megfelelünk a valós eseményeknek, valószínűleg számára egy dokumentumfilm sem lett volna teljes mértékben kielégítő, hiszen azokban is megjelennek apróbb változtatások, ha az eszközök úgy kívánják. Sokat beszéltünk erről Kántor László producerrel, de végül mindketten úgy gondoltuk, hogy nem tenne jót a végeredménynek, ha szűk határok közé szorítanánk magunkat.

– Mi jelenti egyébként a legnagyobb kihívást a kutyákkal való forgatás során?

– Az, hogy míg egy emberi színésznél kedvező esetben néhány próba után gond nélkül le tudjuk forgatni a jelenetet, addig egy kutya esetében a színésznek és az állatnak együtt kell tudni működni. Sokszor, ami külön-külön jól megy, az élesben már nem úgy alakul, ahogyan elképzeltük: különösen, ha tömegjelenetről van szó, számtalan szereplővel és statisztával, előfordul, hogy a kutya összezavarodik. Azonban megfelelő odafigyeléssel és rugalmassággal nagyon szép eredményt lehet elérni. Alapvető jelenség egy forgatás során, hogy az A tervből B vagy C lesz. Nos, egy kutya esetében van X és Y terv is, így olykor teljesen másként néz ki a végeredmény, mint ahogyan megálmodtuk. De ez sokszor nem is feltétlenül probléma, előfordul, hogy a be nem kalkulált módosítások jobbá teszik az egyes részeket, olykor a kutya megoldásai természetesebbek és érdekesebbek, mint amit mi kitaláltunk.

– Mi volt a legkülönlegesebb fordulat a mostani forgatás közben?

– A legdrámaibb az az epizód volt, amikor a földrengés külső helyszínéhez választott épületek bontását végignéztük, és a szemünk láttára kialakult a filmben megjelenő látvány, ami egyszerre volt díszlet és valóság.

– Számos alkalommal dolgozott külföldön. Hogyan tudja hasznosítani a kint szerzett tapasztalatait?

– Viszonylag nagy gyakorlattal rendelkezem a filmrendezés területén, és a Mancs meg is kívánta ezt, nagyon rugalmasan kell kezelni a különböző szituációkat és körülményeket, kezdve akár a kutya instruálásával. A külföldi munkáim adtak egyfajta rutint, amivel könnyebben meg tudom oldani a problémákat. De ott is, itt is vízzel főznek: hogy mekkora a szabadság, milyen a mentalitás, az persze országonként más és más, de nem olyan nagymértékben, mint azt elsőre gondolnánk.

– Dolgozott végtelenül profi körülmények között is, gondolok itt például a hazájában roppant népszerű Tetthely című sorozatra. Mi a legnagyobb különbség egy ilyen szabályozott forgatás és egy magyar film elkészítése között?

– Mások az eszközök egy ilyen televíziós sorozat esetében, gyors munkatempót kíván, és számtalan elvárásnak kell megfelelni. Azért igyekeztem mindig olyan produkciókba belevágni, ahol azért bizonyos mértékű bizalmat és szabadságot élvezhetek. Nyilvánvalóan a pénz szintén nagyon sok problémát megold, de nem mindent, soha nem lehet elég alaposan előre eltervezni a forgatást. Itthon éppen ezért több a meglepetés, de megfelelő munkaterv mellett azért kiküszöbölhetőek a problémák.

– Egy ilyen film esetén a 375 milliós költségvetés szűknek vagy kényelmesnek számít?

– Nagyon szűk a keret, a szükséges eszközök, felszerelések ugyanis igencsak drágák: mielőtt belevágtunk volna, biztos voltam benne, hogy hét-nyolcszáz millió forint alatt lehetetlen leforgatni. De lekopogom, egyelőre az időjárás és a kutyákkal való munka is kedvezett, és úgy fest, hogy fogjuk tudni tartani az ütemtervet, és a harminchat napos forgatási nap elegendő lesz, pedig egy ilyen projekt esetében ez nagyon kevés.

– Lehetséges jelenleg Magyarországon üzleti alapon filmet készíteni, ami visszahozza a kiadásait, sőt, esetleg még bevételt is termel?

– Ha ezt meg tudnám válaszolni, akkor nagyon gazdag lennék. Mindenesetre bízom benne, hogy egy olyan témához sikerült nyúlnunk, ami nagy közönséget is érdekelhet, az eddigi visszajelzések legalábbis ezt mutatják. Reméljük, hogy mindez a mozikban nézettség tekintetében is igazolódik. De hát tudjuk, hogy az ezerötszáz-ezernyolcszáz forintos jegyárak mellett nem éppen egy kifejezetten olcsó szórakozási formáról van szó.

– Külföldön is tervezik bemutatni a Mancsot?

– Reménykedem benne, hogy nem csupán itthon fogják megnézni, hanem külföldről is érdeklődnek majd, de mindez természetesen csak az elkészülte után derül ki. Azt gondolom, hogy függetlenül attól, milyen témához nyúlunk, olyan eszközökkel kell egy történetet elmesélni, hogy bárki számára érthető és átérezhető legyen. A Dallas Pashamende például romákról szólt, mégis működött külföldön, tizenhárom országban mutatták be, viszonylag jónak mondható nézettséget hozott. Szóval szerintem el lehet úgy mesélni akár egy komplex nemzeti történetet is, hogy mindenki számára befogadható és érdekes legyen.

Német Dániel