Óriási sikert ért el a Liget Budapest projekt a cannes-i nemzetközi ingatlan szakkiállításon (MIPIM) azzal, hogy a legátfogóbb nagyprojektek között a világ négy legjobb terve közé került, egyedül Európából – közölte Baán László, a projekt miniszteri biztosa csütörtök este az MTI-vel.

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata

A tájékoztatás szerint a Best Futura Mega Project díjat a japán fejlesztés, a Kashiwa-no-ha Smart City nyerte.

Baán László szerint a budapesti Városliget megújításának előkészítésemkor az első pillanattól kezdve világszínvonalú, nemzetközileg is egyedi projekt megvalósítása volt a cél. Az elmúlt hat évben több száz szakember dolgozott ennek megvalósításán és ez az elismerés most igazolta munkájukat, a projektbe vetett hitüket. Kiemelte: a díj talán azoknak is üzen, akik eddig nem hittek a terv kiválóságában, nemzetközileg is kiemelkedő minőségében.

A közleményben Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes kiemelte: a cannes-i szakkiállításon sikerült megismertetniük a nemzetközi befektetői környezettel Magyarország és a főváros legkiemeltebb fejlesztéseit, amelyek az egész országnak előrelépést jelentenek majd. Magyarország tovább erősítette helyét Közép-Kelet-Európa befektetési térképén, Budapest a régió tőkebefektetési szempontból legvonzóbb városává lépett elő – emelte ki.

A MIPIM-en március 14-17. között 90 ország 2600 kiállítója vesz részt, 50 város képviselteti magát saját standdal. Budapest eddigi legnagyobb standjával vesz részt a rendezvényen, hogy felhívja a befektetők figyelmét a főváros ingatlanfejlesztési lehetőségeire.

MTI