Fotó: MTI/AP/Gregorio Borgia
Ferenc pápa a húsvéti vigíliát vezeti a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2023. április 8-án.
Hirdetés

A katolikus egyház legfontosabb ünnepén a szentmise után, délben a pápa a Szent Péter-bazilika lodzsájáról mondta el hagyományos húsvéti üzenetét és urbi et orbi (a városhoz, vagyis Rómához és a világhoz intézett) apostoli áldását a Vatikán becslései szerint mintegy százezres tömeg előtt.

„Segítsd a szeretett ukrán népet a béke felé vezető úton, és áraszd a húsvét fényét Oroszország népére!” – mondta.

A pápa arra kérte Istent, hogy „nyújtson vigaszt a sebesülteknek és mindazoknak, akik a háború miatt elvesztették szeretteiket, és adja, hogy a foglyok épségben és egészségesen térhessenek vissza családjukhoz”.

Hozzátette: „Nyissa meg az egész nemzetközi közösség szívét, törekedjenek arra, hogy véget vessenek ennek a háborúnak és minden konfliktusnak és vérontásnak a világunkban”.

Ahogy minden húsvét alkalmával tette, a 86 éves egyházfő fölszólalt a Közel-Kelet békéjéért is, felhívásával utalva a közelmúltban Jeruzsálemben történt erőszakos cselekményekre és az Izraelt, Libanont és Szíriát érintő, határokon átnyúló tűzharcokra.

A pápa mélységes aggodalmát fejezte ki az elmúlt napok támadásai miatt, amelyek veszélyeztetik az izraeliek és a palesztinok közötti párbeszéd újraindítását, hogy – mint mondta – „béke uralkodjon a Szent Városban és az egész térségben”.

Húsvéti beszédében Ferenc pápa szokás szerint felsorolta a világ háború és szenvedés sújtotta térségeit. Reményét fejezte ki, hogy a mianmari „mártírrá vált rohingja népnek” igazságot szolgáltatnak, és további segítséget kért a februárban Törökországban és Szíriában 56 ezer ember halálát okozó földrengések áldozatainak.

Nicaraguát említve, ahol feszültté vált a kormány és a katolikus egyház kapcsolata, a pápa arra kérte Istent, hogy „emlékezzen meg mindazokról, akiket megakadályoznak abban, hogy szabadon vállalhassák hitüket”.

A hívők több tízezres tábora előtt Ferenc pápa azt kérte mindenkitől: „Siessünk a béke és a testvériség útjára lépni!”.

A Szentszék közleménye szerint a húsvéti ünnepek alkalmából és „Jézus Krisztus feltámadásának örömét kifejezendő” a Szent Péter-bazilika előterét mintegy 35 ezer Hollandiából szállított virággal és növénnyel díszítették fel, és „virágoskertté” alakították át.

A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe.

Korábban írtuk