Hirdetés

„A múzeumok szerepe, hogy identitást adjanak az oda látogatóknak, a nemzeti identitásunk egyik fontos szelete a tihanyi alapítólevél” – mondta Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára a Tihanyi alapítólevél személyesen című kiállítás megnyitóján.

A Tihanyi Bencés Apátsági Múzeumban augusztus 31-ig látogatható kiállításon a látogatók nemcsak Magyarország első eredetiben fennmaradt, 1055-ben keletkezett okmányát tekinthetik meg, de megismerhetik az apátság megalapításának történeti körülményeit, és egykori működését is.

A helyettes államtitkár kiemelte: az egyházi és világi szakemberek együttműködése kultúránk megőrzésére irányul, kultúra pedig tágan értelmezve minden, amit a magyar közösség annak tekint.

Mihályi Jeromos, az apátság perjele örömét fejezte ki, hogy a tihanyi altemplom 2021-2022-ben történt régészeti feltárása és kutatása után most a kezdetek idejéből, az államalapítás korából származó emléket bemutató kiállítást szervezhettek meg.

Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát úgy fogalmazott: a bencések az Istent, az embert és a nemzetet helyezték mindig is előtérbe. A tihanyi monostor pedig „az istentisztelet serény végzésére alapíttatott”.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás
A Tihanyi Apátság alapítólevelének eredeti példánya a Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum Tihanyi alapítólevél személyesen címû kiállításán a megnyitó napján, 2023. június 17-én.

Dénesi Tamás, a Pannonhalmi Főapátsági Levéltár igazgatója Magyarország legfontosabb okiratának nevezte a Tihanyi alapítólevelet.

Mint mondta, az oklevelet a király ellátta kézjegyével. Az latinul íródott, de magyar szavakat is tartalmaz. Az aláírók között van német, szláv és magyar nevű ispán és ilyen módon a kultúrák találkozásának a szimbólumává is vált – tette hozzá.

A tárlat központi része a Tihanyi alapítólevélnek szentelt terem, ahol a biztonsági és műtárgyvédelmi szabályok legkörültekintőbb betartásával egy speciális vitrinbe helyezték el a dokumentumot. A kiállítás része a Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum látogatói útvonalának, amely a barokk templom melletti látogatóközpontból a bemutatkozó filmmel indul. A kiállítás végén, a múzeumpedagógiai foglalkoztatóban a gyerekeket egy nagy társasjáték várja.

Az apátság tájékoztatása szerint több rendezvényt is szervez a Tihanyi alapítólevél és korának élményszerű bemutatására. Június 24-én, a Múzeumok éjszakáján két szakvezetés is indul a látogatóközpontból. A túrákon korabeli gregorián ének csendül fel, az érdeklődők találkozhatnak I. András királlyal és lovagjaival, megkóstolhatják és a szerzetesek által készített italokat és ételeket.

Korábban írtuk