Fotó: shutterstock.com/Kal'van
Hirdetés

– Ferenc pápa magyarországi látogatásáról ő maga nyilatkozott nagyon pozitívan. Az utazás alatt azt láthattuk rajta, hogy kifejezetten jól érezte magát, és boldog volt, hogy ellátogathatott Budapestre az eucharisztikus világkongresszus zárómiséjére. Személy szerint azt tapasztaltam, hogy a hivatalnokok és bíborosok meghatottan és elismerően számoltak be a záró miséről, az esemény megszervezéséről és az ott átélt örömteli élményeikről. Sokuknak ez volt az első alkalom, hogy Magyarországra látogathattak, és személyesen ismerhették meg népünket, országunkat. Többen arról számoltak be, hogy úgy érezték, a magyarok hite őszinte, valóságos, hiteles – mondta Papp László az interjúban, amelyet teljes terjedelmében IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk