A viski freskók feltámadása

Október 30-án, a Batthyány Lajos Alapítvány budapesti székházában mutatták be a kárpátaljai Visk református templomában nemrég feltárt középkori falfestményeket. Az eseményen dr. Marosi Ernő Széchenyi-díjas művészettörténész, Lángi József restaurátor és Jékely Zsombor művészettörténész beszéltek a páratlan leletegyüttesről, amelynek túlzás nélkül rendkívüli művészettörténeti értéke van: bár falképtöredékeket több kárpátaljai és erdélyi templomban is feltártak az utóbbi években, ezek az 1400-as évek elejére keltezhető képek az eddigieknél jóval nagyobb felületen, azaz a templom több mint kétharmadában maradtak meg. Az épület északi falán indul a középkori krisztológiai ciklus, melynek jelenetei a déli falon, a diadalív pillérénél fejeződnek be. Jól azonosíthatók többek közt a betlehemi gyermekgyilkosság, a menekülés Egyiptomba, majd a passió jelenetei, és a ciklus kiegészül még Mária halálával és Szűz Mária Krisztus általi mennyei koronázásával is. A templom három építéskori keleti ablaka mellett megfestett női szentek között Alexandriai Szent Katalin, Antiókhiai Szent Margit és Szent Borbála fedezhető fel biztosan, mellettük sikerült feltárni egy tonzúrás szerzetes alakját is.

Visk erődített református templomának története azonban még ennél is sokkal régebbre nyúlik vissza, és ahogyan az a világnak ezen a táján lenni szokott, sorsa a viszontagságos magyar sorssal rokon. Az eredetileg 1270-ben épült istenházát a XIV–XV. században gótikus stílusban felújították, 1524-ben lett a reformátusoké. 1657. február 17-én II. Rákóczi György itt tartotta az országgyűlést megelőző istentiszteletet; a városházán lezajlott országgyűlésen döntöttek a lengyel hadjárat megindítása mellett. A tatárok által felgyújtott templomot 1790-ben helyreállították, az épületet legutóbb 1970-ben újították fel.

– Az öt egykori máramarosi koronaváros közül ma Kárpátalján található Técső, Huszt és Visk, e helyszíneken a templomépítészet is sok rokonságot mutat. Feltételezhető, hogy ugyanazok a mesterek dolgoztak a három település templomain, amelyekre jellemző az is, hogy miközben ekkor már javában hódított a gótika, ezek még román kori jellegzetességeket mutatnak. A korban az ilyen vidéki építészetre kevésbé volt jellemző az előzetes tervezés, inkább a mesteremberek tudása, tapasztalata alapján épültek az istenházák. Ezen épületek legfontosabb dísze a falfestés volt, amely olcsóbb más díszítési módoknál, például a szobroknál, ezenkívül könnyebben is megvalósítható – helyezte tágabb kontextusba Marosi Ernő a viski falképek jellegzetességeit. A művészettörténész éppen ezért elképzelhetőnek tartja azt is, hogy eredetileg nemcsak a szentély volt festve, hanem a mennyezet is. A szentély déli falán később, a XV. században nyitott ablak ugyanakkor arra utalhat, hogy ekkor helyeztek el gótikus szárnyas oltárt a templomban: az ilyen ablakok afféle „reflektorként” funkcionáltak a szárnyas oltárok megvilágítására. Ezek után a falfestés vélhetően jelentőségét vesztette, sőt, az ablak készítésekor a déli falon lévő képeket meg is törték, egész jeleneteket téve tönkre.

Már csak ezért sem volt könnyű dolga Lángi József vezető restaurátornak, aki először 2000-ben végzett előzetes felmérő szondázást a templomban: a tízszer tíz centis kutatóablakok alapján már akkor látszott, hogy a vakolat alatt értékes festés található. A nagyobb léptékű munka megkezdésére azonban csak hat évvel ezelőtt nyílt lehetőség. Sőt, a munkálatoknak még koránt sincs vége: a képek teljes megtisztítása, majd a megfelelő kiegészítésekkel végzett restaurálása a tervek szerint még nagyjából három évet vesz igénybe.

– Nagyon hálás vagyok a segítségért, amit a viski református gyülekezet tagjaitól kaptam. Különösen azért, mert nem hallgatható el, hogy a gyülekezet és a presbitérium egy részében bizony ellenérzéseket váltott ki a református szokásoktól és díszítéstől igencsak távol eső falfestmények feltárása és a közönség számára remélhetőleg hosszú időre láthatóvá tétele. Bízom benne, hogy hamarosan mindenki megbékél majd a helyzettel – tette hozzá még Lángi József, illetve néhány „turistacsalogató” ritkaságot is elárult a viski templommal kapcsolatban. Eszerint az épület mennyezete festett, de nem kazettás, ami meglehetős ritkaságnak számít ezen a területen. A Felső-Tisza völgyében 1717-ben vonult át a már említett, utolsó tatárjárás, ekkor Visket is felégették a krími és dobrudzsai tatárok. A templom ezután harminc évig fedél nélkül állt, majd az újraépítés után, 1867-ben végleg eltüntették a falképeket is: az akkori lelkész indoklása szerint e művek nem voltak összeegyeztethetők a református szellemiséggel. Az átfestés előtt szerencsére minden feliratot és ábrázolást precízen lejegyzett, ami nélkül a mostani feltárás sokkal nehezebb lett volna. Összességében, minden túlzás nélkül csodaszámba megy, hogy a falfestmények ebben a formájukban egyáltalán fennmaradtak.

Ehhez a véleményhez csatlakozott Jékely Zsombor művészettörténész is, aki pluszban elmondta, a viski lelet illeszkedik a csarodai, illetve a nemrég átadott palágykomoróci istenházához. A falfestés egyik érdekessége, hogy – ellentétben például Giotto gondosan felosztott, hasonló méretű jeleneteket ábrázoló, azonos korban született alkotásaival – nem olyan szabályos, egyes jelenetek nagyobbak, mások kisebbek. A művészettörténész kiemelte, hogy az ilyen krisztológiai ciklusokból, így a viskiből is, hiányzik Krisztus földi működésének ábrázolása. Ami viszont látható, az rendkívül kifejező, részletes, drámai.

– Nem a teljes falképciklust sikerült feltárni, mégis nagyon nagy felületen, két egész falon megőrizte a viski templom szentélye a kifestést, ami ezen a vidéken ritka. A XV. század, Luxemburgi Zsigmond király uralkodása második felének nagyon fontos emléke ez, ami a Magyar Királyság virágzó időszaka volt. És bár a falképet a reformációval összefüggésben bevakolták, a felületét több kár érte, és későbbi átalakítások miatt a színe is megváltozott, az ép felületeken a mai napig jól érződik az egykori magas festői kvalitás. Olyan festőműhely alkotásáról van szó, amellyel a környéken még nem találkoztunk, de okkal feltételezhetjük, hogy más közeli templomok is hasonló kincseket rejtenek.