Hirdetés

Érdekes nevet választott Szarvas újhullámos reggeliző-kávézója, amit a honlapon meg is magyaráznak: „Mivel nem vagyunk profi baristák, ezért kávézónak nem mernénk hívni. A borhoz sem értünk, csak szeretjük. Sőt. Igazándiból mindennemű gasztronómiai szaktudást nélkülözünk, így maradt a lelkesedés, amivel ezt igyekszünk pótolni.” Aligha tagadható: az amatőr lelkesedés sokkal megnyerőbb a vendégek számára, mint a lelketlen profizmus. De azt se hallgassuk el, hogy amit e hely nyújt, az messze meghaladja mindazt, amit az amatőr kifejezés sugall. A beltér jó ízléssel kialakított, imponálóak a helyi kistermelők hűtőpultban sorakozó minőségi sajtjai és felvágottai, a polcon szépen rendezett kitűnő borok, illetve a hűtőben tárolt kézműves sörök. A sétálóutcán kialakított igényes teraszon ültünk le, ettünk egy quiche-t, ami kifejezetten jól sikerült, bár egy kis zöld elfért volna mellé. Hadd ajánljam nekik a szegedi Süti – nem süti megoldását, ahol kérésre, csekély felár ellenében rukkolasalátát is adnak e francia lepénykülönlegességhez. Kitűnő volt a kávé és a fahéjas csiga, de vettünk még egy csúcsminőségű kovászos kenyeret is, amit az Éva kenyere házi manufaktúra szállít nekik. Országos szinten kiemelkedő hely a Róka és Mackó, nem csoda, hogy bekerült a 2023-as Dining Guide kalauz alternatív vendéglátással foglalkozó fejezetébe.

Korábban írtuk