Fotó: MTI/Kiss Gábor
Király László Kossuth-díjas költő, műfordító, Sebestyén Aba rendező, színművész és Bede Kincső fotóművész (b-j)
Hirdetés

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 12. alkalommal díjazta az irodalom, előadóművészet és vizuális művészetek kategóriában jelentőset alkotó erdélyi magyar kortárs művészeket, a díjátadó gálát a sétatéri Kaszinóban tartották.

Karácsonyi Zsolt költő, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke köszöntőjében a magyar kultúra napjára utalva kifejtette: ha a Himnuszról és a díjazottakról egyazon gondolatsor által akar szólni, a tánc „fegyelmezett szabadsága”, ritmusa jut eszébe. „Éppen a ritmus az, ami a különböző műalkotásokat összeköti a mélyrétegekben (.), ami az emlékezést elindítja” – mondta. „Király László, Sebestyén Aba és Bede Kincső alkotásaiban ez a közös vonás, hogy kimondva, kimondatlanul, a múlt felidézése, a jövő eltervezése és az erőgyűjtés pillanata is jelenvaló műveikben, ez ad erőt mindazoknak, akik alkotásaikra tekintenek” – fogalmazott.

Brendus Réka, a Nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezetője beszédében a kortárs magyar kultúrát egy vírushoz hasonlította, „mely itt tombol körülöttünk, megfertőz, hatással van ránk, beivódik sejtjeinkbe”. Gazdag és minőségi a magyar kultúra, és ebben az erdélyi magyar kortárs kultúra élen jár – mondta, és az elmúlt időszakban elhunyt nagy alkotókra is emlékeztetett, kik „távozásukkal is végérvényesen és kitörölhetetlenül itt hagyták alkotásaikat örökségként”.

A díjazottakról elmondta: Király László „hatalmas eddigi életműve átível két antagonisztikus államrendet”, kevés kultúrafogyasztó ember van, aki ne látott volna Sebestyén Aba-rendezést, míg Bede Kincső olyasmit keres, amire a társadalomtudósok sem tudnak mélységében választ adni.

Korábban írtuk

A Király Lászlót méltató Papp Attila Zsolt költő, szerkesztő laudációjában rámutatott: a 80 éves költőnek „nem kell egyetlen mondatáért sem szégyenkeznie”, hatvanéves alkotói pályája alatt olyan mondatokat írt és ír le, „melyek kiállnak, jót állnak magukért”. Ez a pálya meglehetősen egyenes, Király László „ugyanazt csinálja, írja, mondja, mint indulása éveiben”. A második Forrás-nemzedék tagjaként hisz abba, „hogy a kimondott költői szónak súlya van, hogy a vers egzisztenciális és morális téttel bír” nemcsak a szerzője, hanem a közösségi sorsvállalás szempontjából is – mondta.

A több mint 30 kötetet jegyző, sóváradi születésű Király László elmondta: megnyugtató, hogy reggel a tükörbe nézve nem kell lesütnie a szemét, mert az író ember sok csábításnak, fenyegetésnek, otromba támadásnak van kitéve. Bevallása szerint pályája során semmi mást nem tekintett feladatának, „minthogy ne szerezzen bánatot, keserűséget senkinek, aki nem érdemli meg”, és élete nagy részében azt tette, amit szeretett.

A Sebestyén Abát laudáló Kovács Levente rendező a díjazott értékteremtő színészi, rendezői és oktatói tevékenységét méltatta. Kijelentette: már első találkozásukkor érezte, hogy „tehetséges, elkötelezett ifjú”, azt tanácsolta, mutassa meg bátran önmagát, amit meg is tett. Emlékeztetett a díjazott által alapított Yorick Stúdió sikereire, melyeket Gianina Carbunariu román, Elise Wilk szász-román és Székely Csaba marosvásárhelyi magyar szerző darabjaival ért el.

Sebestyén Aba Lackfi János egy versével mondott köszönetet és késztette a hitről való gondolkodásra a közönséget.

A kovásznai születésű Bede Kincső fotóművészről Győrfi Kata költő elmondta: fiatal kora ellenére hosszú az életrajza, nemrég egyszerre állított ki Párizsban és Los Angelesben. Generációja egyik legtehetségesebb, legsikeresebb alkotója, az olyan alkotók egyike, „akik együtt lélegeznek a munkáikkal, akik nem az ötleteiket valósítják meg, hanem a sorsukat teljesítik be”.

A díjátadó ünnepséget Bartók Béla 44 hegedűduójából válogatott koncert zárta Márkos Albert és Szép Gyula Bálint előadásában.