„Az igazán veszélyes jelenetek a plakát kikerülése után kezdődtek”

– Hollywoodi marketingcsapatok is megirigyelnék azt a hírverést, mely az Elk*rtuk című mozifilm kapcsán kialakult. Promóció nélkül is saját életét éli a film és hatalmas indulatokat generál, elég csak kommenteket olvasni a közösségi média felületein. És még el sem jutottunk a bemutatóig…

– Testi-lelki egészségünk megőrzése érdekében lehetőleg ne olvassunk kommenteket. És ez Magyarországon ma különösen érvényes. Én Erdélyben élek, de akárhonnan nézzük, elkeserítő. Félelmetes, hogy a filmet még be sem mutattuk, még a trailer sem jött ki, még a casting-felhívások mentek, de már be volt skatulyázva. Az a helyzet, hogy tizenöt év elteltével sem merünk szembenézni a 2006-os eseményekkel és attól tartunk, hogy valaki, akár egy filmalkotás szintjén, értelmezni meri az akkori történéseket. A forgatókönyv elolvasása után úgy éreztem, jó filmet készíthetünk, mert a tények adottak, a téma feszes, érdekes. Ahhoz, hogy hitelesen tudjam megformálni a karakterem, kénytelen voltam még inkább elmerülni az akkori eseményekben. Nem élek Magyarországon 2006 óta, bizonyos részeit újra kellett olvasnom és néznem a hatalmas indulatokat kiváltó őszi időszaknak.

– Véletlen, hogy 2006-ban költözött vissza Erdélybe, vagy összefüggésbe hozható az akkori eseményekkel?  

– Nem szeretném összemosni az eseményekkel, a tévészékház ostromát én már nem Magyarországon néztem végig, nem éltem már itt. 

– Az érzékeny politikai téma és a film kapcsán várható megosztottság miatt nem volt önben kétség, hogy elvállalja a szerepet? Gondolkodott azon, hogy a filmes karrierje, amilyen gyorsan elindult, olyan gyorsan be is fejeződik? 

– Tartottam tőle, de túlléptem rajta, mert nem tartom természetesnek, hogy félnem kell elvállalni egy szerepet. Szeretném, ha a politikát le tudnánk választani a színházról, a művészetről. Alapvetően egy filmalkotásról kéne beszélnünk, legalábbis én színészként egy filmben vállaltam szerepet, nem egy politikai kampányban.

– Nehéz leválasztani a politikát, főleg, hogy az akkori események főszereplője mai napig a közélet aktív részese. Ha történelmi távlatból nézzük, a tizenöt évvel ezelőtti időszak nagyon sokakban elevenen él. 

– Nem teljesen értek ezzel egyet, mert azóta felnőtt egy generáció, amelyik nem is emlékezhet arra az őszi időszakra, és van, aki másként akar emlékezni. Annyi történelmi emlékezet van, ahányan átéltük és amennyi narratívát hallottunk, ez a történet egyszerre része kollektív emlékezetnek és a kollektív felejtésnek. Azzal viszont egyet kell értenem, hogy ha a „címszereplő” kivett volna egy kis szabadságot, esetleg lemond, onnantól kezdve nem lehetne azzal vádolni a filmet, hogy kurzusfilm. Egyszerűen a közelmúlt politikai eseményeit feldolgozó krimi lenne, így viszont az aktuálpolitikai körítés miatt élesebb. Ha a kommentekben megfogalmazott véleményeket venném alapul, azt mondanám, jobb lett volna kimaradni belőle, mert megkímélem magam rengeteg negatívumtól. Hétmillió „újságíró” van ma Magyarországon, mégis bárki saját nevén vagy álnéven a klaviatúra segítségével virtuálisan fejbe vághat egy ideológiai közösség nevében. Mindezek ellenében vállaltam a filmet és várom a bemutatóját is, mert úgy gondolom, az alkotás megtekintése eszköz lehet arra, hogy a már meglévő előítéleteket lebontsa. Hiszek az alkotókban, akikkel együtt készítettük, megbízom a munkájukban, a rendezőre – Keith English – és operatőrre – Josep M. Civit – gondolok elsősorban. 

– A film megítélésénél számíthat, hogy sem a rendező, sem az operatőr nem magyar? 

– Egy mozifilmnél nem kéne hogy jelentősége legyen. A történet minden politikai meggyőződésen túlmegy és érvényes Spanyolországban, Angliában és bárhol a világon, kivéve ott, ahol nincs korrupció és hatalommal való visszaélés. A választások közeledtével nagyon beszűkítjük, de ez egy globális téma. A hatalom természete „The nature of the beast”, ahogyan Keith English mondta. Egyébként nem csak hogy nem magyar a rendező, nem is konzervatív gondolkodású. Saját magamat sem korlátoznám le se jobbra, se balra. A Végtelen Térrel próbálok azonosulni, következésképpen emiatt a szabadságillúzió miatt mertem elvállalni a filmet. Láthatóan a színházi és filmes szakma egyöntetűen kezd oldalakra tagozódni, rendszert dönteni… Ebbe inkább bele sem mennék, korábban eldöntöttem, nem teszek politikai nyilatkozatokat, de folyamatosan politikai kérdéseket feszegetünk.

– Álságos lenne politikamentesen beszélni egy politikai eseményeket feldolgozó filmről…

– Úgy vélem, morális kérdésekről lehet beszélni, politikai beágyazódottságtól függetlenül kellene szemlélni 2006-ot. Persze tisztában vagyok azzal, mit kockáztatok, hogy szerepeltem a filmben és azzal, hogy beszélek róla, esetleg véleményt formálok az akkori politikai eseményekről. A szakma peremkerületére szorulhatok, esetleg kereshetek más munkát magamnak. Mondjuk ki: én ezt vállalom a filmmel! De ez nem egyenértékű azzal, hogy beálltam valamely zászló mögé, mert az alkatom jóval szabadabb annál. Igen, megérintettek a 2006-os események és 2004-2005-ben valóban kényelmetlenül éreztem magam Magyarországon. 

– A kettős állampolgárságról szóló népszavazási kampány idején…Változott valamennyire a viszonya a 2006-os eseményekkel kapcsolatban a film miatt? 

– Nem. Talán szélesebb a rálátásom. Élesen élt bennem ez a történet, de egyoldalúan és nyersebben. Most több rétegből rakódik össze, tisztábban átlátom és helyezem egymás mellé a puzzle darabkákat.

– Az ön számára mi a legnagyobb csalódás a 2006-os eseményekkel kapcsolatban?

– Egyrészt, hogy megtörténhetett, másrészt a történtekhez való viszonyulás, az egész elsimítása, elbagatellizálása. Van elképzelésem arról, hogy egy normális országban milyen következményei lettek volna a tizenöt évvel ezelőtti történéseknek, ehhez képest Magyarországon 2006 máig hat. 

– Mit gondol arról, hogy a filmek nyelvén meséljünk el politikai eseményeket? 

– A történetmesélésnek csupán egyetlen jobb és közvetlenebb módja van, a színház, de a film több embert elér. Már tizenöt év alatt is sok mindent el lehet felejteni, nem akarunk, és nem tudunk megosztó témákról beszélni, nem is értettük meg igazán. A film ebben, azt hiszem, segíthet, és épp ezért van létjogosultsága. Remélem, hogy azok is megnézik, akik „csak úgy” szeretnek moziba járni.

– Milyen fogadtatással lenne elégedett, mikor éri el a hatását? 

– Örülnék, ha néhány embernek a film láttán AHA élménye lenne – az AHA egyébként A Hazugság Ára, a film rövidített munkacíme volt. Jó lenne, ha a nézők a műalkotást értékelnék, és nem sorolnák be jobbra vagy balra, függetlenül attól, hogy nagyon sok jobboldali ember magáénak érzi látatlanban. Bár most már nem lehet lemosni róla, hogy nem szándékosan megosztó film, hiába állítom, hogy a rendezőnek és az operatőrnek nem állt szándékában az egyoldalú állásfoglalás. Az Elk*rtuk a 2006-os eseményeket feldolgozó film, aminek megvannak a tényszerűségei és amin mindannyian osztozunk.

– Beszéljünk kicsit a karakteréről, politikai tanácsadót alakít, a trailer alapján nem egy pozitív figura.

– Azt hiszem, nincs pozitív vagy negatív figura, emberek vannak. Elég, ha csak a jelenlegi politikai színtérre gondolunk, ugyanazt a politikust valaki isteníti, más meg az ellenségét látja benne. Olyan embert alakítok, aki a nagyhatalmi gépezet része, látszólag élvezi és a maga javára fordítja, de ez esetben a mentoráltja, alkalmazottja kényelmetlen helyzetbe hozza. 

– Milyennek képzelt egy politikai elemzőt, tanácsadót? Konkrét személyről formázta? 

– Nem volt egy konkrét személy, akiről másoltam volna, több emberből gyúrtuk össze. Személyesen nem ismertem politikai elemzőket, de beszéltem olyanokkal, akik közeli kapcsolatban állnak velük. A televízión keresztül láttam azt a fajta politikai elemzőt, közvélemény-kutatót, aki ismerve a számokat, nagy befolyással bír és szinte jövőt látó képessége van. Ezért fontos, hogy a nagyhatalmi rendszerek megkaparintsák a tudását és munkáját. Sok esetben hallgattam az ösztöneimre, összegyúrtam a karaktereket és „magamra húztam”.

– Szívtelen?

– Egyéni sorsok iránt már kevésbé együttérző. Nagyobb társadalmi képletekben statisztikákban gondolkodik. Van az a nézőpont, ahonnan nem szívtelen. A karakterem rendkívül óvatos, mert jól tudja, a szakmájában folyamatos a változás, minden képlékeny. 

–Korábban nem szerepelt mozifilmben, nagy vállalás, hogy pont az Elk*rtukkal kezdte?

– Sajnos vagy nem sajnos, ezzel a filmmel fogok először nagyvászonra kerülni, a másikat év végén mutatjuk be. Szóval egy év alatt leforgattam az első és az utolsó filmemet, az utolsóval kezdem. Én már csak ilyen rekordokat szoktam dönteni…

– Az Elk*rtuk izgalmas, fordulatos film, tele akciójelenettel. Ha leszedjük róla a politikai töltetet, színpadi színészként vágyott ilyen jellegű film készítésére? 

– Nem tagadom, mindig is szerettem volna akciófilmben szerepelni és veszélyes jeleneteket forgatni. Ehhez képest ebben a filmben egy doboz cigi elszívása jelentette a legnagyobb veszélyt, ugyanis nem dohányzom, illetve a rendkívüli hideg miatt az éjszakai forgatások. Az igazán veszélyes jelenetek a plakát kikerülése után kezdődtek az életemben. 

– Legközelebb jöhetne egy kőkemény akciófilm is? 

– Persze. Valami jó kis időutazós, mágikus realisztikus biorobotos autós üldözős – motoros robbantós partraszállós hajsza. Egy skandináv krimi jól esne. Az utóbbi időben volt egy vállbalesetem, ezért a fizikumom sajnos nincs olyan passzban, amit az akciófilm megkövetel, ezért a következő Mission: Impossible-t csak kaszkadőrrel vállalnám.