Az Úr hangja
Válogatás a 2019-es Filmhét játékfilmjei közül. (IV. rész)Az Úr hangja
(A Filmhét keretében április 27-én vetítették)
E film műfaja meglepő, rég készült már hazai gyártású sci-fi. A Filmalap több év után lehetőséget adott Pálfi Györgynek, hogy feldolgozza Stanisław Lem egyik regényét. Az eredmény jobb lett, mint amire számítottam, de egyes kritikusok joggal állítják, hogy olyan régimódi, kissé széteső, endékás sci-fi sikeredett.
A filozofikus regényt nem volt könnyű feldolgozni, de Pálfi jól nyúlt hozzá az alapanyaghoz, és ott folytatta, ahol Lem kérdései véget ének. Ő adott ezekre a kérdésekre valamilyen választ, és nem is teljesen inadekvátakat. A regény fő kérdésfelvetése az, hogy mi történik, ha az emberiség kapcsolatba lép egy idegen civilizációval. Lem valahogy azt körvonalazza, hogy az emberiség méltatlan és még nem érett erre a magasabb szintű kommunikációra. Jellemző az a mozzanat, ami a filmben is megjelenik, hogy a nem egyértelmű és nem megfejthető, de szándékosnak vélt jelekre a földiek űrhajója fegyverrel „válaszol”.
A film látványában és technikailag nem annyira régimódi, mint egy skodalámpás kelet-európai sci-fi, az esetlensége a történet és a jellemek kidolgozatlanságából adódik. Van benne három fő mellékszál, amelyek elviszik a film nagy részét, annak ellenére, hogy közülük kettő nem áll össze szerves egésszé sem önmagában, sem a film egészében.
Az alaphelyzet az, hogy a főszereplő férfinak gyermekkorában, az 1970-es években eltűnt az apja, és nevét is megváltoztatva titkos katonai projektekben vesz részt a tengerentúlon. A fiú az ő keresésére indul az Amerikai Egyesült Államokba, és hosszas kutatás után meg is találja őt. Az egyik szál tehát az apa-fiú viszony, ami nem jut el sem az egyediség, se az általánosság irányában a kellő mélységig. Amikor a két férfi találkozik, semmire sem kap a néző választ. A kérdés fel se volt pontosan téve, mert a fiú azon túl, hogy egy természetes hiányt él meg az eltűnt alap emlékével szembenézve, és vonzza a katonai titkok mögött rejtőző apa felkutatása, nem tudja, hogy mit vár a találkozástól és általában az élettől.
Ezt a szálat helyettesíti részben a mozgássérült testvére motivációja, aki viszont túl nagy hangsúlyt kap a történetben. Őt jobban motiválja is az apa felkutatása, és mivel tolószékhez van kötve, a testvérbátyját biztatja, irányítja otthonról kitartóan, szenvedélyesen, indulatosan. Nagy ráismerésre azonban az ő esete sem vezet az apa megtalálása után sem.
A harmadik mellékszál a főszereplő férfi élettársához vagy feleségéhez való viszonya. Ez a viszony nem harmonikus, de az kevés, hogy azért, mert a párja az apa kutatására fordítja az összes energiáját. A nő elkíséri őt az USA-ba, mégis a film nagy részében teljesen eltűnik a történetből.
A nő, az apa és a testvér csak motivikusan kapcsolódik a filozofikus alaptörténethez, és ők részei annak a válasznak, amit Pálfi fogalmaz meg Lem felvetései kapcsán. A film ebben a vonatkozásban azt mutatja, hogy az ember mint egyén és az emberiség része a makro- és mikrokozmosznak, amelyek nagyon hasonló struktúrájúak. A filmnek vannak ilyen animációs betétjei, amikor a filozofikus szem az embertől elindulva eljut a csillagrendszerekig és másik irányban pedig atom részecskéin túlra is. Ilyen animációkat már láttunk, az elmúlt években több ilyen PPS-t vagy videót kaptam ismerőseimről. Az apa és a nő/feleség révén a férfi időben is a makrokozmosz része, erre is van animáció a filmben. Ezért lehetett volna tehát jobban kidolgozni az apához és a nőhöz való viszont. Az előbbit például a hasonló érdeklődés és jellem alapján, az utóbbit pedig a párválasztás és a monogámia-poligámia mentén.
A film túl sokat időz azzal, hogy fiú keresi az USA-ban, azon belül a titkos katonai támaszponton és a feltételezett munkatársánál az apját. Ennek a cselekményrésznek nincs sok hozadéka. Kissé olyanok ezek a jelenetek és epizódok, mintha egy helyi tévé amatőr videoújságírója nyomozna a világmindenség nagy titkai után. Ez az amatőrtévés stílus kissé poros, avítt, unalmas. Technikailag jók viszont az animációk, beleértve a Föld körül keringő monstruózus űrhajó külsejének részletgazdag bemutatását, ami a Csillagok háborúja legújabb részeibe is beleillene.
Mi történik tehát az idegen civilizációnak vagy az Úrnak, az Istennek a hangjával, amelynek jeleit ez a földi űrhajó észlelte, rögzítette? Ezek a jelen egy mintázatot adnak ki, amelyek digitális sorozatokban (fekete-fehér, igen-nem) állnak egymás alatt. Ezeknek a jelentését akarta megfejteni az apa, de az ő erre irányuló szenvedélye sincs pontosan kidolgozva, motiválva. Még ha mondjuk becsavarodna a sikertelenségtől. Ezzel szemben egy félig komoly, félig komikus választ ad a film a probléma feldolgozására. A tudós, a fiú apja horgolással tölti idejének nagy részét. Fali terítőkbe köti bele a fekete-fehér, digitális jeleket. Ennek a meditatív kötögetésnek a során jöhetne rá a megfejtésre, ha méltó lenne rá, ha az emberiség méltó lenne rá.
A film viszont még azt sem válaszolja meg, hogy miért nem méltó az ember az Úr hangjának a megértésére. Az kevés, hogy a földi úrhajó belelő a közeledő, intelligensnek tűnő felhőbe. A válasznak itt kellene lennie a földi és humán dimenzióban, például a rendezői felvetés alapján az apa-fiú férfi-nő kapcsolatokban. Erről érdemes lenne készteni egy filmet.
Az első rész ITT, a második ITT, a harmadik pedig ITT olvasható.