Baranyi Benő: Zanox – Kockázatok és mellékhatások
Hirdetés

Ha megnézzük a program keretében idén díjazott forgatókönyvek szinopszisát, szembetűnő, hogy a pályakezdő alkotókat, műfajtól függetlenül, leginkább a pszichológia témaköre foglalkoztatja. Baranyi Benő abszurd sci-fijének (Zanox – Kockázatok és mellékhatások) főszereplője a pánikbetegségére felírt gyógyszer és a pálinka keresztezésével válik időutazóvá; az izolációs szorongás a fő témája Szabó Mátyás misztikus drámájának (Kukkoló); a gyászfeldolgozás nehéz folyamatát mutatja be Csoma Sándor a hegymászó Erőss Zsolt özvegyének portréján keresztül (Magasságok és mélységek); az alkohol- és drogfüggőség sportterápiás kezelésével foglalkozik Miklós Ádám (Mélypont érzés); az intézményes megfélemlítés és a lélektani hadviselés eszközeivel Moldovai Katalin (Teljes napfogyatkozás).

Az Inkubátor program hiánypótló szerepét tökéletesen illusztrálja a 2013-ban, azaz közvetlenül a Magyar Nemzeti Filmalap felállása előtt készült Nekem Budapest című produkció. A Színház- és Filmművészeti Egyetem projektjében Enyedi Ildikó és Máthé Tibor végzős rendezői osztálya egy szkeccsfilmet állított össze, amelyben a diákok a fővároshoz való viszonyukat fogalmazzák meg tízperces etűdökben. A mások mellett Reisz Gábor, Ferenczik Áron vagy Szimler Bálint nevével fémjelzett produkcióból két fontos tanulság rajzolódott ki: az új generáció technikai profizmusa elvitathatatlan a kamerakezelés, színészvezetés, világosítás és vágás tekintetében, a rövid darabokból viszont éppen az a lila ködbe burkolózó elitizmus sugárzik, ami miatt hazánkban a művészfilm a mai napig szitokszónak számít. A Nekem Budapest persze csak egy kiragadott példa, ám annál szemléletesebben érzékelteti, hogy megfelelő mentorrendszer és szakmailag kellőképpen átgondolt forgatókönyv nélkül az egészen rövid történetek is nagyon könnyen öncélú blöffé válhatnak.

Miklós Ádám: Mélypont érzés

Ezzel szemben a már az Inkubátor program bábáskodása alatt készült, Cannes-ban is díjazott kisrealista dráma (Szi­lágyi Zsófia: Egy nap) vagy Csuja László hipnotikus road movie-ja (Virágvölgy) már sokkal jobb arányban egyensúlyozott a magas művészet és a közérthetőség között – köszönhetően mások mellett a forgatókönyv folyamatos és tapasztalt szakemberekkel közös szakmai fejlesztésének. Ugyanez igaz Hartung Attila tavaly szeptemberben bemutatott FOMO – Megosztod és uralkodsz című, a Z generációról, a nemi erőszakról és a közösségi média árny­oldalairól szóló tinidrámájára, amely az internetes videómegosztók nyelvezetében beszél a mai tizenévesek nihiljéről, szeretetvágyáról és a felelősségvállalás teljes társadalomban tapasztalható hiányáról. A film talán soha nem készülhetett volna el az Inkubátor program adta szakmai-anyagi segítség nélkül. A verseny így is nagy volt, hiszen évi nyolcvan-kilencven rendezőpalánta, köztük animációs és dokumentumfilmesek is szeretnének e kezdeményezés révén valódi lehetőséghez jutni. A döntnökök közülük választják ki annak a tíz forgatókönyvtervnek az íróját, akik fejlesztési támogatást, illetve mentori segítséget kapnak, végül egy úgynevezett pitch fórumon, a független szakmai zsűri és a közönség szavazatai alapján dől el, melyik öt jelölt részesül költségvetési finanszírozásban – azaz kezdhet gondolkodni a forgatáson.

Korábban írtuk


A tengerentúli filmgyártásban rengeteg történetet hallani arról, milyen pokoli út vezet egy-egy produkció megszületéséhez. Ennek fő oka, hogy a nagy stúdiókat és a producereket nyilván a bevétel, esetleg a fesztiváldíjak érdeklik, így a rendezői víziók és kreativitás gyakran áldozatul esik a vélt vagy valós nézői igényekhez való alkalmazkodásnak. Magyarországon más a helyzet, egy-két kirobbanó sikertől eltekintve nálunk nem lehet a filmkészítésre tisztán üzleti vállalkozásként tekinteni, így egy hazai alkotó számára a siker fokmérője sem feltétlenül az óriási nézőszám.

Moldovai Katalin: Teljes napfogyatkozás

Hartung Attila ennek kapcsán azt tartja a legfontosabbnak, hogy egy fiatal alkotó a saját, egyéni hangján szélesebb réteget is meg tudjon szólítani, Iványi Petra, a FOMO és a Kukkoló producere pedig úgy fogalmaz: a film legfőbb feladata, hogy az általa felvetett problémákról hitelesen beszéljen, gondolatokat ébresszen és párbeszédre késztessen. Ez viszont csak a célközönség elérésével lehetséges, így végső soron mégiscsak számít a nézettség, illetve az azt növelő fesztiváldíjak. Ennek érdekében a magyar filmesek is kompromisszumokra kényszerülnek olykor, mint például a már említett FOMO esetében, ahol a tizenévesek közt zajló párbeszédeknek úgy kellett életszerűnek lenniük, hogy közben ne váljon az egész öncélúvá és a vulgáris kifejezések túlzott használata miatt ízléstelenné. Anyagi szempontból szintén elkerülhetetlenek voltak a hasonló szakmai alkuk. A filmalaptól kapott hatvanmillió forintos támogatás szűk kereteket szabott, a Szabadság híd tetején játszódó finálé eleve pluszköltségekkel járt, ilyenkor pedig a rendező nem tehet mást, mint hogy néhány egyéb jelenetet fájó szívvel kihúz a leforgatandó történetből.

Szabó Mátyás: Kukkoló
Csoma Sándor: Magasságok és mélységek

A szintén tavaly debütált Guerillát jegyző Kárpáti György Mór látszólag még nagyobb fába vágta a fejszéjét, amikor hasonló nagyságú támogatásból látott neki az 1848–49-es forradalmárokról szóló történetének. A történelmi, háborús vagy kalandfilm általánosságban nagyon drága zsáner, amit ez esetben a kamaradrámai keret tudott valamelyest pótolni: a rendező a harci cselekmények helyett az erdőben állomásozó katonák közti interakciókra és lelki folyamataikra helyezte a súlyt. Így a korhű környezetet nem az épített díszletek, hanem a sűrű rengeteg alkotta, az akciójelenetek helyett pedig az erdő fenyegető neszei fokozták a feszültséget. A főszereplő kiválasztásakor sem félt kockázatot vállalni a vásznon először bizonyító Váradi Gergely személyében. Kárpáti György Mór szerint pedig éppen ez az Inkubátor program egyik legfőbb erénye, hogy bár forgatásra kapott pénz nem túl sok, bátrabban lehet kísérletezni. Mintha egyfajta főpróbája volna mindez egy majdan megszülető nagy műnek.