– Merre indult tovább?

– A Pázmány Egyetemre küldtek az elöljáróim, amely akkor még állami egyetem volt, teológiai karral. 1951-ben azonban kitették a szűrünket, mondván, hogy a teológia nem tudomány, akkor a központi szeminárium épülete fogadta be a fakultást. 1953-ban szenteltek katolikus pappá és egy évi káplánkodás után behívtak egykori középiskolámba, hogy filozófiát tanítsak. Egy év múlva teológiából doktoráltam és attól kezdve 18 éven át filozófiatanárként dolgoztam a főiskolán. Nagyon sokat jelentett nekem ezekben az években, hogy jó néhány vallásos katolikus családdal tartottam a kapcsolatot, olyanokkal, akik például pedagóguscsalád lévén nem írathatták be hittanra a gyerekeiket, ezért kijártam hozzájuk. Egy idő után a filozófia mellett rám bízták az Egyházművészeti Bizottság vezetését is. Lassan előbújt belőlem az író, elég sokat publikáltam a Vigíliában és a Teológiában. 1973-ban kineveztek Budapestre egyetemi tanárnak az erkölcsteológia tanszéket kaptam meg az úgynevezett Hittudományi Akadémián, ami tulajdonképpen egyetemi fakultás volt.

– Ha szabad így fogalmazni, önnek hobbija, hogy a történelem fehér foltjait kutatja. A magyarság eredetével is így foglalkozik, sőt a saját nevének eredetével is.

– Teológusként számos konferencián megfordultam, legutóbb például Svédországban, ami jó alkalmat adott arra, hogy a nevem eredetének, az őseimnek utána nyomozzak. Kevesen tudják, hogy a svédek embertani összetételében elég jelentős szerepet játszanak az ugorok. Boda nevezetű falu a Dunántúlon is van egy, Svédországban is van és további négy helységnévnek a második fele boda. Ezenkívül Stockholmban számos rangos család viseli ezt a nevet, amely markánsan ugor név, mint a Buda vagy a Tura. Általában a kétszótagú, „a” végződésű helynevek – ezeket végignyomoztam Észak-Kelet-Norvégiától a Tunguzkáig – ugor eredetűek. Amit ebből a magyarság a nyelvi szövetébe befogadott, egyértelműen mutatja eredetének egyik ágát.

– Ez a finnugor eredet lenne?

– Vannak fehérugorok és feketeugorok. Az orosz krónikák szerint Árpáddal feketeugorok jöttek be Magyarországra. A fehérugorok közé tartoznak a skandinávugorok, finnugorok, észtugorok, lívek és így tovább. Közöttük persze a finnek vannak legtöbben, ezért őket vizsgálták, de szerintem a magyar történetírás nagyon eltájolódott ebben az ügyben. Mert ugye arról folyt a vita, hogy vagy finnugor, vagy türk eredetű a magyarság, miközben feketeugor származású. Ezek tulajdonképpen a hunnugorok, akik az Uráltól keletre éltek és kapcsolatban voltak a mongolokkal és a türkökkel, amit a fekete hajuk is mutat, ezért is nevezik őket feketéknek.

– A nyugati hunok miben különböznek tőlük?

– A nyugati hunoknak egy része feketeugor, egy része türk és mindez keveredett a mongollal, így alakult ki az úgynevezett turanid típus. Ezen belül is van egy türkös turanid, egy ugoros turanid, egy mongolos turanid és egy pamiroid – körülbelül ez a négy fő összetevő alkotja a népcsoportot. Lényegében ezek az ismeretek vezettek el a kutatásaimnak egy másik fejezetéhez. 1996-tól két kérdés ragadott meg, amelyek szintén a történelmi fehér foltokhoz tartoznak, akárcsak az eredetünk. Az egyik a Krisztus előtti másfél évszázad biblikus szempontból, a másik pedig a torinói lepel. Ennek a másfél évszázadnak a rejtélyeihez vezető ajtót én filozófiai kulccsal próbáltam felnyitni. Írtam is erről egy könyvet, 1998-ban jelent meg A makkabeusi kortól Heródesig címmel. Lényegében az eredetkutatás filozófiáját alkalmazom történelmi kérdések megoldására, például olyankor, amikor semmi más nem áll a rendelkezésünkre, csak valakinek a neve. Az Avarok és székelyek című könyvemben, amely nemsokára jelenik meg, ugyanezt viszem tovább: a filozófia segítségével próbálok választ adni a rejtvényekre. Például a magyar történészek jóformán semmit sem tudnak Ajtonyról. Ő a Nyugat-Európába vezetett magyar hadjáratok egyik sikeres vezére volt. Rájöttem, hogy ez egy színtiszta mongol név, a Hajtunból keletkezett. Az -ony végződés az avar nyelvben eredetileg -un volt: Bakony-Bakun, Pozsony-Bosun, Várkony-Várkun. De a Hajtun név is fennmaradt, van például egy magyar sakknagymester, akit így hívnak. Amikor például Ausztriában megkaptam a Kunschak-díjat, amelynek az ejtése kuncsák, ez a név is azonnal felkeltette az érdeklődésemet, és kiderítettem, hogy avar-hun eredetű. Egyébként Kunschak portréja az osztrák parlament fogadótermében, a bejárattal szemben található, és az arcvonásaiból egyértelműen látszik a származása. Ő Konrad Adenauerhez hasonló formátumú politikus volt Ausztriában, aki az ország háború utáni újjáépítésében óriási szerepet vállalt, csak nem olyan ismert. Én a díj tudományos fokozatát kaptam meg, jelesül is természetjogi munkásságomért. Ez a tudományterület kapcsolódik eredeti területemhez, az erkölcsteológiához.

– Miben különbözik a természetjog az úgynevezett pozitív jogtól?

– A természetjognak ma reneszánsza van Magyarországon, bár a pozitív jog képviselői mindig kissé gyanakodva néztek a természetjogi problémákra. A természetjog azt jelenti, hogy a konkrét jogalkotás írott törvényeinek a hátterében ott van egy íratlan jog. Az európai jogi gondolkodásnak és jogalkotásnak a múltjában mindig is komoly szerepet játszott ez. Hogy csak egyetlen dolgot említsek, ami bennünket nagyon közelről érint, itt van a vizek joga, hiszen hozzánk más államok területéről folynak a folyók. Nagy Frigyes porosz király idejében volt egy rendkívül érdekes eset arra, hogy egy folyót senki sem sajátíthat ki. Egy mágnás halastavat létesített a saját területén, elterelve ezzel egy kisebb folyót, emiatt a kissé lejjebb élő vízimolnár tönkrement. Sehol sem tudta az igazát megvédeni, a bírók azzal utasították el, hogy erre nincs jogszabály. Elkeseredésében elment a királyhoz, aki tombolt a dühtől, mikor meghallotta az esetet és betemettette a halastavakat.

– Itt eszünkbe juthat Bős–Nagymaros.

– Erről beszélek. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a természetjog alapvető előírásai benne vannak a lelkünkben, az elménkben, szemben a pozitív jog előírásaival, amik változhatnak. Például az, hogy Európában jobbkéz-szabály van, Angliában pedig balkéz-szabály, elhatározás kérdése. De az, hogy a kölcsönkért pénzt vissza kell adni, mindenkinek a lelkiismeretében ott él.

– Miért kezdett el foglalkozni a torinói lepellel?

– A lepel tele van rejtvénnyel. Fiatal koromban nagy sakkrejtvényfejtő voltam, aztán 18 évig filozófiát tanítottam, mindkettőnek a hagyatéka bennem munkál. Azért kezdtem el ezzel foglalkozni, mert édesanyám akkor már készült a halálra és úgy éreztem, valamibe bele kell kapaszkodnom. Ez volt az én kapaszkodóm. Ugyanakkor foglalkoztam vele, amikor a Krisztus előtti másfél évszázaddal. Ott ugye Antonius és VII. Kleopátra egyiptomi királynő kapcsolata lényeges szerepet játszott, történelmi szempontból is fontosat. Megpróbáltam az arcképüket kiegészíteni a fennmaradt ábrázolások alapján, és arra gondoltam, mi lenne, ha ezt a torinói lepel alapján is megpróbálnám, elvégezném a lepel emberének arcrekonstrukcióját. Akkor még nem tudtam, milyen iszonyatosan nehéz dologra vállalkozom, hiszen a kettő között óriási különbség van. De ráharaptam erre, felélesztve magamban szolid egyházművészeti múltamat, hiszen bizonyos képzőművészi adottság nélkül nagyon nehéz lenne elvégezni ezt a feladatot. Eszembe jutott, hogy az emberek mindig fényképek alapján gondolkoznak a lepel emberéről – a tudományos szóhasználatban csak így szabad nevezni, hiszen az, hogy ez az ember Krisztus-e, hit kérdése –, én pedig elgondoltam, hogy mire jutnék, ha fénymásolattal kísérleteznék. A fénymásolatot egészítettem ki grafikai eszközökkel, tehát a rekonstrukción, amit elkészítettem, rajta van minden, ami az eredeti leplen is rajta van. Így lehet megközelíteni legjobban az élő arcot.

– Mik a legfontosabb rejtvények a lepellel kapcsolatban és ön mire jutott ezek megfejtésekor?

– Ez a relikvia páratlan a világon, talán a magyar Szent Korona hasonlítható hozzá, s ez arra is igaz, hogy a tudományos világ a legkülönbözőbb szempontok szerint vizsgálta, próbálták kideríteni az eredetét, hiszen a Szent Korona esetében is rendkívül komoly kérdés, hogy ki készítette, mikor és hol. A lepellel kapcsolatban is az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy valóban Jézus Krisztus eredeti halotti leple-e. Kiszámolták, hogy ennek a lepelnek a kutatásába nemzetközileg ismert szakemberek körülbelül 150 ezer munkaórát fektettek. A kép, ami a lenvászonból készült leplen fennmaradt, a testből kiáradó fény hatására keletkezett, tehát olyan, mint egy negatív kópia, ahogy a fény a fotópapíron is nyomot hagy. Természetesen a lenvászon nem olyan érzékeny, mint egy fotópapír. A hívő tudós erre azt mondja, miért ne lehetne, hogy ez a kép a feltámadáskori fény hatására keletkezett, a nem hívő tudós pedig azt, hogy mai ismereteinkkel nem tudjuk megmagyarázni. Amire a vita kicsúcsosodott, az a kormeghatározás. Nem volt egyértelműen megállapítható, hogy I. századi eredetű, vagy középkori. Azért támadtak kétségek, mert az úgynevezett C-14-es vizsgálattal, ami lényegében a szerves anyag szénatomjainak vizsgálatából következtet egy anyag korára, azt állapította meg a világ három legrangosabb laboratóriuma, hogy középkori eredetű lehet. A talán legnagyobb hírű houstoni 1260 és 1390 közé tette az eredetét. Ezzel szemben azonban hat másik tudományos érv állt. A részletes vizsgálatok ugyanis elképesztő dolgokat derítettek ki a lepelről, például a lábnál megtalálták Jeruzsálem homokjának maradványait, természetesen mikroszkopikus nagyságú homokszemcsékről van szó, amelyek a szövet közé ragadtak. A töviskorona által okozott vérnyomokban kimutatták az AB vércsoportot, ami azért lényeges, mert ebből világosan kiderül, hogy nem festékről van szó. Ami talán a legszenzációsabb felfedezés volt, hogy a DNS nyomait is sikerült kimutatni a vérnyomokban. Továbbá a két szem fölött Pilátus pénzérméinek a nyomát lehet fölfedezni, ezt a pénzt leptonnak hívták, tökéletesen be lehet őket azonosítani, még a rajtuk lévő felirat töredéke is látszik. Azonkívül a leplen megtalálták Jeruzsálemnek, Edesszának és Konstantinápolynak a virágpormaradványait, tehát pontosan azokét a városokét, amerre a leplet vitték. Ma már teljesen egyértelmű, hogy a lepel embere egy 30–35 év közötti, valóban keresztre feszített férfi, ennek a halotti lepléről van szó, a kép pedig, amely rajta van, fénykisugárzás hatására keletkezett.

– Hogyan mutathatott akkor ki a C-14-es vizsgálat középkori eredetet?

– Ezt a kérdést a Szentatyának is nekiszegezték, aki természetesen csak magánemberként nyilatkozik erről, mert azt mondja, az egyháznak nincs joga a hitelesség kérdésében hivatalosan állást foglalni. Azt mondta, várjunk egy kicsit, a tudomány fejlődik, majd meglátjuk. Megjegyzem, a papok között is nagyon sokan kételkednek, az elején én is kételkedtem, de miután megismertem a leplet, arra jutottam, hogy ami ma elérhető emberi bizonyosság, azzal a bizonyossággal állítható, hogy eredeti. Tehát, hogy a kérdésre válaszoljak, 1994-ben Rómában tartottak egy nemzetközi tudományos konferenciát, ahol szintén fölmerült ez a fontos kérdés. Egy amerikai professzor, egy Valdes nevezetű, aki a San Antonió-i egyetem tanára, jelentkezett, és elmondta, hogy a kutatásai során megváltozott a C-14-es vizsgálat megbízhatóságáról kialakított véleménye. Dél-amerikai kultúrák emlékeit tanulmányozva jött rá, hogy ezekre az ősi textíliákra különböző vastagságú baktériumrétegek rakódnak le és ez annyira megzavarja a szerves anyagból következtető C-14-es vizsgálatot, hogy akár 1000 évvel vagy még többel is eltérhet az eredmény a valóságostól. Azt válaszolták rá, hogy ez szép, szép, de csak akkor bizonyítható, ha kísérletileg is igazolni tudjuk. Erre a világ egyik legismertebb egyiptológus professzor asszonya, az angol Rosalie David jelentkezett, hogy amikor először hallott a vizsgálat eredményéről, már akkor is előállt azzal, hogy ugyan magyarázzák már meg neki, hogy a saját C-14-es vizsgálatai során miért fordul elő olyan gyakran hogy a múmiánál 1000 évvel fiatalabbnak mutatkozik a bandázs, amibe betekerték. Senki nem tudott magyarázatot adni neki akkor, de most az amerikai professzor előadásából az ő számára is kiderült a válasz. A kísérletet el is végezték egy íbiszmadár múmiájával. Houstonban vizsgáltatták meg, a laboratórium nem tudta, mi a vizsgálat igazi célja, nem ismerték a madár korát sem, amely a régészek előtt pontosan ismert volt és kiderült, hogy a C-14-es vizsgálat 650 évvel fiatalabbnak találta a textíliát, mint a testet. Azért volt szükség a kísérlethez állat múmiájára, mert ember esetében fölvethető, hogy 1000 évvel később újra betekerték, de egy állathoz nyilván senki sem nyúl.

– Melyek azok a rejtvények a lepellel kapcsolatban, amelyeket ön fejtett meg?

–2000-ben Orvietóban volt egy nagy világkonferencia a lepelről, ahol az a megtiszteltetés ért, hogy a hat különböző szakcsoport egyikének vezetőjévé választottak, ez foglalkozott a teológiai résszel. Ezen a konferencián bemutattam a lepel emberének általam rekonstruált legjobb változatát. Az előadásom a kezekről szólt. Azonnal feltűnik a képen, hogy a jobb váll le van esve, legalább 5 centivel lejjebb van, a jobb kéz ujjai pedig teljesen ki vannak merevedve. Orvosokkal konzultálva arra jutottam, hogy ennek a két jelenségnek az az oka, hogy amikor Krisztus elesett – ugye nem az egész keresztet vitte a vállán, csak a keresztgerenda volt a karjára kötve, mert a kereszt függőleges része be volt ásva a Golgotába, azt többször is fölhasználták –, hogy ne arcra essen, ösztönösen le akarta tenni a jobb karját. A gerenda ért először földet, és ettől az ütéstől a jobb váll kificamodott. A kézujjak merevségének oka pedig, hogy emiatt a ficam miatt a kereszten nem egyenletes kéztartással függött, hiszen a jobb kar nem tudta volna tartani a súlyt, az be volt hajlítva. Ebben a helyzetben a kéz ujjai megmerevednek. A kezek esetében a harmadik dolog, amit meg kell vizsgálnunk, hogy miért vannak keresztbe téve. Ez kétségkívül egyiptomi szokás volt, mint ahogy a zsidó temetkezési szokások jó része egyiptomi eredetű. Ez esetben konkrétan tudható, hogy János apostol helyezhette el így a kezeket. Ő tanult a Qumráni erődkolostorban az esszénusoknál, ott ismerte meg Keresztelő Szent Jánost. Az esszénusoknak egy nemrég feltárt korabeli temetője a bizonyíték, hogy pontosan így temetkeztek. Fogok is erről egy tanulmányt írni a Keresztény Életbe, melyben kifejtem majd, hogy az Evangélium és a tudományos kutatások tökéletesen kiegészítik egymást.