Fotó: MTI/Lakatos Péter
Reigl Judit Dominancia-központ című festménysorozata a Reigl Judit 100 – Reigl Judit és a második párizsi iskola című kiállítás sajtóbemutatóján a Műcsarnokban 2023. október 2-án
Hirdetés

Szegő György, a Műcsarnok művészeti vezetője a kiállítás hétfői sajtóbejárásán kiemelte: a tárlatot a Kálmán Makláry Fine Arts Galériával együttműködve készítették, ezáltal a magyarországi Reigl-kiállítások közül a legátfogóbb jöhetett létre a Műcsarnokban, ahol már korábban is bemutatták alkotásait.

Elmondta, hogy ezúttal az anyagot kontextusaival együtt mutatják be, a párizsi művészeti közeget a Második párizsi iskola magyar származású és francia képviselőinek festményei idézik meg.

A Reigl Judit (1923-2020) hét évtizedes alkotói életútját bemutató, csaknem 1700 négyzetméteren megvalósuló kiállítást Makláry Kálmán műkereskedő, a tárlat kurátora és Berecz Ágnes művészettörténész, a katalógus társszerzője mutatta be.

Makláry Kálmán kiemelte: Reigl Judit alkotásait a Műcsarnokban 2005-ben a Kálmán Makláry Fine Arts Galériával közösen megrendezett első hazai életmű-kiállítása után kezdték el újra értékelni.

Mint mondta, a jelenlegi, mintegy száz művet felvonultató, több mint 80 Reigl-festményt bemutató centenáriumi tárlaton eddig lappangó művek, jelentős külföldi gyűjteményből kölcsönzött alkotások és Magyarországon még nem szerepelt festmények is láthatók.

Az öt teremből álló kiállítás egy Magyarországon készült 1944-es önarcképpel és a római ösztöndíjas évek alatt született, eddig múzeumban nem látott festményekkel indul. Emellett az 1950-es években, közvetlenül a művész Párizsba érkezése után készült művek kaptak helyet az első teremben.

Bemutatják a Kozmikus absztrakció című képet, amely eddig nem volt ismert, a Robbanás sorozatot (1955-1957), majd a Dominancia-központ (1958-1959) sorozatot, amelyek a gesztusfestés folyamatának fizikalitását terjesztették ki – sorolta Makláry Kálmán, hozzátéve, hogy ezzel tette le a művész névjegyét a francia közegben, ezt követően számos kiállításon szerepeltek munkái.

Mint mondta, a második teremben a Tömbírás (1959-1965) sorozat kapott helyet, a Guano című sorozatban (1958-1965) megjelenik a nyomhagyás, a rétegzés, amint a festő átdolgozta és újrahasznosította korábbi vásznait, amelyekkel műtermének padlóját védte. Itt láthatók Ember című sorozatának (1966-1972) képei is.

A harmadik teremben Reigl Judit leghosszabb alkotói időszakának munkái, a Folyamat (1973-1985) sorozat látható. Képeit zenehallgatás közben tett gesztusokkal alkotta, a képeket sokszor hátulról festette meg, a vékony vásznon átszivárgó festék adja a most látható formákat – tette hozzá, kiemelve, hogy az anyagokkal is sokat kísérletezett, vízbázisú és olajbázisú festéket keverve jöttek létre az alakzatok.

A tárlat végén újra a figurális művek láthatók, amelyeket főleg az 1980-as évek második felében készített a művész. Ekkor visszatért az emberi alakhoz, folytatta a testek és a terek vizsgálatát. Itt látható a Bejárat-Kijárat (1986-1988), a Szemben (1988-1990) és a New York 2001. szeptember 11. (2001-2002) című mű.

A kiállítás utolsó szekciójában Reigl Judit papírra készített művei szerepelnek.

Szintén a kiállítás végén mutatják be a Második párizsi iskola munkáit. Mint felidézte, 1945 és 1965 között Párizsban számos, nonfiguratív műveket alkotó művész élt és dolgozott. A tárlaton Bíró Antal, Braun Vera, Fiedler Ferenc, Hantai Simon, Kallós Pál, Kolozsváry Zsigmond, Prinner Anna, Rozsda Endre, Szóbel Géza, Vajtó Ágota, Jean Dubuffet, Hans Hartung, Jean-Paul Riopelle és Jean Degottex művei láthatók.

Mint elhangzott, Reigl Judit művei a legjelentősebb magán- és közgyűjtemények egyéni és csoportos tárlatain ugyanúgy szerepelnek, mint állandó kiállításaikon, többek között a New Yorki-i Metropolitan Múzeumban (MET), a Modern Művészetek Múzeumában (MoMA), a Guggenheim Múzeumban, a párizsi Pompidou Központban és a londoni Tate Modernben láthatók alkotásai.

A kiállítást kedden Novák Katalin köztársasági elnök nyitja meg. A 2024. január 28-ig látogatható tárlatot kétnyelvű katalógus kíséri.

Korábban írtuk