Nagyszerű életművének középpontjában a tiszta, friss és egészséges zenei forrás feltétlen tisztelete állt. Ez a forrás a népzene, amelynek kiapadhatatlan kútjából élete végéig merített. Ma már elképzelhetetlen, de akkoriban a zenekultúrához, az iskolázott zenészek és zeneszerzők műveltségéhez nemhogy nem tartozott hozzá a népzene ismerete, de nagyon sokan még csak nem is tudtak annak létezéséről. Bartók már elvégezte a Zeneakadémiát, amikor 1905-ben először találkozott vele. Pontosabban, ekkor figyelt föl rá. Villámcsapásként hatott rá ez az első találkozás, ami aztán egész további pályáját meghatározta. A konyhában énekelgető székely cselédlány, Dósa Lidi énekéből áradó őserő örökre rabul ejtette a fiatal, első alkotói válságát élő muzsikust. Ekkorra ugyanis már bejárt szinte minden zenei utat, amit tanult zeneszerző bejárhatott. Az ötéves kora óta komponáló lángelme huszonnégy évesen már a zsigereiben érezte, hogy mindez csupán előtanulmány volt valamihez, amit keres, és amit még nem talált meg.

Ekkor hallotta meg a nappaliban, a zongoránál ülve Dósa Lidi énekét. A katartikus élmény után azt beszélik, azonnal elrohant megkeresni Kodályt, aki éppen ekkor adta közre az Etnográfia című lapban az első gyűjtőútjáról szóló írást. Szakmai egymásra találásuk egy életre szólt, csakúgy, mint barátságuk. Elhatározták, hogy bejárják a Kárpát-medencét és begyűjtenek minden fellelhető anyagot. Felosztották maguk között az országot, és fáradhatatlanul végezték a nagy munkát, amelynek eredményeként sok ezer ősi dallamot ástak elő letűnt századok mélyéből. Ők bányászták ki és mentették meg a teljes feledéstől a magyar zenét, tőlük tanultuk meg a népzenénket mindennél jobban jellemző ötfokú hangsort, a pentatóniát. Ők ismerték föl a szabad ritmikát, jegyezték le a vallásos népénekek elfeledett hangrendszerét és az ősrégi cifrázások ezerféle változatát. Munkájuk eredménye sok ezer összegyűjtött, lejegyzett és rendszerezett, énekelt és hangszeres kísérettel előadott dallam, amit a mai napig csodálnak és irigyelnek a tőlünk nyugatabbra élő, nemzeti zenekultúrájukban jóval szegényebb népek zenészei. A több évtizedes kutatómunka gyümölcseként megszületik egy új tudományág, a népzenekutatás, valamint a XX. századi modern magyar zene új nyelvezete. A zseniális Bartók, aki mindent tudott a zenéről, felismerte az ősi zene újító hatását, és azt is, hogy a városi kultúrán és műzenén elpuhult emberre elemi erővel hathat. Műveit erre alapozta. Ettől lett zenéje forradalmian új, amiért a kortárs kritikusok egyszerűen csak barbárnak nevezték. Válaszul megírta az Allegro Barbaro című korszakalkotó művét, ami nemcsak a XX. századi zene talán legnagyszerűbb zongoraműve, hanem egyben a zongorairodalom forradalma is. A népzene felfedezése nélkül talán nem született volna meg ez a darab.

A trianoni csonkítást frissen átélt országban nem kedvezett a légkör az ízig-vérig zenésznek, aki élénk érdeklődéssel gyűjtötte a szomszédos népek zenéjét is. Sokat támadták emiatt, annak ellenére is, hogy nemegyszer hangsúlyozta, hogy a magyar népzene önálló, sajátos kulturális termék, ami termékenyítőleg hatott több szomszéd nép zenéjére. Tény viszont, hogy a szomszédos népek alapvető, több ezer dallamot tartalmazó, legrégibb gyűjtéseiket Bartóknak köszönhetik.

1934-ben, amikor több mint 30 évi szolgálat után felmentették zeneakadémiai tanári kötelezettsége alól, kirendelik a Magyar Tudományos Akadémiára, ahol 1940-ig, az Egyesült Államokba való kivándorlásáig az összegyűjtött népzenei anyag rendezését végzi. A mintegy 13 ezer tételből álló teljes magyar anyagot újra meghallgatta, és tudományos alapon rendszerezte, amely munkával előkészítette az első magyar népzenei gyűjtemény kiadását. 1937-ben ő irányította a Magyar Rádióban elindított magyar népzenei lemezfelvételeket, illetve az egy évvel később indított, nagyszabású etnográfiai felvételsorozat zenei részét.

Néhány évvel halála előtt Liszt Ferenc egyszer kedvenc tanítványának, Bartók későbbi zeneakadémiai tanárának, Thoman Istvánnak azt mondta, hogy mindent elrontott, nem így kellett volna. Az öreg mester megvallotta ifjú tanítványának, hogy azt tervezte, batyuval a hátán bebarangolja az országot, hogy megkeresse a legszegényebbeket, hogy megtalálja népe igazi hangját, mert az a zene, amit eddig írt, az nem az. Egyetlen reménye, hogy egyszer talán még megszületik az a magyar muzsikus, aki megtalálja népének igazi hangját. A legenda szerint 1881 márciusát írták ekkor. Torontál megye, Nagyszentmiklós, 1881. március 25. A nagyszentmiklósi földműves iskola igazgatói lakásában megszületett egy kisfiú. Bartók Bélának hívták. Ő lett az a méltó utód, aki végigment azon az úton, amit Liszt utolsó, minden konvenciót felrúgó, befejezetlenül hátrahagyott darabja, a Csárdás macabre jelölt ki.