Az ország legnagyobb téltemető, tavaszköszöntő eseményén, a február 8. és 13. között zajló hagyományőrző népszokáson a szervezők korábbi közlése szerint rekordszámú, 2500 maskarás és 71 busócsoport vesz részt.

Hirdetés

A farsang utolsó csütörtökétől húshagyókeddig tartó rendezvény első napján már délelőtt elkezdődnek az események a Maszkot ölt apraja, nagyja című nyitórendezvénnyel a helyi ifjúsági központban, majd a térség iskoláinak számára vetélkedőt rendeznek.

Délután három óra előtt indul a busójárás első farsangi felvonulása a Sokackörtől, majd a város utcáin és terein gyermek maskarások, így jankelék és kisbusók szabad farsangolása veszi kezdetét, a későbbiekben pedig gyyermek néptánccsoportok és busócsoportok tartanak bemutatókat a város főterén.

A csütörtöki rendezvényt tárlatok és táncházak is színesítik: a Széchenyi téren busójárási eszközöket mutatnak be, és Népek találkozása a mohácsi Dunánál címmel megnyílik a Kanizsai Dorottya Múzeum – a Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz Program segítségével – megújult állandó tárlata.

Pénteken busómaszkfaragók és más népművészeti tárgyalkotók munkáiból nyílik kiállítás, folklórműsorokat tartanak, zenekarok lépnek fel a Busóudvarban, a baranyai horvát népviseletekről szóló kötetet mutatnak be, míg a Piac téren Versendi Kovács Józseffel és zenekarával tartanak horvát táncházat.

Korábban írtuk

Szombaton a hagyományos mohácsi sokac viseletdarabok készítésének műhelytitkaiba nyerhetnek bepillantást az érdeklődők, már a reggeli óráktól tamburazenekarok, néptáncegyüttesek, busócsoportok tartanak bemutatókat, lakodalmas menetet, valamint megnyílik a népművészeti és kézműves vásár.

A népszokás leglátványosabb programjait a tradíciónak megfelelően az idén is farsangvasárnap tartják meg. A busók február 11-én kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát a város főterén.

A nap során is megtekinthetik az érdeklődők a busócsoportok farsangi készülődését, de lesz bábkoncert, ételkóstoltatás is. A hétfői rendezvények között lesz interaktív farsangi gyermekfoglalkozás, a busók hagyományosan házról házra járnak majd a Kóló téren és a környező utcákban.

Kedden a kísérőrendezvények mellett tartják meg a busójárást lezárő fő attrakciót: a délutáni felvonulást követően gyújtják meg az óriási főtéri máglyát, s elégetik a telet szimbolizáló koporsót.

A szervezők az MTI érdeklődésére korábban azt közölték, hogy az esemény hat napjára mintegy 110 ezer látogatót várnak, ezen belül szombaton és vasárnap 40-45 ezer érdeklődő fogadására, de még kedden is nagy tömegre készülnek a Duna-parti városban.

A mohácsi sokac népcsoport által meghonosított, híres farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először.

A török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

A télűző, tavaszköszöntő népszokás tradicionális elemei évszázadok óta változatlanok: borzas busóbundát, vászongatyát, bocskort öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel – tarisznyákkal, buzogányokkal, öles kereplőkkel és kolompokkal – felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.

A busójárást első magyarországi elemként vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 2009-ben.

A népszokás idei részletes programjairól, a helyszínek megközelítéséről, praktikus információkról a mohacsibusojaras.hu címen és a rendezvény Facebook-oldalán található bővebb tájékoztatás.