Hirdetés

Ázsiai zenekarok mindeddig nem igen próbálkoztak egyéni megszólalással. Kivétel ez alól az 1981-ben alakult és a hard rock ismérvei szerint azóta is működő japán Loudness, illetve a mongol The Hu (szokásos logotípiájukkal The HU), akik 2016-ban tűntek fel, és napjainkra már rangos fesztiválokon lépnek fel nemzetközi hírességek társaságában.

Alighanem egyediségük volt az oka, hogy szinte azonnal robbantottak. 2019-es bemutatkozó albumuk már címével jelezte, hogy valami egészen különös született: a The Gereg ugyanis a XIII. században – Dzsingisz kán uralkodása idején – a nemesek és tisztviselők által hordott diplomáciai útlevelet jelentette. A távol-keleti zenekar annyira újszerű hangzást hozott, hogy a Wolf Totem című daluk az amerikai Billboard rock­listájának élére került. A mongol pusztán ehhez forgatott klipjükben motorosok állnak a zenészek mögé, hogy – részben torokhangon – közösen énekeljék a bátorság himnuszát. A sikernek köszönhetően a mongol miniszterelnöktől átvehették a Dzsingisz kánról elnevezett, legjelentősebb állami díjat is.

Hasonló sikert értek el a Metallica együttes Through The Never című szerzeményének átdolgozásával is, melynek eredményeképpen James Hetfield és csapattársai 2021-ben beválasztották őket azon félszáz résztvevő közé, akik felkerülhettek az amerikai zenekar 1991-ben megjelent thrash metal Black Albumának számait Blacklist címen átdolgozó lemezére.

Ha egy üzlet beindul, annak folyatása van. Így hamarosan már együtt turnézhattak a Five Finger Death Punch, a Megadeth és a Fire From The Gods elnevezésű nagyágyúkkal. A második albumukat beharangozó This Is Mongol videójukat pedig már az arizonai Mojave sivatagban forgatták, amely megszólalásig hasonlít a mongóliai Góbihoz.

Korábban írtuk

Annak ellenére, hogy sikereiket angol nyelvterületen aratják, mongolul énekelnek. Nevükben a „hu” embert (human) jelent, szövegeikben őseikre emlékeznek, rettenthetetlen bátorságukat hangoztatják.

Tavaly óriási sikerrel jártak Budapesten, ahol ezúttal új, Rumble Of Thunder lemezüket is bemutatják. Mivel a cím a villámlást követő mennydörgést jelenti, kétség sem férhet hozzá, hogy milyen zenével fogják megeleveníteni. A Black Thunder Part I és a II inkább tízperces történelmi filmnek, mint klipnek felel meg. A cselekményben az ősökhöz imádkozva várják az ellenséget, elbúcsúznak szeretteiktől, majd elkezdődik a látványos közelharc. Tökéletes a rendezés, a közelképek láttán a néző a csata forgatagában érzi magát. Mivel zenéjükkel történelmi tényt elevenítenek fel, nem pedig a háborúskodást éltetik, 2022-ben az UNESCO a béke művészeinek választotta a zenekart. Ezzel pedig a metál műfajban ők lettek az elsők, akik ebben az elismerésben részesültek.

Mivel teljes személyneveik megjegyzése, kiejtése más népek számára eléggé nehézkes, lényegesen egyszerűbb becenevüket is kiírják. Galbadrah „Galá” (Gala) Cendbátar, Njamdzsancan „Dzsaja” (Jaya) Galszandzsamc, Enhszajhan „Enhús” (Enkhush) Batdzsargal és Teműlen „Temka” Naranbátar rockkoncertjének sikerét több más kiegészítő zenész is segíti.