Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hangkeltő installációt próbál ki egy érdeklődő a Kreatív Hangtér kiállítás megnyitóján a Magyar Zene Házában 2022. május 17-én
Hirdetés

Batta András az első félév programjainak koncepciójáról kiemelte: a beavatás, a felfedezés élménye, a zenepedagógia, a fellépők és a közönség interaktívitása, a szórakoztatva tanítás és tanulás volt az elsődleges cél.

Hozzátette: olyan művészeket kérnek fellépésre, akik hajlandóan interaktivitásra és hozzájárulnak ahhoz, hogy a közönség ne passzívan vegyen részt az előadásokon. Az elmúlt 5 hónapban 70-80 iskolával voltak kapcsolatban, az állandó tárlat, a kreatív hangtér és a rendhagyó órák is sok érdeklődőt vonzanak.

A következő félév, az őszi több száz program között szerepel majd Debussy kamaraműveinek megszólaltatatása, a koncerten a zenére a Magyar Képzőművészeti Egyetem diákja készíti el alkotását. Folytatódnak a világzenei és magyar folklór programok, lesz a gyimesi zenét bemutató koncert és az idén 75 éves Sebő Ferenc is színpadra lép. Az állandó zenetörténeti kiállítást élő zene színesíti, s vendégül látják majd Veszprém városát is – ismertette a programokat Batta András.

Korábban írtuk