A szigetszentmiklósi Levendula és Kert Cukrászda díjnyertes cukrásza, Lakatos Pál azt mondta: a Magyar Cukrász Ipartestület törekvése, hogy a nemzetközi trendet megtörve egy kicsit a magyar vonal felé irányítsa az ország tortája versenyt, és ennek megfelelően lett az idei nyertes torta egyik alapanyaga a tokaji aszú.

Hirdetés

Ezúttal a nemzetközi technológiát kellett párosítani, illetve egybeolvasztani a magyar hagyományokkal – tette hozzá.

A Szent István-nap rendezvénysorozat közleménye szerint a nyertes torta – melyet a videóban a készítő cukrász mutatott be – mandulalisztes vajas piskótából, egy sóskaramellás mousse rétegből és egy kakaóbabtöretet is tartalmazó diós-karamellás ropogósból áll, a különleges ízvilágot a tokaji aszús, meggyes fügezselé és az akácmézes fehércsokis párizsi krém (ganache) adja, amelyet egy diós morzsás, de mégis ropogós textúrájú süteménytészta koronáz meg.

Azt írták, a süteményt augusztus 19-től lehet megkóstolni a Magyar Ízek Utcájában a Várkert Bazárban, és az országtorta ponton, ahol a korábbi évek első helyezettjei is elérhetőek lesznek a látogatóknak.

A torta készítésében szintén részt vevő cukrász, Bicsérdi Viktória a videóban elmondta, hogy nem először vettek részt a megmérettetésben, korábbi tortáik az első ötbe, majd a legjobb három közé kerültek, vagyis édességeikkel a versenyben mindig lépésről lépésre haladtak.

„A sütemény alsó részén lévő tésztából és a dióból lehet érezni, hogy ez egy igazi magyar torta” – jellemezte a videóban a Spicces füge respektust Borbás Marcsi, aki ellátogatott a Levendula és Kert Cukrászdába.

A 2023-as ország tortája verseny második helyezettje a Füredi Krisztián (Hisztéria Cukrászda, Tápiószecső) által készített Betyáros málna elnevezésű kreáció lett, míg a harmadik helyen a Merengő, Szabóné Tarján Barbara (Nonna Desszertbár, Szada) alkotása végzett. A Magyarország cukormentes tortája címet pedig a makói Papp cukrászda cukrásza, Lawal-Papp Zsófia Kikelet elnevezésű fekete teás-levendulás alkotása nyerte el.

Az ország tortája és a cukormentes torta versenyek rendkívüli népszerűségnek örvendenek, az évről évre megújuló versengés révén a magyar cukrászat folyamatosan gazdagodik, a nagyközönség pedig új ízeket és cukrászati különlegességeket ismerhet meg – olvasható a videóhoz fűzött kommentben.

Korábban írtuk