Hirdetés

Az est célja, hogy felhívják a társadalom figyelmét a Kárpátalján élő tehetséges, ám nehéz körülmények között tanuló növendékekre és tanáraikra. Az előzetesen összegyűlt adományokból a diákokat támogatják, a jótékonysági esten befolyt összeget pedig a Péterfalván működő Ifjúsági és Művészeti Iskola hangszerkészletének frissítésére ajánlják fel a szervezők – olvasható az alapítvány közleményében.

A jótékonysági esten fellép mások mellett Pál Lajos zenész, a Kárpátalja Néptáncegyüttes, a Kormorán Zenekar, Várnagy Andrea zongoraművész, Varga Miklós, Roy és Ádám, Sasvári Sándor és Keresztes Ildikó is.

A közlemény felidézi, hogy a péterfalvai művészeti iskola épületét magyar állami támogatással, valamint civil és társadalmi összefogással tavaly sikerült felújítani, a hangszerállomány frissítésére azonban nem maradt forrás. Az iskolában folyó munka minőségét mutatja, hogy a növendékek a nehéz körülmények ellenére helyi- és nemzetközi versenyeken sorra érnek el helyezéseket, valamint innen indult el a pályán például Pál István Szalonna, de itt tanít ma is a Bonis Bona-díjas zongoratanárnő, Engi Erika is.

Az adományok célba juttatásáról bővebben erre a linkre kattintva lehet tájékozódni.