Hirdetés

A tavaly év végén megjelent Egy város titkai után már meg is érkezett a folytatás: Kordos Szabolcs Huszár Dávid fotós kollégájával újra útnak indult, és bebarangolta Budapest utcáit. Egyfajta várostörténeti nyomozásba kezdett, az épületek, de még inkább a falaik között rejlő csodák és lappangó titkok érdekelték. Merthogy, járjunk bármerre is, a múltat a jelennel összekötő fővárosi épületekhez és azok lakóihoz izgalmas anekdoták kötődnek. Kordos Szabolcs pedig éppen ezek után nyomoz! Könyvéből megtudhatjuk például, ki lakik ma a Bartók Béla úti Hadik-ház legfelső emeletén, ahol egykor Csontváry dolgozott, milyen a kilátás a legendás Körszálló, avagy a Hotel Budapest tetejéről, és miért is érezzük folyosóit járva azt, mintha az Enterprise űrhajó fedélzetén lennénk. Megmutatja nekünk a hetvenes évek legmenőbb házát, amelyben Ruttkai Éva, Korda György és Latinovits Zoltán is lakott, de feltárul az óbudai Schmidt-kastély, vagy ahogyan ma ismerjük, Kiscelli Múzeum titka is, amelyről talán nem gondolnánk, de itt követték el a XX. század elejének legnagyobb vihart kavaró gyilkosságát. Kordos Szabolcs jóvoltából az épületek életre kelnek, kapuik kitárulnak, és minket is beengednek a múlt kulisszái mögé.

Korábban írtuk