– Fellépésük után régi kedves barátom, Simon Géza Gábor, az egyik legnagyobb tudású európai jazzszakértő, elsősorban régi magyar felvételek lemezkiadója, számtalan könyv szerzője, kritikus csak annyit mondott, „volt szerencsénk az ötcsillagos rendszerben egy hétcsillagos koncertet hallani”. Mit mondjak, nincs ellenvetésem. Hogy találtak rá erre muzsikára?

– A ragtime nagyon hasonlít az európai zenére. Scott Joplin és a többiek újítása abban állt, hogy bevitték a szinkópát a társasági, úgynevezett szalonzenébe. 1973-ban láttam a The Sting (magyar változata: A nagy balhé) című filmet és nagyon megfogott a zenéje, ami zenekari ragtime volt. Mindig muzsikáltam, klasszikust, jazzt, bluest – a zene egész életemben a varázslatában tartott. Tehát harminc évvel ezelőtt beleszerettem ebbe a zenébe, azonban csak mintegy négy évvel ezelőtt adódott lehetőségem rá, hogy ténylegesen a közelébe kerülhessek. Amerikában jártam és ott tudtam a kottákat megvenni: mégpedig a New York-i hangszerelő, Gunther Schuller átiratait. Fontos elmondanom, ma már ezek a kották nem kaphatók, egyszerűen elfogytak, és nem nyomják újra, nem adják ki őket újra.

– Hogy alakította ki zenekarát?

– Egyáltalán nem könnyű dolog egy ilyen együttest összehozni, ennek megfelelően el is tartott egy ideig, amíg rátaláltunk egymásra az együttes tagjaival. Mert amilyen egyszerűnek és könnyűnek tűnhet a zenénk, olyan nehéz azt előadni. Ezért van az, hogy szinte valamennyi tagunk mindig is klasszikus zenét játszott. Azt kell mondanom, ez jóformán alapfeltétele annak, hogy tudjanak ragtime-ot játszani. Igazán alapos zenei felkészültség nélkül egyszerűen szinte reménytelen vállalkozás lenne. A legfontosabb az, hogy nem lehet eltérni a kottától, nincs improvizáció. És utalok arra is, hogy a klasszikus zenészek számára szokatlan a szinkópa, de kellő gyakorlással azért megy a dolog. Ami pedig a zenekar felépítését illeti, ott van egyrészt a vonós szekció, ami két hegedűből, brácsából, csellóból és bőgőből áll, másfelől a fuvola-klarinét-trombita-harsona-tuba összetételű fúvós szekció, illetve ezeket a zongora és a dob fogja össze és vezeti. A zongoránál egy fiatal hölgy ül; a zongorának kiemelkedő szerep jut: egyaránt fontos a ritmus, a melódia és a harmónia szempontjából is.

– Valóban, valamennyi zenész kiválóan bírja hangszerét, másrészt példás fegyelmezettséggel van együtt a zenekar – és tán legelsősorban is nagyszerűek a hangszerelések…

– Ezt a zenét csakis így lehet játszani. Ha csak Scott Joplinról beszélünk, a XX. század elején ő ezeket a darabokat kimondottan szóló zongorára írta és így vált velük előadóként is ismertté. Később aztán persze mások – soknak közülük nem is maradt fenn a neve, míg vannak, akiké igen – készítettek ezekből a számokból zenekari átdolgozásokat. Mi azokat a változatokat adjuk elő, ahogy Gunther Schuller meghangszerelte őket. Ő az említett régi hangszereléseket vette alapul és csak apró kiegészítéseket tett, például, hogy hol játszik a zongora, vagy meghatározta a darab egyes részeinek hangerejét.

– Milyen darabokat vesznek fel a műsorukba?

– Az alapötlet tehát az volt, hogy egész pontosan úgy adjuk elő Scott Joplin és a többi korabeli komponista darabjait, amint azokat a húszas évek zenekarai játszották vagyis a közönségünket visszavezetjük az elmúlt század elejére. A műsorunkban szerepelnek olyan számok, amelyeket hegedűre írtak, de olyanok is, amelyeket szaxofonra, ami a mi együttesünkben nincs. Ilyen esetekben természetesen el kellett készítenem a megfelelő átiratot. Sok darab ment át a kezeim között, de csak olyanokat dolgoztam át, amelyeket ezzel a zenekari felállással tényleg jól meg lehet szólaltatni. De épp így játszunk számokat a jazz kialakulásának idejéből, hogy megmutassuk, mi is született – legalábbis részben – a ragtime-ból. Amit mi játszunk, az a zenének természetesen csak egy egészen vékony szelete, annyit azonban túlzás nélkül remélek, hogy valamit azért sikerül mozgásba hoznunk és egy szélesebb közönség figyelmét tudjuk ráirányítani a ragtime és a kora jazzkorszak muzsikájára. Ha ezt elérjük, akkor a saját személyes örömünk mellett hozzájárultunk a zenei értékek megőrzéséhez.