Hirdetés

Több mint húsz járműre és több motorra adta áldását Erdő Péter a Colosseum előtti téren rómaiak tömegétől kísérve.

Ez volt az első alkalom, hogy Erdő Péter vezette az évente megrendezett szertartást.

Erdő Péter a Colosseum szomszédságában található Szent Franciska-bazilikában celebrált misét követően a papság kíséretében ment a járművekhez, amelyek Constantinus diadalívénél sorakoztak az ókori római kockaköveken.

A járművek sora előtt felállított pódiumon a bíboros imát mondott, és rövid beszédében azokról emlékezett meg, akik mindennapi munkavégzéshez, utazáshoz, vagy szolgálatuk teljesítéséhez használnak járműveket. Arra kérte Szent Franciskát, védelmezze a járművezetőket, segítsen nekik, hogy óvatosság és gyors reakcióképesség irányítsa őket mások és saját maguk biztonsága érdekében.

Korábban írtuk

A járművek szirénazúgással és dudálással köszöntötték az áldást a városi rendőrség zenekara kíséretével.

A szertartáson részt vettek Róma püspöki karának tagjai, Giovanni Zannola, a római főpolgármesteri hivatal mobilitásért felelős bizottságának elnöke, Riccardo Alemanno, az Olasz Autóklub (ACI) elnöke, Alfonsina Russo, a Forum Romanum és a Colosseum területét lefedő régészeti park igazgatója, valamint Gianni Letta politikai tanácsadó, a bazilikát fenntartó szerzetesrend támogatója, aki Silvio Berlusconi volt kormányfő egykori jobbkezeként ismert. Képviseltette magát az olasz fegyveres erők, a rendőrség és a fővárosi közlekedésrendészet is.

Giovanni Zannola az MTI-nek elmondta, több millió autó közlekedik naponta Róma utcáin, akiknek segítését a szintén járművel szolgálatot teljesítők biztosítják. Munkájuk elismerését is jelenti a bíborosi áldás – hangoztatta.

A Róma város egyik oltalmazójának tartott Szent Franciskát XI. Pius pápa nyilvánította az autóvezetők védőszentjévé. A járművek áldását 1929-ben vezették be, és a szent március 9-i ünnepnapja utáni vasárnap tartják. Csak néhány év jelentett kivételt, például legutóbb a koronavírus-járvány miatt maradt el az áldás. Szent Franciskára azért esett a választás, mivel a XV. században élő szent azt vallotta, hogy mindig őrangyal védelmezte lépéseit, amikor Róma utcáit járta. Másrészt a szentről azt tartják, hogy bármilyen célállomásra gyorsan és biztonságban megérkezett.

A járművek áldását a hagyomány szerint a Colosseumhoz közeli Szent Franciska-bazilikát vezető bíboros végzi, és a bazilikát Ferenc pápa tavaly nyáron Erdő Péter római címtemplomának nevezte ki.

A misén mondott beszédében Erdő Péter úgy vélte, a mai kor kulturális modelljét a veszélykeresés jellemzi, „a sziklákról vagy épületek tetejéről való mélybe ugrás kockázatának vonzása”, de a védőangyalok csak akkor tudnak segítséget nyújtani, ha „az élet útjait alázattal és Isten akaratát követve járjuk”.

A misén Róma város képviselői virágkoszorút és áldozati kelyhet helyeztek el az oltárnál adományként.