A római klinikán dolgozó ukrán és orosz ápolónők közös húsvéti keresztútja komoly felháborodást keltett. Kijev püspöke érthetetlennek és elfogadhatatlannak nevezte az egyébként megbékélést szorgalmazó gesztust. Az ukrán katolikus média pedig nem közvetítette élőben a keresztutat. Mindezek alapján mit üzen a ma emberének a megváltás szent titka? – tette fel a kérdést Pásztor Zoltán, a műsor szerkesztő-riportere.

Hirdetés

„Az örök érvényű húsvét egy titok, egy misztérium, de nem azért, mintha Krisztus ne támadt volna fel valóban: valóságos ember volt, valóban meghalt és valóban feltámadt. A titok az, hogyan él azóta? A titok az, hogy milyen örök életre hivatott az ember a halála után”

– fogalmazott Erdő Péter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Az esztergom-budapesti érsek kijelentette: a szeretet cselekedetei azok, amelyek legjobban megjelenítik a köztünk lévő Krisztust. Nagyon fontosnak nevezte, hogy mindig megtaláljuk az alkalmat ennek a szeretetnek a kifejezésére. Ellentmondásos módon, erre éppen a legnagyobb nyomorúság pillanatai – így például az Ukrajnában jelenleg zajló háború, illetve az azt követő menekültáradat – a legalkalmasabbak.

Erdő Péter elmondta, a húsvétvasárnapi program csúcspontja az Esztergomi Bazilikában a délelőtt fél 11-kor kezdődő szentmise, ahová a határon túlról is sokan érkeznek.

Korábban írtuk

A teljes beszélgetés felvételét IDE KATTINTVA a Híradó honlapján hallgathatják meg.