Hirdetés

Misi, a visszahúzódó tinédzser fiú az érettségi napján rájön, ha alkoholt iszik a pánikbetegségére szedett kísérleti gyógyszerre, visszarepül az időben arra a pillanatra, amikor utoljára vette be a tablettát. És mivel aznap éjszaka meggyilkolják plátói szerelmét, sokszor kell az ital után nyúlnia, hogy megakadályozza a tragédiát. Bill Murray Idétlen időkig című klasszikusának alapötletét számtalan alkalommal hasznosították már újra, ám Baranyi Benő rendező-forgatókönyvírónak mégis sikerül újat mutatnia. Sőt, két alkalommal is olyan fordulattal él, hogy leesik az állunk, ráadásul a poénokat is katonásan adagolja: a humor mindig szubjektív, de meg merjük kockáztatni, a Zanox – Kockázatok és mellékhatások a legviccesebb közönségfilm a rendszerváltás óta. A nagyszerű dialógusok, az eredeti ötletek mellett köszönhető ez a szimpatikus, többnyire ismeretlen fiatal színészeknek is. Az első hétvégi jegyeladások alapján mégis kevesen voltak kíváncsiak a vígjátékra, pedig igazán szomorú lenne, ha nem kapna méltó figyelmet ez az igazán virtuóz alkotás.

Korábban írtuk