Fotó: Magyar Zene Háza/Palkó György
Hirdetés

A zsűri fődíjat nyerte el a Liget Budapest Projekt keretében megvalósult Magyar Zene Háza 2022. március 17-én Cannes-ban, a világ legnagyobb és legrangosabb ingatlanszakmai kiállításán, a MIPIM-en – jelentette be Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa. Történelmi pillanat, hogy a nemzetközi szakmai grémium a világ legjobb épületeit felvonultató mezőny elé helyezte a Magyar Zene Házát és egyhangú szavazással a zsűri fődíjával jutalmazta. A nemzetközi szakértőkből álló döntőbizottság az indoklásában fenntarthatósági, esztétikai és látogatói élmény szempontjából egyaránt a világ legjobbjának ítélte a japán sztárépítész, Sou Fujimoto által tervezett különleges épületet. A MIPIM Awards fődíjával a Magyar Zene Háza a hazai ingatlanfejlesztés egyik legnagyobb nemzetközi sikerét érte el, s Magyarország egyik legtöbb elismeréssel rendelkező épületévé vált. Korábban a neves londoni International Property Awards, illetve az amerikai Music Cities Awards díjátadóin hozhatta el a legjobbaknak járó elismerést, míg a CNN, a World Architecture vagy a vezető nemzetközi programajánló, a TimeOut magazin pedig a világ legjobban várt épületei között tartotta számon.

„A Magyar Zene Háza elismerésének jelentőségét mutatja, hogy nemzetközi szakértőkből álló zsűri nem minden évben osztja ki a fődíját, csak ha úgy ítéli meg, hogy az általa meghatározott speciális és szigorú szempontoknak egy épület kiemelkedően, az egész mezőnyt egyértelműen maga mögé utasítva megfelel. A Magyar Zene Háza ebben a ritka elismerésben részesülhetett, ami magyar ingatlanfejlesztés történetében példátlan mérföldkő. A grémium idén fenntarthatósági, esztétikai és a könnyen hozzáférhető, különleges látogatói élmény szempontjai alapján osztotta ki fődíját, több száz, a világ legkiemelkedőbb fejlesztéseit felvonultató versenyző közül” – hangsúlyozta Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója. A cannes-i szakkiállítás népszerűségét fémjelzi, hogy évente mintegy 100 országból 3800 kiállító vesz rajta részt.

A cannes-i MIPIM-en az ingatlanszektor legbefolyásosabb szereplői találkoznak: ingatlanfejlesztők, iparági szakértők, finanszírozók, gazdasági és politikai döntéshozók, díjátadóján pedig a világ legkiválóbb és legelőremutatóbb ingatlanprojektjeit értékelik a szakmai zsűri, illetve a kiállításon résztvevő több ezer ingatlanszakmai szervezet képviselőinek szavazatai alapján, évente. Ami a film világában az Oscar-díj, az az ingatlanszakma területén a MIPIM Awards, amivel a leginnovatívabb ingatlanprojekteket díjazzák.  

Fotó: Magyar Zene Háza/Palkó György

A Liget Budapest projekt ma Európa legnagyobb kulturális tartalmú városfejlesztési projektje – mondta Baán László, a projekt miniszteri biztosa, hozzátéve, hogy: a már elkészült fejlesztések nemzetközi sikerei, így a Magyar Zene Háza most elért világelsősége is azt bizonyítják, hogy a projekt teljes körű befejezését követően hazánké lesz az egyik legvonzóbb és legkomplexebb kulturális negyed Európában. Ennek azonban elengedhetetlen feltétele a még el nem kezdett fejlesztéseknek, ezen belül is elsősorban az Új Nemzeti Galériának a megvalósítása.

Korábban írtuk

„A Magyar Zene Háza a japán sztárépítész Sou Fujimoto egyedülálló építészeti víziójának, és a Batta András vezette csapat tartalmi koncepciójának olyan rendkívüli ötvözete, mely többszáz magyar szakember közreműködésével jött létre, s amely méltán vívta ki a tekintélyes nemzetközi szakemberekből álló zsűri elismerését, a világ figyelmét ismét a Liget Budapest Projektre irányítva” – tette hozzá Gyorgyevics Benedek, kiemelve: „Az intézmény idén januári megnyitását követően immár látható, hogy az új zenei intézmény Budapest egyik új, emblematikus épületévé vált, hiszen a ház rendkívüli népszerűségnek örvend, kiállítása és zenei programjai folyamatosan teltházasak, de sokan csak azért látogatnak el, hogy megcsodálják ezt a különleges épületet. A mostani rangos elismerés is visszaigazolja, hogy a Liget Budapest Projekt teljes megvalósításával a Városliget a családi programok és a kulturális élet világszerte unikálisnak számító központjává, a város pezsgő találkozóhelyévé válik.”

„A ház eddigi elismerései és a MIPIM mostani díja is megerősíti, jó úton járunk, hogy minél több család, gyerek és fiatal felnőtt életében kapjon meghatározó szerepet a zene. Célunk az, hogy azt a magyar zenei tudást, műveltséget, mely híressé tett bennünket a világban, itt újra felfrissítsük, ápolni segítsük, s a lehető legszélesebb körnek megmutassuk, micsoda pluszt kap az életben az, aki a zene nyelvén is ért. Sokszínű programkínálatunkkal a zene számtalan élményét tárjuk fel látogatóink előtt, legyen az egy kiállítás, koncert, közös zenélés, éneklés, táncolás vagy izgalmas zenepedagógiai foglalkozás” – mondta el Batta András, az intézmény vezetője.

Fotó: Magyar Zene Háza/Palkó György

A Magyar Zene Házáról
2022 januárjában nyílt meg a sajátosan komplex zenei beavató intézményként működő Magyar Zene Háza, amely otthont ad az ország első átfogó, interaktív zenetörténeti kiállításának is. Bár Magyarország zenei nagyhatalom, a magyar zenetörténetet átfogóan bemutató tárlat eddig nem létezett az országban. A japán sztárépítész, Sou Fujimoto által tervezett ikonikus épületet csaknem 170 nemzetközi pályaműből választotta ki a zsűri, és az eredményhirdetés óta világszerte komoly figyelem övezte a megvalósulását a nemzetközi szakma részéről. A végeredmény pedig nem okozott csalódást, egy valódi kortárs építészeti remekmű született: organikusan hullámzó, lyukakkal áttört tetőszerkezetével és hatalmas, vízszintes szerkezeti osztás nélküli üvegfalaival összetéveszthetetlen látványt nyújt. A formabontó külső egy komplex zenei beavató intézményt rejt, amely sokszínű programkínálatával egész évben a zene számtalan élményét tárja a látogatók elé. A Zene Háza a 2016-ig itt, a Városliget szívében álló, használton kívüli, lepusztult irodaház komplexum helyén épült fel, az új épület környékén pedig egy évtizedekig elzárt és elhanyagolt, mintegy 7000 négyzetméternyi zöldfelület került megújításra és vált ismét a Városliget szabadon látogatható parkfelületévé.

Nem először díjazzák a Liget Budapest Projekt fejlesztéseit
A nemzetközi szakmai figyelem már kezdetek óta ráirányult a Liget Budapest projektre, mely léptékében és összetettségében Európa ma legnagyobb kulturális beruházása. A Magyar Zene Háza 2019-ben nyerte el „A legjobb nemzetközi középület” elismerést az International Property Awards-on (IPA), 2021-ben pedig a Music Cities Awardson választották a világ legjobb zenei témájú ingatlanfejlesztésnek. 2018-ban az új Néprajzi Múzeum szintén a világ legjobb középülete lett az International Property Awards-on, sőt a World’s Best Architecture különdíjat is megkapta. 2021-ben pedig az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) „Európa legjobb középület fejlesztése” díjat nyerte el az International Property Awardson, ezzel a Liget Budapest Projekt a legtöbbet díjazott fejlesztéssé vált a díj (IPA) történetében, ugyanis ez az első olyan kulturális városfejlesztés, amelynek elemei három rangos díjat is elnyertek. 2017-ben Cannes-ban, a világ legjelentősebb ingatlanszakmai rendezvényén, a MIPIM-en a Liget Budapest Projekt a legátfogóbb fejlesztéseket bemutató Best Futura Mega Project kategóriában Európa legjobb városfejlesztési nagyprojektje lett. 2021 nyarán pedig a Szépművészeti Múzeum történetének legnagyobb léptékű, a Liget Budapest projekt keretében megvalósult felújítása nyerte el az Europa Nostra Díjat, mely az Európai Unió legrangosabb örökségvédelmi elismerése.

Gyorgyevics Benedek a MIPIM kapcsán kiemelte: „A hamarosan megnyíló Néprajzi Múzeum és a már látogatható Magyar Zene Háza elismerései azt jelentik, hogy a Városligetben immár két olyan intézmény épült meg, amelyeket világ legjobbjai között tart számon a szakma: erre minden magyar büszke lehet. A rendkívül pozitív nemzetközi visszhang is igazolja, hogy a Liget Budapest Projekt, Európa jelenleg legnagyobb kulturális városfejlesztéseként nem csak a Városligetre lesz rendkívül pozitív hatással, hanem Budapest és Magyarország nemzetközi kulturális vonzerejét is új szintre emeli majd.”