A Mandiner azt írja, Köbli Norbert új munkája, a Blokád inkább működik politikusportréként, mint a mára nézve érvényes tanulságokat a néző szájába rágni akaró politikai moziként. Az ország egyik legjobb forgatókönyvírója ezúttal sem változtatott a már bevált recepten; a nagy társadalmi drámát a személyessel ütköztetve, fogyasztható módon mesél a saját történelmünkről.

Hirdetés

A taxisblokádon keresztül remekül lehet beszélni a rendszerváltás idején uralkodó általános zűrzavarról, bizonytalanságról és csalódottságról, ráadásul Köbli csavar még egyet a sztorin, és megteszi kiindulópontnak Antall József személyét.

Akinek a neve a fiatalabb korosztályok számára valószínűleg nem sokat mond, az idősebbek viszont a mai napig kétféleképpen viszonyulnak hozzá: vannak, akik a valódi rendszerváltás kerékkötőjének, mások a magyar nép történelmi szerencséjének tartják

– írja a portál. Köbliék egyértelműen ez utóbbi mellett teszik le a voksukat.

A Blokád nem titkolt célja, hogy amennyire lehet, hőst csináljanak az első szabadon választott miniszterelnökből, és megmutassák, hogy nem volt sem báb, sem balek, pláne nem hazaáruló, hanem egy olyan kiveszőfélben lévő embertípus, aki soha nem engedett az elveiből, soha nem hajolt meg a gerince semmiféle hatalom vagy kényszer előtt, politikusként pedig nem az egyéni karriercélok érdekelték, csakis a magyar népet akarta szolgálni.

Ennek érdekében felidézik a fiatalkori éveit is, amikor kezdő tanárként részt vesz az ‘56-os forradalomban. Ezzel a húzással – na és ifjabb Vidnyánszky Attila remek alakításával – meg is teremtődik a szimpatikus hős, akinek akkor is drukkolni tudunk, amikor harminc évvel később éppen ő válik egyik pillanatról a másikra a fél nemzet ellenségévé.

Az idősebb Antallt játszó Seress Zoltán szintén remekel, pontosan, visszafogottan, mégis árnyalatosan mutatja fel a kettős drámát: miközben az utcákon teljes a káosz, a felelőssége teljes tudatában lévő miniszterelnök egy kórházi szobában fekve, frissen műtve arra vár, kimondja-e, és ha igen, mikor az orvos a halálos ítéletet.

A Blokád című film főszerepeit Seress Zoltán és ifj. Vidnyánszky Attila mellett Gáspár Tibor, Végh Zsolt és Tóth Ildikó alakítják. A Blokád producere Lajos Tamás, forgatókönyvét Köbli Norbert írta. A film egyedi képi világáért Nagy András felelt. A díszlettervező Pataki Tamás, a jelmeztervező Kemenesi Tünde volt.

A hazai mozközönség az InterCom forgalmazásában országszerte október 20-tól láthatja a Blokádot.

A teljes cikket a Mandiner oldalán olvashatják.

Korábban írtuk