Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Botond Szabolcs, a Visual Europe Group vezérigazgatója, Vass György, Fót polgármestere és Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője (b-j) Közép-Kelet-Európa legnagyobb virtuális technológiával dolgozó filmstúdiója alapkövének ünnepélyes letételén Fóton 2023. május 11-én

Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy Magyarország az utóbbi időben komoly filmipari központtá vált, London után az élen jár Európában, a filmgyártás pedig mostanra számottevő részt tesz ki az ország gazdasági teljesítményében.

Hirdetés

Az új virtuális technológia egyre gyorsabban terjed, így érdemes reagálni rá, a beruházásnak köszönhetően pedig Fót felkerül az „innováció térképére” is – emelte ki az államtitkár.    

Tuzson Bence kitért arra is, hogy szintén Fóton épül a Nemzeti Filmintézet stúdiója is, a két beruházás pedig jól kiegészíti egymást.    

Botond Szabolcs, a kivitelező Visual Europe Group vezérigazgatója közölte, a virtuális technológia a filmgyártás jövője, a filmek majdnem 70 százalékában tervezik a használatát.    

Korábban írtuk

A technológia lényege, hogy a stúdióban egy ledfal háttéren jelenik meg a tartalom, amely a kamerában is látszik, és egy kamerakövető technológiával lehet mozgatni az hátteret – ismertette a vezérigazgató.    

Példaként elmondta, hogy az új virtuális technológiát használták például az 1899 és a Mandalóri című sorozatban, valamint a legújabb Batman-filmben is.    

Botond Szabolcs hozzátette, a technológia további előnye, hogy nem kell utazni a világban, egy stúdióban fel lehet venni a teljes filmet, ezzel pedig a produkció ökológiai lábnyoma is csökkenthető.    

Vass György (Fidesz-KDNP), Fót polgármestere úgy fogalmazott, a beruházásnak köszönhetően Fót a „magyar filmgyártás fővárosává emelkedik”.