Hattyúk, griffek, rózsák

Ferenc József felesége, Erzsébet királyné magyarok iránti szeretete ismert történelmi toposz, ám arról már kevésbé tudni, hogy milyen mélyen érdeklődött a magyarság kultúrája iránt. Sisi és a népművészet – A csipke vonzásában című tárlat ennek tágabb kultúrtörténeti, néprajzi kontextusát mutatja be, kitérve arra is, hogy az arisztokrata hölgyeknek milyen fontos szerepük volt a népművészet újra­fel­fe­de­zé­sé­ben.

Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója a kiállítás megnyitóján elmondta, a takarékossági okokból korábban a Fő utca 6. szám alatt működő Magyar Népi Iparművészet Múzeumot a Hagyományok Háza Corvin téri főépületébe költöztették, kiállítótérként pedig a Kallós Zoltán termet bocsátották az intézmény rendelkezésére. A múzeum egyébként több mint 11 ezer műtárgyat, a XIX. század végétől a II. világháború kitörése előtti időkig működő háziipari egyletek anyagait őrzi – nagyrészt textil- és kerámiakollekciót –, míg működésében fontosnak tartja, hogy fogyaszthatóvá, maivá tegye a népművészetet: ennek érdekében népikézműves-tanfolyamokat is szervez, zsűriztetést, minősítési rendszert is működtet, napjaink legjobb kézműves munkáiból pedig vásárlás útján gyarapítja jelenkori gyűjteményét.

Kávé a királynak

A Budai Vigadó épülete 1900-ban nyílt meg a nagyközönség előtt, az eklektikus stílusú, ám belső kialakításában már a szecesszió ízlésében fogant épület avatásán Ferenc József császár is tiszteletét tette. Akkoriban a földszinti termekben elegáns kávézó működött, ahol talán maga a császár is megkóstolta a budai feketét – ezért is érdekes egybeesés, hogy ebben a tágas és világos, szecessziós motívumokkal telehintett enteriőrben rendezték meg a Sisi és a népművészet kapcsolatának különleges vonatkozásait felvillantó kiállítást.

Sisi vonzalmát Magyarország iránt már az 1867-es magyar királynévá koronázásakor látványosan kinyilvánította: az ünnepségen magyaros öltözetben jelent meg, egy évvel korábbi pesti látogatásakor pedig több rend magyaros ruhát rendelt a Váczi utcai Alter és Kiss divatkereskedésből. A magyar népművészet tárgyaival, köztük a kalotaszegi népművészet remekeivel azonban az 1881-es Országos Nőipari Kiállításon találkozhatott először: a varrottasok, bokályok motívumai olyannyira megtetszettek neki, hogy megbízta a felolvasónőjét, Ferenczy Ida grófnőt, hogy a schönbrunni kastélyban rendezzen be neki egy magyar szobát.

– Ferenczy Ida megkereste a Bánffyhunyadon élő Gyarmathy Zsigáné Hóry Etelkát, „Kalotaszeg nagyasszonyát”, hogy válogasson a királyné számára viseleteket, varrottasokat, valamint állítson össze kelengyét Sisi lányainak. Mivel nem néprajzosok gyűjtötték össze a tárgyakat, kicsit eklektikus, már-már giccsbe hajló lett a végeredmény. E kezdeményezésről egyébként a Vasárnapi Újság is hírt adott annak idején – meséli Czingel Szilvia, a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum igazgatója.

Nő, arisztokrata és fotográfus

A schönbrunni kastélyban több magyar származású társalkodó- és felolvasónő vette körül a királynét, ők hívták fel a figyelmét a magyar népművészet szépségeire, legyen az akár hímzés, akár kerámia. A mezőtúri fazekasok közül Badár Balázs készített a királyi párnak kerámia­kollekciót – a századforduló évtizedeiben működő mester stílusa a népművészetet és a korai szecessziót elegyítette –, megrendelői között számos arisztokratát találunk, például a mezőtúri kastély egykori tulajdonosát, Habsburg Frigyest, aki szintén tőle rendelte kastélya számára a kályhacsempéket.

A tárlaton számos tájegység – Kalotaszeg mellett a sokácok és a matyók világa – jelenik meg, amelyeket egy igazán különleges egyéniség, Izabella főhercegné alakja köt össze.

– Az első női fotósok egyike volt, saját fényképezőgéppel dolgozott. Eleinte a családját fotografálta, ám miután ellátogatott a schönbrunni kastély magyaros szobájába, felkeltette az érdeklődését a néprajz: fényképezte a sokácokat, Mezőkövesden pedig fantasztikus matyó sorozatot készített, ezt teljesen véletlenül, az 1970-es években találták meg a budai Vár egyik házának pincéjében – meséli Czingel Szilvia. Izabella főhercegné Pozsonyban élt családjával, a kastélyt környező szlovák falvakban háziipari egyletet alapított, a régi szőttesek, hímzések készítését a falusi asszonyok így újratanulhatták. Az Izabella-blúz elnevezés is hozzá kötődik, a kor divatjában ez egy igen népszerű, elegáns felsőöltözetet takart.

A háziipari egyletek ekkortájt élték virágkorukat, működésükön a királyi rendelet is segített, hiszen több szövőszéket juttattak el a Monarchia falvaiba, így például Kalotaszegre is, aminek köszönhetően az ott élő asszonyok ugyancsak munkához és megélhetéshez jutottak.

Húsz kiló ezüstszál

Pókhálófinomságú, aprócska kendők, terítők sorakoznak a tárlókban, és nagyobb textíliák is, mindegyik szinte a grafika részletgazdagságához hasonló, aprólékosan kidolgozott motívumokkal: az egyiken hattyúk fordulnak egymás felé, a másikon páncélos lovag feszít, a harmadikon egy hófehér legyező gyöngyházfényű lemezkéi között pompás kidolgozottságú virágos csipkeminta látható. A királyné nagyon szerette a csipkét, szívesen viselte is – a kor divatja ezt meg is követelte –, a császári udvar pedig Brüsszelből, Európa legelőkelőbb csipkemanufaktúrájából rendelte számára a művészi igényű darabokat. Sisi személyes tárgyai is bekerültek a válogatásba, felfedezhetjük legyezőjét, zsebkendőit vagy éppen öltözeteit, amelyek közül a legpompásabb darab természetesen a koronázási ruha rekonstrukciója: a fekete bársonyderékból, ezüstszállal gazdagon kihímzett szoknyából és fátyolból álló öltözet.

– Az eredeti ruha elkészítéséhez húsz kilogramm ezüstszálat rendeltek, és brüsszeli hímzőasszonyok dolgoztak rajta. A kiállításon persze nem az eredeti darab látható, hiszen azt a kor gyakorlatának megfelelően Erzsébet királyné egyházi célokra ajánlotta fel, az ünnepség után a veszprémi püspökséghez került, és miseruha készült belőle – magyarázza Czingel Szilvia.

E tárgyak mesélnek arról is, hogy a főúri öltözetek, díszítmények, például a királyi manufaktúrákból származó csipkeminták, technikák hogyan termékenyítették meg a népművészet motívumvilágát. E kölcsönhatásból született az úrihímzés is, igaz, jóval korábban: az európai reneszánsz mintakönyveinek és a magyarság ősi motívumkincsének egyfajta házasításából alakult ki a XVI. században. Az elegáns, aprólékos munkát igénylő díszítmények a fényűző főúri kastélyokból kissé leegyszerűsödve a polgárházak elegáns enteriőrében és a falusi porták ünnepi és hétköznapi textíliáin éltek tovább, és maradtak fenn hosszú évszázadokon keresztül. Ez a dinamika fordítva is működött: a XIX. század végének, a XX. század elejének divattervezőit az foglalkoztatta, hogyan lehet a népművészet motívumait ötvözni, beemelni a korabeli polgári divatba.

A kor hangulatát a XX. század elejének éveiből származó mozgóképek, archív fényképek és a korszakra olyannyira jellemző muzsika idézi meg: Erzsébet királyné szerette a magyar nótákat, így Magyari Imre prímás felvételei és eredeti kalotaszegi népzene hanganyaga is felcsendül a tárlaton, amelyet június 25-ig láthat a közönség a Hagyományok Háza Kallós Zoltán termében.