Hirdetés

Immár a Balaton körül kulturális eseményekkel is bőven találkozhatunk a kis és nagyobb helységekben egyaránt. A Balatonudvari felett, bukolikus táji környezetben elhelyezkedő Vászolyhosszú évek óta ad teret a Vászolyi Nyár keretében jeles művészeti programoknak. Balanyi Károly és fia, Zoltán kiállításmegnyitójára is a helyi templomban elhangzott koncert után került sor, a nagyszámú érdeklődőnek a galéria utcája tudott helyet biztosítani. Balanyi Károly Kecskeméten élő képzőművész sok műfajban járatos, most zománcképeivel állt közönsége elé, aminek az is alkalmat adott, hogy három évtizede a község felett elhelyezkedő Öreg-hegyen tölti nyarai nagy részét. Nagyobb méretű, festőzománc technikával készített munkái egyedi színfoltot jelentenek a kortárs magyar művészetben. A művész szitatechnikával visz fel fotókat lemezfelületre, megdolgozza a hordozót, és magas hőmérsékletű tűzben születik meg a végső kép. Ezúttal alföldi szülőföldjére emlékező műveket és szakrális töltetű munkákat állít ki, az amúgy sok gonddal küzdő magyar zománcművészet életben tartásának és fejlődésének jeles darabjai e tárgyak.

Balanyi Zoltán Pécsett szerzett szobrászi diplomát, és húsz éve a kövek szerelmeseként hozza létre plasztikáit. Ősi, organikus formakultúra sugárzódik munkáiból, amelyek személyes szakrális világnézetet árasztanak. Műveiből a vászolyi Öreg-hegyen állandó szabadtéri tárlat is nyílt, helyesen, mert ezek a szobrok szabad térben tudnak igazán érvényesülni. A kiállítás az ez évben hetvenöt éves apa és ötvenéves fia köszöntése is egyben.

Korábban írtuk