Önbecsülésünk nélkülözhetetlen alapja hagyományaink ismerete és művelése, nemzeti kultúránk fontos eleme a magyar gasztronómia, utódaink és a világ tiszteletére pedig csak akkor számíthatunk, ha a magunkét tudjuk felmutatni és nem a mástól másoltat. Hazánknak most nemzeti kormánya van, Budapestnek pedig nemzeti főpolgármestere. Kérjük, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy Budapest konyhája is nemzeti legyen! Tisztelettel: a Huszárkonyha szerkesztői!

Elkészítés: Mintegy 1 kg tisztított vagy mélyhűtött zöldborsót enyhén cukros (1 ek) vízben megfőzünk. Ha kész, leszűrjük, de a levét félretesszük. Közben 3 ek olajat forrósítunk, benne 2 ek lisztet megpirítunk, majd 1 csokor apróra vágott petrezselymet belekeverünk és felöntjük 3 dl főzőlével. Mindezt csomómentesre keverjük, majd a borsóra öntjük, összekeverjük, és felforraljuk. Ha szükséges, a főzőlével még hígítjuk. Közben 8 szelet kb 1 cm vastag füstölt sajtot vékonyra vágott szalonnaszeletekbe göngyölünk úgy, hogy azok teljesen lefedjék a sajtot. A szalonnás sajtszeleteket kétszer bundázzuk, vagyis liszt, sózott tojás, zsemlemorzsa, sózott tojás, zsemlemorzsa). Ezután forró olajban szépre sütjük és a zöldborsófőzelékkel tálaljuk. Tetejére igazi pirospaprikát szórhatunk, de mellé mindenképpen újdonsült lágy kenyeret fogyasszunk!

A Huszárkonyha nem a huszárok ételeiről szól, hanem olyan játékos és hagyományőrző külsőségek között zajló sütő-főző sorozat, amely a hagyományos magyar ízvilág keretein belül igyekszik új ételeket létrehozni. Olvassa a Demokratában és a Lovas Nemzetben, hallgassa a Csillaghang Rádióban kedd esténként (a világhálón www.csillaghang.hu), nézze a TV Paprikán, valamint a BVR TV-n!