E globális kiterjedésű hazugságláva kiáramlásának megfékezésére, sikeres kezdetnek mutatkozik a Békemenet, amelynek akár világpolitikai jelentősége is lehet. Köszönhető ez a hazájukért kiálló anyaországi, határon túli és külföldön élő magyaroknak, valamint a magyar ügy mellé álló, egyre sokasodó számú külföldinek, akik közül a legmarkánsabb szolidaritást a lengyelek tanúsítják. Esetükben a köszönet mellett, tisztelettel megemeljük előttük a kalapunkat!

Mintegy 40 dkg felvágott sertésdagadót 2 l leveskockával telített vízben megfőzünk. Ezalatt felkockázunk 10 dkg kolozsvári szalonnát és kisütjük. Közben zsírjára dobunk 1 fej felaprózott vöröshagymát, 1 nagyobb felkarikázott sárgarépát, némi fejes káposztát és fedő alatt pároljuk. Ha majdnem kész, beleöntjük a húst a lével, adunk hozzá 1 üveg céklasalátát, és 40 dkg felkockázott burgonyát. Babérlevéllel valamint borssal ízesítjük. Ha megfőtt a burgonya, két dl főzőtejszínt 2 ek liszttel bekeverünk és vele a levest behabarjuk. Kapros tejföllel tálaljuk.

A Huszárkonyha nem a huszárok ételeiről szól, hanem olyan játékos és hagyományőrző külsőségek között zajló sütő-főző sorozat, amely a hagyományos magyar ízvilág keretein belül igyekszik új ételeket létrehozni. Olvassa a Demokratában és a Lovas Nemzetben, hallgassa a Csillaghang Rádióban kedd esténként (a világhálón www.csillaghang.hu), nézze a TV Paprikán, valamint a BVR TV-n!