Fotó: facebook.com (Békéscsabai Vitézi Játékok)
Hirdetés

A város főutcáján, az Andrássy úton felvonuló hagyományőrzőket a délelőtt folyamán Szarvas Péter (független) polgármester fogja köszönteni. Ezt követően folytatódik a rendezvénysorozat a Csaba Tanya és Gabonatermesztés-történeti Kiállítóhely (Gabonamúzeum) területén – közölte Andó György, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója, aki a szervezők nevében tájékoztatta az újságírókat.

A részletekről szólva Medgyesi Pál, a múzeum igazgatóhelyettese elmondta, hogy május 4-én és 5-én a 15. századot idézik fel és gazdag programmal várják az érdeklődőket. A két nap során középkori hadi bemutatók, csatajelenetek, színes vásári forgatag, kézműves mesterek vásárlással egybekötött bemutatója, népzenei koncert, gyermekjátszóház, ismeretterjesztő előadások, táncházi program és lovaglási lehetőség várja a látogatókat.

A hadi táborban a középkori fegyvereket lehet megtekinteni, amelyeknek a használatát vitézek mutatják be, de lehetőség lesz az íjászat és a korabeli fegyverek kipróbálására is. Az érdeklődőknek lehetőségük lesz két középkori hajítógép működő másolatát is megtekinteni.

Medgyesi Pál szólt arról is, hogy a huszita időket felidéző szekértábort is berendeznek a rendezvény helyszínén. Mint mondta, a táboron belül lehetőségük lesz megismerni a látogatóknak, hogyan éltek a korabeli emberek, amikor hadviselésre adták a fejüket. Da azt is kiemelte, hogy a hazai hagyományőrzők, így például a Börzsönyi Nehézgyalogság vitéz csapatának műsora vagy a Fekete Sereg páncélos vívásbemutatója, valamint a visegrádi Szent György Lovagrend bemutatója is érdekes lesz a korszak iránt érdeklődőknek.

Herczeg Tamás, Békéscsaba és térsége országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) azt emelte ki, hogy Békéscsabán az elmúlt években nagyon jól működő kulturális intézményrendszer alakult ki. Mint mondta, arra számít, hogy a május első hétvégjén legalább ötezer látogató vesz részt a hatodik alkalommal tartandó vitézi játékokon.