A pesti belváros szívében, az Erzsébet híd lábánál magasodó Nagyboldogasszony Plébániatemplom mostani állapotát elnézve nehezen hihető, hogy hosszú évszázadok történetét élte végig: a hagyomány szerint itt temették el 1046-ban Gellért püspököt és e falak között tartotta eljegyzését Thüringiai Lajos II. András leányával, Erzsébet hercegnővel.

– Kőbe vésett történelem – jegyzi meg találóan Osztie Zoltán atya, a templom plébánosa. S ez szó szerint igaz: a római kortól egészen a huszadik századig, szinte minden művészettörténeti korszak rajta hagyta keze nyomát az épületen. Vagy azért, mert az adott korszak igényei szerint bővíteni kellett az épületet, például, mikor az itt álló román kori istenháza fölé karcsú, gótikus templomot emeltek, s a névtelen mesterek festették a falakra Istent dicsőítő alkotásaikat. Vagy azért, mert a történelem viharai közepette a templom sokszor megsérült, s fel kellett újítani – ez történt például Buda visszavételekor a török elleni harcokban, ennek köszönhetően kapta néhány évtizeddel később barokk külsejét a homlokzat.

A XIX. században, a régészet tudományának fellendülésével pedig már nemcsak a hívek látogatták, hanem a múltat lázasan kutató szakemberek is, akik az adott kor történelmi felfogásához híven felújították, restaurálták vagy épp átfestették az épületet. A század utolsó évtizedeiben Steindl Imre például a korszak historizáló stílusának engedve – nem éppen korhű módon –, a falakat drapériákkal és kőfaragásokat imitáló díszítésekkel festette tele.

A XX. században ismét számos beavatkozás zajlott, 1930-ban Lux Kálmán kutatta az épületet, főként a jelenlegi oltár mögötti falakat, ám munkáját nem tudta befejezni: közbeszólt a II. világháború, néhány évtizeddel később pedig Gerő László vette át a kutatások irányítását.

A hosszú évszázadokon át zajló feltárási munkák, vizsgálódások ellenére azonban a múlt nagy titkai még mindig ott szunnyadnak a falak mögött. S ennek meglehetősen prózai az oka: a feltárásokhoz és a tudományos kutatásokhoz ugyanis rengeteg pénzre volna szükség. Talán éppen ezért mondható szerencsének az a találkozás, amely a templom történetét tekintve sorsdöntőnek bizonyult: a véletlen ugyanis egy művészettörténeti ritkaságot sodort a kutatók útjába.

Rejtély a trecentóból

Idén tavasszal a templom oltár mögötti falrészén tisztasági festést terveztek, egy ilyen műveletet azonban egy műemlék esetében alapos restaurátori feltárásnak kell megelőznie. A kutatómunka alatt a szakembereket azonban elgondolkodtatta a gótikus ülőfülkék sorában, épp a jelenlegi oltár mögött látható indokolatlan, négyzetes alakú bemélyedés a falon. A gótika ugyanis nem használt ilyen formát.

– Először egy téglafalat találtunk, majd hét meszelési réteget különítettünk el, mire előbukkant az itt látható freskó a maga szépségében – mutat Derdák Éva festő-restaurátor a Mária-képre. Az arany színű trónuson ülő Madonnát fehér palásttal, kék színű ruháján mellényszerű ködmönkében és köpennyel festette le a művész. Mária átöleli az ölében álló gyermek Jézust, aki kék, hosszú, tölcséres ujjú ruhát visel. A trónus háttere márványdíszítés, amely az ég kékjében áll.

– A színek szimbolikusak: a kék jelzi, hogy Jézus és Mária égi küldött, Mária fehér palástja pedig szűzi tisztaságára utal. A korabeli mester kék színt adó azuritot használt a freskó készítésekor, amit azonban nedves felületen nem, csak szárazon szabad alkalmazni – magyarázza Derdák Éva, aki szerint ez az egyik különlegessége az alkotásnak, ugyanis nincs a hazai falkép-emlékanyag között olyan freskó, ahol az azurit megmaradt volna.

– Éppen azért a restaurálás egyik legfontosabb lépése az azuritpigment megmentése volt, amelyet végül egy speciális konzerváló anyaggal sikerült a freskón rögzíteni. Ezt követte a tényleges tisztítás, majd pedig a freskó szerkezetének megerősítése egy speciális injektáló folyadékkal, amelyet a kép mögé, az üreges részekbe juttattunk – meséli a restaurátor, aki a több mint fél éven át tartó munka során arra a különös megállapításra jutott, hogy a freskó a XIV. században készülhetett, vagyis több évtizeddel korábban, mint ahogyan a templom építésének az idejét eddig valószínűsítették.

A meglepetések ráadásul tovább folytatódtak a feltárások alatt, ugyanis a Mária-képet keretező fülke bélletén még egy freskót találtak, amely vélhetően Szent Gellértet ábrázolja: a síkabb ábrázolás és a kőfelületre festett másféle technika miatt ez még korábbra tehető, mint a Mária-falikép.

Persze a szakvélemények kimondásáig rendkívül hosszú volt az út: Derdák Éva a stílusjegyek, a korabeli analógiák és persze számos művészettörténész, régész szakértővel, köztük Bodor Imre régész-történésszel folytatott konzultáció után jutott a következtetésre.

– Analógiák sora támasztja alá a kép keltezésének idejét: Simone Martini, Lorenzetti, vagyis a trecento korszak nagy mesterei hozhatók fel példaként, ahogyan a perspektíváról gondolkodik a festő, ahogyan a glóriát ábrázolja, és ahogyan Mária ruháját megfestette; az azuritpigment használata is segít korban elhelyezni a képet, miközben tökéletesen ismerte az Itáliában kifejlődött magas művészeti technikát – érvel Derdák Éva. Szerinte nincs konkrét adat arra nézve, hogy a templom a Zsigmond-korban épült volna, csak a szakirodalomban néhány alaptalan információ.

Így például Némethy Lajosé, aki a XIX. század végén ebben a templomban teljesített szolgálatot, s kutatta történetét. Az általa ismert adatból feltételezi, hogy Babochai Gergely plébános, aki korábban Zsigmond udvari káplánja volt majd később e templom plébánosa lett, elérte a királynál, hogy egy nagyobb összeget adományozzon a felújítási munkálatokra. Ebből vonta le a következtetést, hogy a szentély a Zsigmond-korból való, forrásadatokkal azonban nem szolgált.

– A kassai Dóm melletti Szent Mihály-kápolna, a miskolci Avasi templom, a brassói Fekete-templom, a szepesszombati templom merül föl mint építészeti minta és korban megegyező műemléki analógia: ezekkel együtt kell a belvárosi Plébániatemplom történetét pontosítani – szögezi le a kutató, majd hozzáteszi, sajnos Magyarországon nem maradt meg királyi központokban falfestés – Esztergomot és néhány budai töredéket kivéve –, még Visegrádon sem: annál nagyobb jelentősége van a királyi udvarhoz kapcsolódó pesti templomunk freskóinak.

Alma Jézus kezében

A kép keletkezésének ideje pedig nem csupán a templom korának meghatározása szempontjából érdekes, hanem a saját történelmünkről alkotott nézeteinket is próbára teszi.

– Az Anjou-kor időszaka hihetetlenül gazdag volt művészeti alkotásokban: gondoljunk csak Kolozsvári Mártonra és Györgyre, az Anjou legendárium ábrázolásaira vagy az ekkortájt készült Képes Krónikára. Hiba lenne azt hinni, hogy kizárólag Itáliában működtek mesterek, innen is mentek, hozzánk is jöttek tanulni Nyugat-Európából, hiszen Nagy Lajos alatt Magyarország Európa egyik legnagyobb és leggazdagabb hatalma volt: a nyugati Anjou-központokban virágzott a kultúra, miért ne lehettek volna meg Magyarországnak is a maga mesterei. A Kárpát-medence területén, főleg a peremvidékeken, a háborús dúlásoktól védve, a falusi templomok őrizték meg a ma már kultúrtörténeti ritkaságnak számító középkori emlékeinket, s ha ott olyan rendkívüli színvonalú ábrázolások maradtak meg, akkor joggal feltételezhető, hogy egy királyi központban található templom esetében ez százszorosan igaz – utal Derdák Éva a freskó művészettörténeti jelentőségét megkérdőjelező szakmai vélekedésekre.

– A művészettörténészek, szakemberek között mindig van polémia egy-egy felfedezés kapcsán, ám ebben az esetben a művészettörténeti hipotéziseket fölülírja a teológia. Ne felejtsük el, hogy egy szakrális térben, egy szakrális kép előtt állunk, amelynek teológiai mondanivalója van. A trónuson ülő Madonna képe lehetett a középkorban a templom főoltárképe, mellette kissé lejjebb a falban látható egy pasztofórium, vagyis szentségtartófülke, amely szintén ezt valószínűsíti. A kép témája pedig utal a templom titulusára: titulus kegyképről van szó, amely azt jelenti, hogy a Nagyboldogasszonynak, az Ég Királynőjének tiszteletére szentelt templomban állunk. Itt, az oltárkép előtt rótták le tiszteletüket a zarándokok, ezért is volt a templom szentélykörbejárós, az oltárkép mellett látható gótikus ülőfülkék pedig a zarándokok pihenésére szolgáltak – magyarázza Osztie Zoltán atya, majd hozzáteszi, Mária fején nem csupán a glória mutatkozik meg, hanem a korona is, amely a Magyarok Királynéja titulusra utal, ahogyan Máriát Szent István korától nevezték.

– A freskón a gyermek Jézus kezében egy – közelről jól kivehető – piros kör látható, egy alma. Ez azt jelképezi, hogy az első Éva bűne, amit engedetlenségével, Istentől való elszakadásával elkövetett, azt az emberek számára a második Éva engedelmessége tette jóvá. Éppen ezért mutat Jézus másik keze Máriára – fejti ki a templom plébánosa a freskó teológiai mondanivalóját.

Ezt a gondolatsort a középkori himnuszköltészet fejezi ki a legszebben: a himnuszokban gyakran szerepel az a fordulat, szójáték, hogy Eva neve megfordult, Ave lett, vagyis üdvözlégy, tudniillik Mária.

– A templom belső része egyházi használatban van, de az épület a fővárosé. Az előző városvezetés csak kicsi lépésekben haladt előre a veszélyelhárítás terén is. A templomtól alig néhány méterre elzúduló hatalmas forgalmat komolyan megérzi az épület, a főoltár előtt állva sokszor érzem, ahogy remeg az oltárkép a hídon átdübörgő forgalomtól, ráadásul az állandó rázkódás az épület statikáját is komolyan veszélyezteti – mondja Osztie Zoltán atya.

Az Oktatási és Kulturális minisztériumnak volt köszönhető a feltáráshoz megítélt húszmillió forintos támogatás. A tulajdonos most újabb keretösszeget szán arra, hogy a nyugati homlokzat felújításához a szükséges kutatások egyáltalán elindulhassanak. A gótikus ülőfülkék restaurálása viszont pályázati összegekből folytatódik, ami csupán arra elegendő, hogy ezt a munkát elkezdhessük – teszi hozzá a plébános, aki azonban reménykedik, hogy egyszer az újonnan feltárt freskó alatti padlórészt is megbontják, így fény derülhet a templom legkorábbi történetére.

Szentei Anna