Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Gera Marinát az Örök tél című film főszerepéért a legjobb színésznő, Bergendy Péter Trezor című alkotását a legjobb tévéfilm / minisorozat kategóriában jelölték az elismerésre. Mindkét film producere Lajos Tamás volt.

A Nemzetközi Emmy-díj több mint 40 éves fennállása óta ezek az első magyar jelölések – emelte ki Lajos Tamás, aki szerint a szakmai elismerés mellett a jelölés világosan igazolja azt a koncepciót, hogy a televíziós műfajok, sorozatok és filmek felé kell fordítani a magyar mozgóképipar szekerét, mert ez a leghatékonyabb mód, hogy visszajusson a filmgyártás eredménye a finanszírozóhoz, azaz az adófizető állampolgárhoz.

Lajos Tamás szerint Gera Marina és a Trezor jelölése mutatja a nemzetközi szinten is jelentős érdeklődést a történelmi drámák és témák iránt.

A Nemzetközi Emmy-jelölés komoly visszajelzés a finanszírozási oldal számára is, hogy igenis errefelé kell haladni, ugyan magyar történelmi tematikájú, de általánosan érvényes emberi történeteket kell elmondani – fogalmazott a producer.

Lajos Tamás hangsúlyozta: jelenleg egy nagyon komoly filmipari átalakítás zajlik Magyarországon, az erről szóló törvényjavaslat az Országgyűlés előtt van. Ha a javaslat megvalósul, soha nem látott lehetőségek nyílnak meg a magyarországi televíziós filmgyártás előtt. A törvényjavaslat értelmében a Magyar Nemzeti Filmalap alapjaira épülve január 1-től létrejöhet a Nemzeti Filmintézet, amely egységesíti a mozis és televíziós forgalmazásra szánt alkotások támogatási rendszerét.

Nemzetközi Emmy-díjjal az Egyesült Államok területén kívül vetített legjobb televíziós produkciókat ismerik el. A díjakat először 1973-ben adta át a Nemzetközi Televíziós Művészetek és Tudományok Akadémiája (IATAS). 2019-ben 11 kategóriában 21 országból 44 jelölt versenyez a rangos elismerésekért. Minden kategóriában négy versenyzőt jelöltek. Az idei díjakat nagyszabású gála keretében november 25-én adják át New Yorkban.