Hirdetés

Két budapesti színház igazgatói posztjáról is döntés született.

Csák János elmondta: a Budapesti Operettszínház élére Kiss-B. Attila jelenlegi igazgató mellett Szabó P. Szilveszter és Szente Vajk pályázott, ám Szabó pályázata nem felelt meg a kiírás feltételeinek, így érvénytelenítették. A bizottság javaslatát elfogadva a miniszter bejelentette: Kiss-B. Attila 2024 februárja után is folytathatja a munkát az Operettszínház élén.

A Pesti Magyar Színház vezetésére négyen pályáztak: Halasi Dániel, Komáromi György, Zalán János jelenlegi igazgató és Nagy Viktor. Itt Halasi Dániel pályázata nem felelt meg a feltételeknek, Zalán János pedig visszavonta a jelentkezését. A bizottság javaslatának megfelelően február elsejétől Nagy Viktor vezeti a teátrumot.

Korábban írtuk