Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Fél évszázados, kivételes karrierjére reflektáló koncerttel emlékezik a nemrég elhunyt Kocsis Zoltánra a Nemzeti Filharmonikusok december 10-én a Müpában – közölte az együttes az MTI-vel pénteken.

A hangversenyen a kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmesterhez, zongoraművészhez és zeneszerzőhöz közel álló komponisták – Mozart, Rahmanyinov és Bartók – alkotásai csendülnek fel fia, kortársai, művésztársai és az általa csaknem két évtizeden át vezetett Nemzeti Filharmonikus Zenekar, valamint a Nemzeti Énekkar előadásában.

A koncerten Kocsis Zoltán zeneszerzőkhöz, kompozíciókhoz és előadókhoz fűződő egyedülálló kapcsolatát idézik meg: fia, Kocsis Krisztián Mozart különös hangulatvilágú d-moll zongoraversenyét játssza, Perényi Miklós gordonkaművész a Rahmanyinov művéből készült Vocalise-átiratát adja elő, amelyet nem egyszer a november 6-án elhunyt Kocsis Zoltánnal közösen játszott.

Emellett részletek csendülnek fel a Nemzeti Énekkar előadásában Rahmanyinov Vesperas című darabjából, amely egyike volt Kocsis Zoltán kedvenc műveinek. A barát-pályatárs Eötvös Péter egy Bartók-kórusművel, a Cantata profanával, valamint a Négy zenekari darabból idézett Gyászindulóval búcsúzik. A koncerten Eötvös Péter mellett Somos Csaba és Kovács János vezényel.

Kocsis Zoltánt a Bartók-életmű kiemelkedő interpretátoraként tartják számon. Debussy-lemeze számos díjat nyert. Kortárs magyar komponisták, köztük Kurtág György zenéjének legavatottabb előadója volt, a világhírű magyar zeneszerző számos darabját dedikálta neki. Kocsis nevéhez fűződik Richard Strauss színpadi műveinek sokat méltatott újrafelfedezése, Schönberg Gurre-dalainak és a torzóként hátramaradt, általa befejezett Mózes és Áronjának, Debussy Pelleas és Mélisande-jának nagysikerű előadása is.

„Kocsis Zoltán személyében nemcsak a világhírű karmestert és vezetőt gyászoljuk, hanem a barátot, művésztársat is, akihez közös emlékek, feledhetetlen előadások kötődnek. Öröksége mindnyájunkat kötelez” – fogalmazott a közleményben Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója.

MTI