Konzervativizmus és környezet

Nagy hiba volt hagyni, hogy a balliberális oldal teljesen kisajátítsa a környezetvédelem, újabb kifejezéssel élve a klímavédelem kérdését. Azt meg pláne, hogy mindezt politikai fegyverré is tegye egy világszerte is egyre népszerűbb új, álságos ideológia jegyében.

Lényegében erről az alapproblémáról szól a Kommentár első negyedévi száma néhány értékes, a klímavédelemtől első olvasatra távolinak látszó, de vele nagyon is összefüggő témakörrel kiegészítve. Ilyen például Bartha Ákos Katolicizmus és földreform (1939–1945) című tanulmánya vagy Békés Márton főszerkesztő esszéje, amely a Mi magunk (A 20-as évek konzervatív stratégiája) címet kapta. Az egész lapszám vezérgondolata Roger Scruton tézise, ami szerint „a konzervativizmus és a környezet megóvása egyazon hosszú távú politika két vonatkozása”, a történész Tőkéczki László pedig azt vallotta: „konzervativizmus évezredek óta létezett, nem mint ideológia, hanem mint magatartás, vélemény, szemlélet, mint ragaszkodás kipróbált elvekhez”. Figyelmeztető és fontos gondolat az is, amit az egykori amerikai erdész és ökológus, Aldo Leo­pold Földetika című esszéjében olvashatunk, vagyis hogy a természet védelme nem mindig valamilyen felépített intézményrendszer, hálózattá bővített, átfogó mozgalom feladata, alapköve inkább az egyéni felelősségvállalás.

Aki végigolvassa a Kommentár idei első számát, benne az Áder János köztársasági elnökkel készült exkluzív interjúval, könnyen beláthatja, hogy a konzervatív oldalnak a lehető leggyorsabban vissza kell hát szereznie a kezdeményezést a környezet-, illetve a klímavédelem terén, valamint a sok új, divatos kifejezés helyett visszahozni a köztudatba a természetvédelem klasszikus fogalmát.