Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Hirdetés

Az eseményt Kövér László, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg, aki emlékeztetetett arra, hogy az arab világgal és kultúrával való kapcsolataink a magyar államalapítás előtti időkig nyúlnak vissza.

Kiemelte: a kapcsolatok intenzitása a déli nyitás politikájának meghirdetésével új lendületet vett a 2010 utáni időszakban. „A gazdasági vegyes bizottságok újjáalakultak, a térség egészét lefedő külgazdasági attaséhálózatot hoztunk létre, elindítottuk a Stipendium Hungaricum programot” – sorolta, hozzátéve: jelenleg 3308 ösztöndíjas arab diák folytat magyarországi tanulmányokat, az összes Stipendium Hungaricum ösztöndíjas 31 százaléka.

Mint mondta, az együttműködés fő területe a gazdasági kapcsolatépítés. Az arab országokba irányuló magyar export értéke az elmúlt hat évben mindig meghaladta az egymilliárd dollárt, a 2016-2018 közötti időszakban a magyar import a duplájára nőtt. „Közös érdekünk a külkereskedelmi kapcsolatok további élénkítése” – hangsúlyozta, hozzátéve: ennek egyik eszköze egymás értékeinek jobb megismerése, amiben a kultúra és az oktatás fontos szerepet tölt be.

Kiemelte: a világjárvány és az európai háború hatásai alól a világ egyetlen régiója sem vonhatja ki magát, hiszen az energiaválság, az élelmiszer- és a nyersanyagárak robbanásszerű növekedése eltérő mértékben ugyan, de mindenkit érint. „Magyarország arra törekszik, hogy ezeket az új típusú kihívásokat is a partnerség és a kölcsönös együttműködés szellemében kezelje a szomszédos régiókkal, így az arab világ országaival is” – mondta, felhívva a figyelmet a kultúra összekötő híd jellegére.

Mint mondta, a kultúra – ha azt éppen nem ideológiai fegyverként használják – a legjobb gyógyír a történelem ütötte sebekre. „Kívánom, hogy a XXI. században az arab és a magyar kultúra ilyen gyógyír legyen a világ számára” – zárta szavait Kövér László, aki köszönetet mondott a Budapesten működő arab nagykövetségeknek, hogy szombati rendezvényükkel ismét közelebb hozzák az arab kultúra értékeit a magyarokhoz.

Korábban írtuk

Karima Kabbaj, a Marokkói Királyság magyarországi nagykövete, az Arab Nagykövetek Tanácsának elnöke kiemelte: a kultúra kulcsfontosságú szerepet játszik a népek együttműködésében és a hosszú távú kapcsolatrendszerük fennmaradásában.

A magyar és az arab kultúra régóta kapcsolatban áll egymással, a legnagyobb összhangban és harmóniában él – tette hozzá Karima Kabbaj, aki köszönetet mondott a magyar kormánynak az arab ügyekkel kapcsolatban, elsősorban a palesztin-izraeli konfliktus megoldásában képviselt álláspontjáért, valamint az arab hallgatók számára adott ösztöndíjakért.

Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója kiemelte: az új múzeumépületben olyan találkozási helyet szeretnének teremteni, ahol a különböző kultúrák, jelen esetben a lenyűgöző arab kultúra ismerői és szerelmesei találkozhatnak egymással és a kultúra értékeivel.