Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hirdetés

Karácsonyi igehirdetésében Bogárdi Szabó István a boldogság kötelességgé válásával magyarázta a XXI. századi ember boldogtalanságát. A modern kor boldogságkövetelményeit kielégíteni hiábavaló, hiszen igaz és szabad örömöt csak Krisztus megtalálása hozhat. Ezért keresték őt a napkeleti bölcsek, és lelték meg végül a csillagokat figyelve a legkisebb faluban, Betlehemben, miközben érkezésének hírét hallva a jeruzsálemi paloták lakói már a hatalmuk elvesztésétől féltek – fogalmazott a református püspök.

Jézus tehát – hangsúlyozta – nem uralkodói pompába, bíborba és bársonyba született, ahogy egy királynak illik, és ahogy mindenki várta, de rajta keresztül az Atya hallgatja meg az engesztelődni akarókat, a békességre vágyókat. Akit ő feloldoz, és meghív az örök életre, nem csalódik, a szorongás pedig reménnyé válik, hiszen a szabadulás lehetőségét nyújtja a gyötrő kétségek elől. Isten választ ad a legnagyobb és legősibb kérdésre is, arra, hogy a bűn és a halál legyőzhető, Krisztussal pedig kezességet is adott mindehhez. Bárcsak szégyenné válna a háború, a harag, a kisemmizés, és lenne minden öröm forrása a megbékélés az Isten és az emberek között – tette hozzá a püspök.

Bogárdi Szabó István abban látja a karácsony jelentőségét, hogy Isten ilyenkor megfordíthat mindent a lelkekben, a háború békévé szelídülhet, és akire Krisztus rátalál, annak a szívébe mindent felülmúló öröm költözik. Karácsony ezért a megfordítás reményt adó ünnepe – hangoztatta a reformátusok zsinatának lelkészi elnöke.