Hirdetés

Nagy utat tett meg a cirkusztörténelem, amióta egyszerű sátorban, csíkos trikós erőművészek különböző méretű és súlyú golyókat emelgettek, testükre tekert méretes láncokat szakítottak szét, míg társaik körbefutó pónilovacskákon mutatták be gyakorlataikat. Bár a korábbi látványosságok, ha módosítva is, megmaradtak, a kanadai Cirque du Soleil (a Nap Cirkusza) alapítói teljesen új elképzeléssel álltak elő 1984-ben, mégpedig azzal, hogy időről időre változóan, egy-egy központi téma köré építik fel műsorukat.

Most az 2009-ben összeállított, óriási csarnokokban bemutatott, portugálul Ovo (Tojás) című előadásukat hozzák el Budapestre, amellyel betekintést engednek a rovarok életének egy napjába, az energiával és mozgással teli, megállás nélküli forrongásba. Az előadás részekre bontja ezt a mindennapi életben csupán kibogozhatatlan összevisszaságnak tűnő látványt, és miközben megismertet egy-egy rovar sajátságos életével, szokásaival, e részeket egységes egésszé kovácsolja össze. Ez azonban már nem a hagyományos cirkusz, hanem a legapróbb részletekig megtervezett és mesterien megvalósított színpadi előadás, amelynek szereplői ezúttal az apró lények tömegének adnak a valóságban egymástól meg sem különböztethető, egyedi tulajdonságokat. A rovarok élete, titkai feltárulnak előttünk, mintha nagyító alá kerültek volna.

Az előadás korhatár nélküli, és legalább olyan hatással van a gyermekekre, mint a felnőttekre. A játékos jelenetek filmszerű változatossággal és hihetetlen gyorsasággal peregnek, ugyanakkor döbbenetesen akrobatikus mozdulatokkal követik egymást. A szereplők szinte gerinctelenné válnak hátrahajlásaik, légtornász- és trapézmutatványaik során, szaltóik közben megszűnik számukra a fizikai tömegvonzás jelensége. A rovarvilág nyüzsgése egyre fokozódik, amelyben helyet kap a tojáskáját cipelő hangya, majd az abból előbújó új élet, valamint a pók csápjai elől szerencsésen megmenekülő tücsök. Mindezt a pörgést a hozzá illő izgalmas zene és ének egészíti ki, úgy, hogy a néző nem is érzékeli az idő múlását.

Egy ilyen monumentális műsorhoz óriási szereplőgárda szükséges. A hivatalos források szerint a Cirque du Soleil-jel két tucat országból száz társulati tag – köztük az 52 artistából két magyar légtornász – járja a világot és érkezik most Budapestre, ahol 2024. február 8. és 11. között hat előadást is tart.

Korábban írtuk

2009-es montreali bemutatása óta az Ovo több mint hétmillió embert nyűgözött le 30 különböző ország 160 városában. Merthogy aki a Cirque du Soleil bármelyik előadását látta, bármikor szívesen újranézi vagy azt, vagy amelyikkel legközelebb visszatérnek.