Hirdetés

Két cseh rendező meredek kísérletében három fiatal színésznő tizenévesnek kiadva magát egy népszerű chatoldalon beszélget idegenekkel, miközben a filmesek – pszichológusok és rendőr felügyelete mellett – rögzítik az eseményeket. A lányok szinte már a regisztráció pillanatában tucatjával kapják az üzeneteket, főként középkorú és idős férfiaktól, akik meztelen képeket kérnek, illetve ők maguk kéretlenül küldenek hasonlókat, és igyekeznek minél hamarabbi személyes találkozót is kicsikarni. Az internet köztudottan a szexuális ragadozók játszótere, a Csapda a neten viszont azzal is szembesít, hogy az online garázdálkodó pedofilok éppen olyan gátlástalanok, mint ahogy a legrosszabb rémálmainkban elképzeljük. Ennél is sokkolóbbak a számadatok: a forgatás tíz napja alatt csaknem két és fél ezer férfi lépett fel írásban vagy videóhívásban molesztálóként. Lélek­őr­lő, gyomorforgató élmény végignézni a dokumentumfilmet, de legalább kiderül: gyerekeink érdekében nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy homokba dugjuk ez ügyben a fejünket.

Korábban írtuk