Az ütött-kopott, mállott vakolatú bérházak közt bújik meg az Akácfa utcai Romani Design stúdió. A hetedik kerületi rögvalóság éles ellentétben áll a műhely hangulatos, színes kavalkádjával. Az üzletben ugyanis mintha egy tarka vásári forgatag kellős közepébe pottyanna a látogató: rózsás szoknyák, kasmírkendőből újjászületett estélyik, köténykére emlékeztető, vagány miniszoknyák lógnak a vállfákon. Szolidnak semmiképp sem mondható kiegészítők és ruhadarabok, amelyek közös jelzője a fantáziadús és extravagáns. S amitől egyediek: Varga Erikának, a Romani Design műhely megálmodójának jutott eszébe elsőként, hogy a roma népművészet lassan kiveszőben lévő elemeit felhasználva alkosson divatot, egy új nyelvezettel rendelkező ruha-, ékszer- és tárgykultúrát, amely egyszerre a roma származású művész önkifejezése, valamint a tradicionális kultúra újraértelmezése a cigányok és persze az arra nyitott nem roma közönség számára.

Tartást adni a közösségnek

– Itthon nincs hagyománya a roma iparművészetnek. Nincsenek szakemberek, így egyre inkább tűnik el a nagyvárosban, s itt-ott már vidéken is a tradicionális roma népviselet. Persze más és más fokú az értékvesztés a különböző közösségekben: míg az oláh cigányok inkább tartják az ősi hagyományokat, a romungró közösségek egy része sokkal inkább asszimilálódott a többségi társadalomhoz. Nem véletlen, hogy a városi roma nők olyan viseletet kezdtek kialakítani, ami vonásaiban ugyan hasonló a tradicionális öltözékekhez – a test eltakarása, a hosszú szoknyák, a színes ingek például megmaradtak –, de az egyéb jellegzetességek lassan lekoptak. A Romani Design pont azért jött létre, hogy elősegítse a tradíció újjáélesztését az öltözködésben, a mostani divatot is szem előtt tartva. A kultúra ugyanis akkor kezd elhalni, ha nincsen kiszolgálva – adja meg a stúdió alapításának elsődleges okát Varga Erika, a műhely ötletgazdája, aki szerint a magyar népviselet is azért tudott alakulni, változni, mert minden generáció hozzátett valamit. A romák közt azonban csak nagyon kevés iparművész, értelmiségi van, aki ezt a folyamatot napjainkban működtetni tudná.

– Bár én tradicionális szabolcsi oláh cigánycsaládban nőttem fel, szüleim kereskedők, még a környezetemben is sokan szenvednek attól, hogy nem tudják megélni azokat a történeteket, amelyben az idősebbeknek része volt. Az identitásvesztés rendkívül fájó dolog, ahogyan a gyökértelenség, a sehova nem tartozás élménye is, legyen szó bármely közösségről – ezt Varga Erika saját tapasztalatából is tudja, hiszen oktatásszervező-nevelőként sokáig foglalkozott állami gondozott roma gyerekekkel. Ez nagyon veszélyes, hiszen a tradíció elhagyásával a közösség gerince, tartása roppan meg, végső állomásként pedig elvesznek az adott kultúra értékei is. Az ilyen fiatalok sérült, beteg lelkű felnőttekké válnak, hiszen nincsenek kapaszkodóik: ezért kulcsfontosságú a hagyományok megőrzése, megértése, megismerése, nemcsak a roma közösség, hanem az egész társadalom szempontjából.

– Senkinek nem jó ugyanis, ha ilyen boldogtalan, frusztrált emberek bolyonganak a társadalomban. A Romani Design ebben is példát akar mutatni, ahogyan a romák elfogadásában is, hiszen a többség egy egészen más aspektusból láthatja azt a világot. – Sokat beszélgetünk arról, milyenek vagyunk, de a legtöbben nem látnak a mélyebb rétegekbe. Kevesen tudják például, hogy az oláh cigány lányok haját sosem vágják le, az én hajam is a sarkamig ér. Ez a természetesség, a nőiesség hangsúlyozásával, a nőideál meghatározó elemeként rendkívüli tekintélyt biztosít. Persze, ma már az oláhcigány közösségén belül is sok minden változóban van, a tradíciók nem minden elemét követik a fiatalok. A mai generáció elsősorban divatos szeretne lenni, nem hordja például a hagyományos rakott szoknyákat, de mégis kell valami neki, ami a sajátja lehet – kanyarodik vissza a műhely filozófiájához Varga Erika.

Számára az identitás megélése és megerősítése nem holmi divathóbort: kilenc éve szerkeszti a Glinda (Tükör) című, gyermekeknek szóló roma népismereti magazint. Ahogyan Varga Erika mondja, saját és családjának élete a bizonyíték arra, hogy a tanulás hidat épít kisebbség és többség között.

– Persze kezdetben nekem sem az volt az álmom, hogy divattervező legyek, hanem hogy roma népismeret terjesztésével, népviselettel foglalkozzam. A divat számomra ennek egy fontos nyelvezete, ahogyan az újság szerkesztése is.

Közösségi hagyomány

S hogy honnan meríti ötleteit Varga Erika? A válasz egyértelmű: a családi és a közösségi hagyományból.

– Az én közegemben a roma néphagyomány a kultúránk része, innen az inspiráció. A kollekciómban is érezhető ez a törekvés: használom például a színes kendőt, ami a roma öltözködési kultúrában tradicionális elem, újraértelmezve ezekből ruhát is készítünk. A roma népviseletre a misztikum a jellemző, a nő titokzatos jelenség, ezért hordanak hosszú, bokáig érő, rakott rózsás szoknyákat, a műhelyben ezek elemeiből is építkezünk: így készült el az a rövid szoknya, amely a speciális formájú kötényre emlékeztet, az alján hullámvonalban, félkörívben vagy háromszögben végződve – cakkmotívum -, csipkével, szaténnal, pántlikával, kis selymekkel díszítve. A merész színhasználat, bátor színpárosítások szintén a régi viseletekre utalnak, amelyekben persze ott rejlik az ősi szimbolika is. A fehér, mint mindenhol, itt is a tisztaság, az ártatlanság szimbóluma, a piros a vidámságé, boldogságé, az óvásé – erre utal az a szokás, hogy mikor megszületik egy kisbaba, piros pántlikákat tesznek rá. És ott vannak a szerencsemotívumok, a patkó, a logónkban is szereplő négylevelű lóhere, a Nap és a Hold, illetve a bőséget jelképező lencse – magyarázza, majd egy kötényből rövid szoknyácskává avanzsált ruhadarabot akaszt le a fogasról, mutatva rajta a zsebrátétként szolgáló szerencsepatkó motívumát.

– A ruhák alapanyagait – kereskedő família révén – Szabolcsból, Erdélyből is hozzuk, nagyon régi a kapcsolatom az ottani roma közösségekkel – meséli Varga Erika, aki néprajzi kutatásai során is ráakadt már jó néhány kincsre a cigány családokban. Még ötven-hatvan éves ünnepi öltözék is akad köztük, amely egy budapesti asszonytól került a designerhez. Ezeket a ruhákat aztán átalakítják és a régi tartalmat új formákba öntik. De a hazai viszkózt és pamutot is kombinálják az olyan – itthon többnyire beszerezhetetlen –, kasmír és selyem anyagokkal, amelyeket a stúdió külföldről hozat, például Törökországból, Olaszországból vagy Indiából.

Kialakult egy törzsközönség, egyre több fiatal roma lány jön az üzletünkbe sőt, nemrégiben egy belfasti építészbálba vitték el az egyik ruhánkat.

Színes álmok

A Romani Design stúdió története a 2007-es évhez nyúlik vissza, Varga Erika akkor kezdte el keresni azt a működőképes vállalkozási formát, amely lehetővé teszi, hogy egy kreatív közösség keretei között indítsa be a népismereti és alkotó tevékenységet. Három évvel ezelőtt végre megszületett egy törvény, amely lehetővé tette a szociális szövetkezetek megalakulását. Ennek a vállalkozási formának a lényege, hogy olyan – legkevesebb hét, fele részben regisztrált munkanélküli – alakíthat szövetkezetet, akinek az élethelyzetére megoldást jelenthet a hasonló foglalkoztatás. Ezt a lehetőséget ragadta meg Varga Erika, hogy a műhely ötletével pályázzon az Országos Foglalkoztatási Közalapítványhoz, amelyen szerencsére sikerrel járt.

Igaz a pályázat szűken méri az időt: mindössze egy évnyi segítséget ad a vállalkozások beindításához, majd fokozatosan csökkenti a támogatást ötven százalékra.

– Ez a mi esetünkben azt jelenti, hogy az idei, második évben minimum tízmilliós árbevételt kellene produkálni önerőből, ami nagyon nehéz. Különösen, mert nem marad pénz például marketingre, s közben a legtöbb kolléga minimálbérből kénytelen itt dolgozni – mondja.

Mindennek ellenére a stúdió egyelőre életképes maradt, így a Romani Design tagjai egy éve fáradoznak a műhely – és persze saját életük felvirágoztatásán is.

– Munkanélküli voltam évekig, utána kerültem Erikáékhoz – meséli Ágnes, a műhelyben dolgozó négy varrónő egyike. – Azelőtt az Aranypóknál varrtam hálóruhákat és pizsamákat, a fázismunkák után kifejezetten felüdülés számomra egy igazi alkotómunkában részt venni, hiszen itt minden ruhadarab egyedi tervezésű, így a varrógép mellett munka sem olyan gépies. Mellettük egy frissen végzett iparművész is dolgozik itt, Zsuzsi, aki textil (kötő) szakon végzett az Iparművészeti Egyetemen.

– Nincs itthon lehetőség az elhelyezkedésre – mondja a fiatal lány, akit szakmája a divathoz köti, hiszen anyagok tervezésével foglalkozik. Végzett textilesként rendkívül nehéz elhelyezkedni ma Magyarországon: ha nincs pénzed, nincs esélyed sem, hiszen tőke nélkül nem lehet saját vállalkozást elindítani. Pénz kell ugyanis az anyagra, a kiállításra, az üzletre, a marketingre is – ráadásul az egyik helyről éppen azért jöttem el, mert azt mondták, nem elég közönséges a stílusom és az ízlésem – mondja keserűen, utalva arra, mennyi egészségtelen kompromisszumot kellene kötnie ahhoz, hogy valahogyan érvényesülni tudjon.

Varga Erika azonban nem hagyja veszni a kreatív energiákat: mindenki egyenrangú fél – bár a tervezést ő végzi, mégis, ha valakinek van jobb ötlete, azt beépíti a kollekciójába.

– A húgom, Helena az ékszertervezésben segít, nagyon szépen dolgozik már az ezüst ékszerekkel, végzettsége azonban nem ötvös, hanem becsüs. És van három csodálatos tanácsadóm is: Barta Ágnes ötvös, zománcművész, Bein Klára öltözéktervező és Kozma Vera textiltervező, akik barátaimmá és mentoraimmá szegődtek. Sokat számít a véleményük, azon keresztül is szűröm az ötleteimet, de gyakran konzultálok még egy fiatal kortárs iparművész kollegával, Földi Kingával is. Azt ugyanis szeretném elkerülni, hogy ismételjük magunkat. A frissítés és gondolatébresztés a célja a Kortárs Romani programsorozatnak is: fiatal romák és nem romák számára tavasszal indított közös műhelymunkát és a kortárs iparművészek, tervezők számára pályázatot hirdettek a Norvég Civil Alap támogatásával együttműködve az Amaro Trajo Alapítvánnyal azért, hogy a roma viseleti kultúra hagyományait minél szélesebb körben ismerhessék meg a romák és nem romák egyaránt.

A roma hagyományőrzés jegyében készült alkotásokat a Divattal az elfogadásért címet viselő Kortárs Romani tárlattal egybekötött Romani Design divatbemutatón szeptember 21-én, 19.00 órakor tekinthetik meg az Iparművészeti Múzeumban. A múzeum a rendezvény egyik támogatója is egyben.

Farkas Anita, Szentei Anna